Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2011. augusztus 31., szerda

Ne próbálgassák Izrael türelmét!

Beni Ganz tábornok, a Cáhál, az Izraeli Hadsereg vezérkari főnöke figyelmeztetést küldött a Hamasz és a többi, a Gázai-övezetbe befészkelődött terrorszervezet címére: nem vezet jóra, ha próbálgatják Izrael türelmét.
Az izraeli nemzetvédelem felelősei a héten már nyilatkozatban közölték: nem fogadjuk el a - kifejezésük szerint – "csöpögtetős rakétatámadásokat", vagyis, hogy néha-néha "megeresztenek" egy-egy Grad vagy Kasszam rakétát izraeli terület felé.
*
Az izraeli kormány mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az eddiginél nagyobb egyiptomi katonai kontingenst engedjenek be a Sínai félszigetre, ahol, a jelek szerint, az ott állomásozó ENSZ katonák nem tudnak megbirkózni az egyre nagyobb számú és mind több fegyverrel bíró helyi terrorcsoportokkal.
Izrael a közelmúltban hozzájárult, hogy Egyiptom ezres nagyságrendű csapatokat hozzon át a Szuezi csatorna keleti oldalára, főként a gázvezetékek védelmére és a Sínai félszigeten tartózkodó turisták védelme céljából.
Az izraeli felderítés értékelése szerint nemzetközi terrorszervezetek a Mubarak-rezsim bukása óta hátországi fegyverraktárnak tekintik az Izrael területénél háromszor nagyobb Sínai félszigetet. ◙

2011. augusztus 29., hétfő

Palesztin terrortámadás Tel Avivban – nyolc sebesült

Nablusz (Söchem) városából beszivárgott huszonéves palesztin arab hétfőre (augusztus 29) virradó éjjel 2 óra felé a vegyes arab-zsidó lakosságú Jaffában (Tel Aviv déli elővárosa) leintett egy taxit, a sofőrrel a központi autóbusz-állomásra vitette magát, majd annak közelében késszúrásokkal megsebesítette a sofőrt, akit kidobott a kocsijából.
Ez után a palesztin egy tengerparti klub elé hajtott, ott kiszállt és “Allahu akbar” kiáltásokkal késsel szurkálni kezdte a járókelőket.
A helyszínen – mint minden frekventált szórakozóhely előtt, ahol éjjelenként sok fiatal fordul meg – számos rendőr is tartózkodott, akik rövid idő alatt megfékezték és ártalmatlanná tették a terroristát.
A terrortámadásnak nyolc sebesültje van, egyikük állapota súlyos. A sebesültek között négy rendőr van.
A kézitusa során a támadó is megsebesült. Őt a holoni Wolfson kórházba szállították elsősegélyre, majd őrizetbe vették. Kihallgatása folyamatban van.
Az eddigi nyomozati eredmények arra utalnak, hogy magányos merénylőről van szó, aki nem áll kapcsolatban semmiféle szervezettel.
Tette hátterében a palesztin utca gyűlölettel telített légköre állhat.
Az elkövető egyike a több ezer, törvénytelenül Izraelben tartózkodó palesztinnak, akik általában munkakeresés céljából szöknek át a Palesztin Autonómia területéről.◙

2011. augusztus 27., szombat

Százak a "milliós tüntetésen" – túlzásba esett az arab fantázia • Társai golyója oltotta ki az izraeli katona életét

Augusztus 26-án, az idei Ramadán bőjthónap utolsó péntekén, a meghirdetett “milliós tüntetésen” néhány száz ember jelent meg Kairóban az izraeli követség előtt.
A tüntetők az izraeli követ “elkergetését”, az Egyiptom és Izrael közötti diplomáciai kapcsolatok megszüntetését és a két ország között 1979-ben megkötött békeegyezmény egyoldalú felmondását követelték.

A mostani tüntetés a múlt szombati, jóval hevesebb demonstráció folytatása volt. Akkor a tömegből valaki felmászott a követség épületének a tetejére, onnan leszaggatta az izraeli zászlót, és annak helyébe egyiptomi zászlót tűzött ki. A jelen lévő egyiptomi rendőrség nem avatkozott közbe.

Izrael azóta is követeli a nemzetközi diplomáciai szabályok betartását és az izraeli zászló visszahelyezését, de a kairói hatóságok a népharagtól tartva azt nem veszik figyelembe.

A kairói tüntetések indoka az augusztus 18-án, csütörtökön, Eilat közelében, az egyiptomi határon lejátszódott terror-akció, amely után az izraeli véderők tűzpárbajt vívtak az egyiptomi területről beszivárgó terroristákkal és ennek során öt egyiptomi katona is életét vesztette.

Időközben kiderült, hogy az egyik, a tűzharcban elesett izraeli katonát saját társainak a golyója ölte meg.

Pénteken az izraeli kormány hozzájárult, hogy Egyiptom további csapaterősítéseket küldjön a Sínai félszigetre terror-megelőzés céljából. ◙

2011. augusztus 25., csütörtök

Megbukott a diktátor – éljen a diktátor!

Nehezen érthető a lelkesedés, amellyel olyan sok nyugati kommentátor és politikus üdvözli az arab államokban zajló változásokat.
Pedig csak a közelmúlt történelmi eseményeit kellene felidézni: hány arab vezető (az egykori, valóban független Libanont, Jordániát és néhány sivatagi monarchiát kivéve) jutott hatalomra másképpen, mint katonai puccsal, vagy más hatalom közvetlen beavatkozásával?

A nyugatbarát, elvből terror-ellenes Hoszni Mubarak kormányzását lényegében katonai junta váltotta fel, melynek karhatalma nem képes, és a jelek szerint nem is hajlandó feltartóztatni a Sínai félszigeten elhatalmasodott, a Gázai-övezetet uraló Hamasszal együttműködő beduin csempészbandákat és fegyveres terroristákat.
Hogy képesek lesznek-e megvédelmezni az Egyiptomba látogató turistákat a “hitetlen betolakodók” ellen már eddig is számos véres merényletet elkövetett terroristáktól – a jövő súlyos kérdése.

Líbiában e poszt közzétételéig még nem közölték Kadhafi elfogását, de a líbiai olajra szomjazó államok és cégek már nagyon várják a katonai és politikai helyzet megszilárdulását.

Izraelt is aggasztja a déli szomszéd szomszédjában kialakult káosz, amely még hónapokig eltarthat.

Egy keddi (augusztus 23) jeruzsálemi közlés szerint az utóbbi fél évben, amióta a líbiai központi kormányzat fokozatosan elveszíti az irányítást, folyamatosan áramlik a fegyver a fosztogatott líbiai fegyverraktárakból a Gázai-övezetbe.
A távolság a líbiai-egyiptomi határ és a Gázai-övezet határa között több, mint 1000 kilométer. Az útvonal: Egyiptom és a Sínai félsziget teljes földközi-tengeri partvonala, de ehhez előbb még el kell jutni a jókora területű Líbia fegyverraktáraitól az egyiptomi határig.

Izraelben már csak ez okból is aggódva figyelik mind az egyiptomi, mind a líbiai változásokat. Jeruzsálemben attól tartanak, hogy az eddigi arab nacionalista rezsimet egy, az iránihoz hasonló iszlámista rendszer váltja fel. A sivatagi ország hatalmas olajkincsei – akárcsak Irán esetében – szinte korlátlan eszközöket adnának egy Kadhafinál is szélsőségesebb (és esetleg értelmesebb) diktátor kezébe. ◙

2011. augusztus 21., vasárnap

Gázai övezet: a Hamasz rakéta-offenzívát indított Izrael ellen • Beér Seván Grad-rakéta ölt • Újabb válság Egyiptom és Izrael kapcsolataiban

Az Eilat közelében, csütörtökön végrehajtott összehangolt palesztin terrortámadás után az izraeli légierő támadást hajtott végre a Gázai övezetben, amelynek során a terrorakcióért felelős “Népi Ellenállási Bizottságok” nevű terrorszervezet több vezetője, továbbá egyikük kisgyereke életét vesztette.
Palesztin jelentés szerint a légierő támadásaiban összesen 14 palesztin személy vesztette életét. A Gázai övezetet uraló Hamasz bejelentette, hogy véget vet az eddig vállalt tűzszünetnek.
Péntek hajnal óta közel száz rakétát lőttek ki izraeli területre. Míg a legtöbb “Kasszam” rakéta lakatlan területen ért földet, pontosabb és pusztítóbb hatású “Grad” rakéták Asdodban, Ofakimban és Beér Seván robbantak.
Szombaton este egy “Grad” tipusú rakéta Beér Seván megölt egy 38 éves férfit, aki autóján kilencedik hónapos állapotos feleségéhez volt útban. Egy további sebesült állapota válságos.
A támadások vasárnap reggel is folytatódtak.
*
Az egyiptomi határ közvetlen közelében csütörtökön lezajlott tűzharc során az izraeli fegyveres erők a túlsó, egyiptomi oldalról tüzelő terroristákra is lőttek, aminek következtében, egyiptomi jelentések szerint, hat egyiptomi rendőr életét vesztette.
Egyiptom pénteken bocsánatkérést követelt Izraeltől. Izrael ehelyett sajnálkozását fejezte ki a történtek fölött és az eset közös kivizsgálását kérte. Egyiptom szombaton közölte: a “sajnálkozás” nem elégséges.
*
Kairóban napok óta tömegek tüntetnek az izraeli követség előtt, az izraeli követ kiutasítását és az izraeli zászló eltávolítását követelve. A zászlót szombaton este sikerült eltávolítaniuk az épületről és helyébe egyiptomi zászlót kitűzni.
A jelenlévő rendőri erők nem avatkoztak közbe.
*
Ellentmondó jelentések láttak napvilágot az egyiptomi kormány állítólagos szándékáról, hogy “tanácskozásra” visszahívja a Tel Avivban szolgáló egyiptomi nagykövetet. Szombat esti hírek szerint erről nincs szó. ◙

2011. augusztus 18., csütörtök

Terrortámadás Eilat közelében – nyolc halott, 31 sebesült • A Légierő aznap este felszámolta a támadásért felelős terrorcsoport vezetőit

Csütörtökön kora délután a Sínai félszigetről izraeli területre beszivárgott palesztin terroristák négy, egymást követő fegyveres támadást hajtottak végre.

Az alaposan megtervezett és összehangolt terrorakció-sorozatban először déli 12 után egy Eilat felé tartó zsúfolt autóbuszt vettek tűz alá.
Fél egy körül az egyiptomi határ közelében, a megtámadott autóbusz irányába tartó katonai őrjárat gépkocsija mellett robbant egy útszélen elrejtett bomba.
Tíz perccel ezt követően ugyanebben a körzetben egy gépkocsira lőttek aknagránátot, amely célt tévesztett.
A negyedik támadásra fél kettő körül került sor: antitank rakétát lőttek egy autóbuszra, amely egy közelben haladó gépkocsit talált el. A gépkocsi valamennyi utasa életét vesztette.
A hadsereg riasztott egységei felvették a harcot a támadókkal, akik közül hetet megöltek. Az összehangolt, több színhelyen végrehajtott támadásban legalább 15 terrorista vett részt. A katonák látták, amint több fegyveres átmenekül egyiptomi területre.
Az esti órákban a körzetet átfésülő határrendőrség egy veterán tisztje esett el a terroristák utolsó ellenállási gócának a felszámolása közben.
A támadásnak hat izraeli polgár, egy katona és egy rendőrtiszt esett áldozatul.
Az egyiptomi kormány délután közölte, hogy országának semmi kapcsolata nincs a terrorakciót elkövetett sejtekkel.
*
A ynet hírportál értesülése szerint Jordánia figyelmeztette Izraelt egy készülő terrortámadásra.
*
Izraeli katonai források úgy tudják, hogy a terrorakció elsődleges célja katonarablás volt, amelyet a helyszínre érkező egységek gyors és erélyes reakciója akadályozott meg.
*
Csütörtök este az izraeli légierő támadást hajtott végre Rafiach (Rafah) városban, a Gázai övezet déli részén. A támadásban a terrorakcióért felelős "Népi Ellenállási Bizottságok" nevű fegyveres csoport három vezetője, két további tagja, továbbá az egyik vezető gyereke is életét vesztette, miután a szervezet vezetősége egyikük házában gyűlt össze.
*
Ehud Barak honvédelmi miniszter súlyos aggodalmának adott hangot, amiért az egyiptomi hatóságok nem képesek kezelni a Gázai övezetből a Sínai félszigetre és onnan Izraelbe átszivárgó terrorizmust.
*
Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a Honvédelmi Minisztérium tel-avivi központjában dícsérettel emlékezett meg a titkosszolgálatok és a Légierő összehangolt akciójáról, amelynek következtében, mint mondta, "a terrorakció irányításáért felelős személyek már nincsenek az élők sorában. A miniszterelnök hozzátette: a terrorcsoportok súlyos árat fognak fizetni tetteikért.
*
Csütörtökön este 21 óra után a Gázai övezetből két rakétát lőttek ki Askelon városára. A város határában felállított "Vaskupola" rakéta-elhárító rendszer mind a kettőt a levegőben megsemmisítette. ◙

2011. augusztus 17., szerda

A cionizmus kísérlete

Nem, semmi esetre sem kísértete: kísérlete. Próbája.
Válasz-kísérlet a Történelem legrejtélyesebb, legtragikusabb kihívására: egy nép érthetetlen, felfoghatatlan kiválasztására a többi nép közül Odafentről.
Mert ha más nem is, sorsa, történelme akkor is bizonyítaná különállítását a többiektől.

Olyan ez, mintha az óvodában egy gyereket – és mindig ugyanazt a gyereket – folyton a sarokba állítanák, máskor pedig az óvó néni megdícsérné a többiek előtt. Megint ezt a gyereket.
Hát, egy bizonyos: nem ez a gyerek lesz a legnépszerűbb az oviban!
Ennyit Izrael népének, másképpen a zsidó népnek a “különtettségéről” (pontosan ennyit tesz a magyarul szentnek fordított héber “kádos” vagy a szentséget jelentő “kódes”).

Induljunk a kezdetektől.
A sokak által már szitokszóként használt „cionizmus” lényegét csak így lehet – ha lehet – megérteni.
A Biblia tanúsága szerint Jákob Isten angyalától kapta az Izrael, a héber eredetiben Jiszráél nevet.
(Az "angyal" olvastán ne gondoljunk templomokban ábrázolt libaszárnyas emberkékre. "Jákob létrája" sem tűzoltólétra volt, hanem egy átlépési lehetőség egy másfajta téridő-síkra. Mindezt a ma élő embereknek is csak segédképekkel lehet elmagyarázni, hát még a 3000 évvel ezelőttieknek.)
A bibliai hely Mózes első könyve (32:29). A 34. fejezetben, a Jákob-Izrael nagyapjának, Ábrahámnak ígért földön, Kánaánban lánya megerőszakolásáról és a tett véres megtorlásáról olvasunk.
A tragikus jelenet Söchemben játszódott, amely ma Nablusz néven palesztin város.
Előjel?
A 35. fejezetben Isten magának Izraelnek is odaígéri a később róla elnevezett országot. De ebben a fejezetben is van három halál, nevezetesen Jákob-Izrael felesége, Ráchel és apja, Izsák halála, majd Debóra, Rebeka dajkája halála.
Akad más is: Reuvén, Jákob-Izrael elsőszülöttje “feltakarja atyja takaróját”, vagyis a papa ágyasával hál.

Oknyomozó cikkünkben átugrunk vagy 700 évet. Át az egyiptomi rabszolgaság éveit, át a sivatagi vándorlást, a Bírák korát, Saul és Jonathán drámáját, és megérkezünk a fiatal Dávidhoz, aki kis csapata élén csellel elfoglal egy Cion nevű erődöt, amely később Jeruzsálem jelképe lesz.
(Jut eszembe: “Böéjn táchbulot jipol ám; ut'suá börov joéc”, magyarul: Csel nélkül elesik a nép; menekvés sok tanácsadó által van – ez a Moszád mottója, egyenesen Salamon Példabeszédeiből. Hja, kérem, kis nép csellel él túl…)

Elmúlik az Izrael történetének fehér hollója, a néhány nemzeti egységben és biztonságban eltöltött évtized, Dávid és Salamon királysága. Az ország kettészakad az északi Izrael (Jiszráél) és a déli Júdea (Jehudá) királyságokra. Előbb Izrael tíz törzse, majd Júdea két törzse kerül száműzetésbe. Előbbieket máig keresik…
Júdea népe a babilóniai száműzetésben siratja Ciont. Igen, ekkor már Ciont, “pars pro toto”: Cion alatt Jeruzsálemet és a teljes Izrael-földet értve.

"Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk,
mikor Cionról megemlékeztünk.
A fűzfákra függesztettük hárfáinkat,
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink,
kínzóink pedig víg dalra, mondván:
Énekeljetek nékünk Cion énekei közül!
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem,
felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!... "

(Olvasóim közül sokan ismerhetik az idézett 137. zsoltárt, ha nem máshonnan, hát Boney M-ék “By the Rivers of Babylon” dalából. A héber Cion szó a magyar Bibliákban Sion-ként szerepel.)

Megszületett a cionizmus, a Cion utáni vágyakozás, 2600 évvel ezelőtt. Ez a száműzetés, mint tudott, hetven évig tartott: Zerubável vezetésével a száműzöttek és leszármazottaik kis hányada visszatért, “alijázott” a Szentföldre. (Az alija szó jelentése “felmenetel” más országból Izraelbe, de így nevezik az Izrael bármely pontjából Jeruzsálembe vezető utazást is.)

Vagyis a zsidó megtelepedés “Cionban” elölről kezdődött, mint Józsua, Nun fia idejében. A lerombolt Első Templom helyén megépült a Második – az ott időközben megtelepedett más nép erős ellenkezése közepette.

Tanulság: nincsen üres hely, főleg egy ilyen forgalmas ponton, mint amilyen a Szentföld.

A második számüzetés a keresztény időszámítás szerinti 70-ben vette kezdetét. A Második Templom is megsemmisült, vele a zsidó államiság.

Tizennyolc évszázad és sok hiábavaló kísérlet után 1890-ben egy Nathan Birnbaum nevű bécsi zsidó újságíró megalkotta a “cionizmus” kifejezést. Néhány év múlva egy másik, budapesti születésű újságíró, bizonyos Herzl Tivadar már az első cionista kongresszuson elnököl. A cionizmus az ókori vallásiból modern politikai kategória lett.

A Szentföldre azonban csak az egymást követő ukrajnai-oroszországi pogromok kergetik az első néhány ezer, majd néhány tízezer zsidó pionírt. Ők nem 70, hanem közel 1900 év óta elhagyatott földet kezdenek művelni a betelepült beduinok és kecskéik által csaknem teljesen elsivatagosított országban.

Az újabb, harmadik zsidó állam 1948-ban tűzben és vérben született. Három nagy és több kisebb háború árán, halálos ellenségek között folytatja páratlan, kirívó történelmét. Katonai, technológiai sikerei elismerést arattak, vezetésének gyakori hibái kint is, bent is súlyos bírálatok tárgya. Ám a Közel-Keleten élő szomszédság és a régi ellenségek gyűlölsége egyre élesebb, az ország és népe fenyegetettsége nő.
Izrael fennállásának két emberöltője után a lelkesedés lelohadt.

Úgy tűnik, a cionizmus drámai, bizonytalan kimenetelű történelmi kísérlet az "örök néppel".

Még a kifejezés sem egyértelmű. Vannak keresztény cionisták, akik szívvel-lélekkel támogatják a zsidó álmot-államot, és vannak ultraortodox zsidó anticionisták, akik Herzl nevét vagy a cionizmust csak a „jimách smo vözichro” (töröltessék el neve és emléke) átokformula kíséretében említik. Hiszen a zsidó állam újjáalapítása és a nép egybegyűjtése a zsidó hagyomány szerint csakis a Messiás feladata lehet.

Herzl közismerten ateista volt. A cionizmus másik meghatározó alakja, Jabotinsky ugyancsak.

A cionizmus valódi értelmét, kiteljesedését talán egy további emberöltő múlva írhatja meg az akkori krónikás.◙

2011. augusztus 10., szerda

Áv hó 15: a megbocsátás és a szerelem napja

Áv hó 15-ét jóval kevesebben ismerik, mint az idén augusztus 9-én, kedden este véget ért Áv hó 9-ét; utóbbit is csak a vallásos zsidók tartják számon.
Áv hó 15, héber számjegyzéssel TU böÁv csak hat nappal követi a Templomok gyásznapját. Ezen a napon a hagyomány egy nőrablás miatt kitört háborúra emlékezik, amely Benjámin és Lévi törzseinek a fiai között dúlt, még a Bírák korában.

A részletekre nem térünk ki. Elég az hozzá, hogy a modern Izraelben előszeretettel tartanak esküvőket Áv hó idusán, ami az idén augusztusban is a 15. napra esik.
Ezekben a napokban, pontosabban ezeken az éjjeleken mutatkozik Izrael egén is a Perseidák meteorraja. Aki távol lakik a nagyvárosi fényektől, üstökösök és hullócsillagok elbűvölő égi tűzijátékában gyönyörködhet, amit még a növekvő Hold fénye sem halványít el.
*
Az Áv hónap 9-éről írt cikkem nem várt reakciókat váltott ki olvasóimból. Többen e-mail-ben, mások a bloghoz fűzött megjegyzésben furcsállották a kétszeres „De milyen áron!” felkiáltójeles mondatomat.
Indokom: az első mondat Izrael Állam feltámadására vonatkozik, amely a Holokauszt közeli történelmi háttere nélkül nem valósulhatott volna meg, legalábbis nem akkor, amikor megvalósult.
(Tizenéves koromban került a kezembe a cionista „Múlt és Jövő” irodalmi folyóirat egyik száma az 1938-as évfolyamból. Egy cikkírója úgy látta, hogy „húsz év múlva már másfélmillió zsidó fog élni Palesztinában, hárommillió arab mellett, ezzel még közelebb kerülve a független zsidó állam álmához”)
Nos, a következő években bekövetkezett, senki által előre nem sejtett katasztrófa felborított minden józan számítást. A cikkíró által előrevetített időben, 1958-ban Izrael Állam két győztes háborúval a háta mögött már tizedik függetlenségi napját ünnepelte. Igaz viszont, hogy ezt kevés, 1938-ban még élő európai zsidó érhette meg.
Egy hasonló, viharos gyorsasággal bekövetkező drámasorozat a Templomhegyen is hasonló változásokat idézhet elő. Olyanokat, amelyeket mi, 2011-ben elképzelni is nehezen tudunk.
Ha egy háború vagy egy földrengés következtében eltűnnének onnan a mecsetek, az egy harmadik világháborúhoz is vezethet, amelynek fókuszában, akár a másodikéban, ismét a zsidóság állna.
Hogy milyen áron? Olyan áron, amilyet senki sem akar megfizetni, de amiről senkit nem kérdeznek meg.
*
Egy névtelen hozzászóló kifogásolta, hogy „mesüge” módon „belepancsolok” teológiai kérdésekbe.
Nos, a pancsolásból én már kinőttem, kedves Olvasóm, de a történelem ismeretében vallom, hogy minden, ami a zsidósággal és Izraellel kapcsolatos – a teológia kategóriájába tartozik.
(Éppen ezzel indokolja az ultraortodox zsidó tábor egy része heves anticionista felfogását: a „cionisták” a zsidóságot a teológiai kategóriából a politikai kategóriába „tolták át”.)
Mindazonáltal köszönöm, hogy blogomat figyelemre méltatják. ◙

2011. augusztus 8., hétfő

Áv hónap kilencedike

Közeledik a napnyugta.

Hétfőn, augusztus 8-án este már kedd előestéje van, Áv hónap kilencedike előestéje.
Tisá böÁv héberül.

Böjtnap. Nem vallási, mint a Jom Kippur, az Engesztelés napja. Ez a nap nemzeti gyász. A magyar olvasó talán október 6-hoz hasonlíthatja, az aradi tizenhárom vértanúságának a gyásznapjához.

Izrael húsz évszázada szétszórt népe általános katasztrófáira emlékezik. Nem is egyre.

A zsidó egy nép, amelynek nemzettudata középpontjában a főváros, Jeruzsálem áll, és annak szíváben a Templom.

A Templomot – avagy Szentélyt – a rátörő ellenség két ízben rombolta le, hamvasztotta el, a lakosság részbeni kiirtásával, a maradék elűzésével.

Először a babilóniaiak a Salamon által épített Templomot az időszámítás előtt 586-ban, majd hatodfél évszázad múlva, a keresztény időszámítás szerinti 70-ben a római légiók a Heródes által átépített Második Templomot.

A hagyomány a két katasztrófát a zsidó időszámítás ugyanazon napjára, Áv hónap 9. napjára teszi.

A második rombolás óta nincs Templom a jeruzsálemi Templomhegyen. Hűlt helyén két muzulmán mecset áll.

Izrael ókori ellenségei az ország nevét Palesztinára változtatták, Jeruzsálem nevét pedig Aelia Capitolinára.

Izrael mai ellenségei visszavették a Palesztina nevet (amelyet „Falasztín”-nak ejtenek, minthogy az arab nyelv nem ejti a P hangot), és Jeruzsálem – a héber Jerusálájim – helyett „El Kudsz”-ot emlegetnek.

A történelem páratlan fordulatai visszarepítették Izrael népét – vállalom a vitát: akarata ellenére! – abba az országba, ahonnan száműzték. És 1967-ben a Templomhegy is az ő fennhatósága alá került, bár a mecsetek azóta is sértetlenül ott állnak.

E sorok írója nem bonyolódik teológiai fejtegetésekbe: nem a szakmája. Mégis: a böjttel a nem (túl) vallásos zsidóság is azonosul egy kimondhatatlan és teljességgel felfoghatatlan akarattal, amely e népet, tenyérnyi országát, fővárosát és időtlen Templomát e földi terek és idők tengelyébe állította.

A böjt kedden, napnyugta után ér véget.

Végül idemásolok egy legendát egy zsidó honlapról (http://www.or-zse.hu/resp/hallgatoi/ronatamas-bojtok.htm)

”Egy régi legenda szerint Napóleon éppen tisa beáv napján ment el egy zsinagóga előtt, s csodálkozva hallgatta, hogy milyen hangosan kiabálnak, jajveszékelnek odabenn. Megkérdezte tőlük, hogy mi ennek az oka, s elmondták, hogy az országukat, Jeruzsálemet, és a Szentélyt 1800 évvel ezelőtt rombolták le. Napóleon mélyen megindulva mondotta: "Az a nép, amely hazájának elvesztését még 1800 év elteltével is siratja, és nem felejti el, az a nép soha nem pusztul el. Az a nép biztos lehet abban, hogy egyszer vissza fog térni hazájába."

Ez azóta megtörtént.

De milyen áron?!

Ma egyre többen – zsidók és nem-zsidók – úgy hiszik: ha a zsidó állam újjászületett, a Templomhegy is visszakerült szuverenitása alá, akkor a Templomnak is fel kell épülnie.

Ehhez mindig hozzátesszük: Böjáménu. Napjainkban.

De milyen áron?!◙

2011. augusztus 7., vasárnap

EZ TÖRTÉNT A HÉTEN IZRAELBEN

Július 31, vasárnap
• A hetek óta tartó tiltakozások hatására Binjamin Netanjáhu miniszterelnök és pénzügyminisztere, Juvál Steinitz úgy döntöttek, hogy a benzin és származékai árait nem emelik augusztus 1-től. Emelni tervezik a tőkehozam jövedelmére és a nagy értékű örökségre kivetett adót. Szóba került a 16%-os ÁFA 2-3%-kal történő csökkentése, az első lakás adóinak a mérséklése, a gyereknevelés kiadásainak beszámítása az adózásba és több, a középosztály terheit könnyítő lépés.

Augusztus 1, hétfő
• Jehuda Weinstein, a kormány jogügyi tanácsadója lehetővé tette, hogy a rendőrség kihallgassa a Legfelsőbb Bíróság bíráját, Jorám Danzigert. A bírónak gyanú szerint korábban törvénybe ütköző jogi kapcsolata volt Bat Jam visszaélések sorával gyanúsított polgármesterével, Slomo Lachiánival. Danziger visszautasította a gyanúsítást, és szabadságot vett ki.
• „Negyven éve várok erre a napra!” – mondta meghatódva a 90 éves bácsi, aki megnyerte a lottó szombat esti sorsolásán a 7 millió sékeles főnyereményt. „Most minden unokám kap egy-egy lakást!” – ígérte.

Augusztus 2, kedd
• Letartóztatták az Izraelben élő un. breszlavi chaszidok egy szektájának a vezetőjét, aki a befolyása alá került hét asszonyt és 15 gyermeket perverz kínzásnak és nemi jellegű atrocitásoknak vetette alá.
• Az augusztusban bevonult katonai évfolyamból válogatnak kiemelkedő figyelemmel, fegyelemmel és intelligenciával bíró fiúkat és lányokat, akiket a bonyolult rakéta-elhárító rendszerek kezelésére tanítanak.
• A Nyugati Part telepeseinek egyik vezetője a tel-avivi Rotschild-sugárúton sátrat vert tüntetők egy részét anarchistáknak nevezte, de magát a lakhatási tiltakozást igazságosnak vélte. A nemzeti-vallásos áramlat a lakásínség megoldását a Nyugati-parton történő zsidó letelepülés fokozásában látja.

Augusztus 3, szerda
• Kirját Gát város határában ért földet egy Grad-rakéta, amelyet a Gázai-övezetből lőttek ki izraeli területre. A Légierő támadta a kilövés körzetét. Személyi sérülés sehol sem történt.
• Dr. Idelmann, az orvos-szakszervezet főtitkára abbahagyta napok óta folytatott éhségsztrájkját, miután, mint mondta, „jelentős előrehaladás” történt a pénzügyminisztérium és az orvosok között folyó tárgyalások során. A Kincstár hozzájárult 1000 orvosi állás betöltéséhez és a kötelező inspekciók csökkentéséhez. A rezidens orvosok mindebben nem látják problémáik megoldását.
• A lakhatás drágaságáért tiltakozók több helyen eltorlaszolták a közlekedési utakat. A tehenészek is tiltakoztak, amiért a kormány külföldi tejtermékek importjával tervezi letörni az árakat.

Augusztus 4, csütörtök
• Ezer rezidens orvos adta be kollektív felmondását az alacsony bérek és a megterhelő ügyeletek miatt. A felmondások egy hónap múlva lépnek érvénybe.
• Ram Rotberg dandártábornokot nevezték ki a haditengerészet parancsnokává. Rotberget annak ellenére nevezték ki, hogy a második libanoni háborút követően megrovást kapott, miután a haditengerészet „Chanit” nevű hajója a libanoni partok előtt találatot kapott a Hezbollah-tól, és négy tengerész életét vesztette.
• Izrael 770 palesztin biztonsági foglyot bocsátott szabadon a napokban kezdődött Ramadan böjthónapra való tekintettel.

Augusztus 5, péntek
• Askelon közelében értek földet a Gázai övezetből kilőtt Kasszam-rakéták. A légierő a kilövés utáni percekben támadta a rakétát indító sejt embereit.
• Kisgyerekes szülők is az utcákra vonultak tüntetni – sokan babakocsikkal – a pelenkák, csecsemőápoló szerek, csecsemő-tápszerek, valamint a bölcsődék dráguló árai elleni tiltakozásul.

Augusztus 6, szombat
• Este, a szombatnap kimenetele után az ország nagyobb városaiban minden eddiginél többen, összesen 300 ezren vonultak az utcákra a megélhetés fokozódó drágulásai ellen tüntetve.

Augusztus 7, vasárnap
Földrengés Izraelben: a Richter skála szerinti 4.2 fokozatú, enyhe földmozgásokat vasárnap délelőtt az ország legnagyobb részén érezték. Epicentruma Binjamina várostól mintegy 40 kilométerrel nyugatra, a Földközi tenger medre alatt volt. Károkról nem érkeztek jelentések. ◙

2011. augusztus 4., csütörtök

Történet egy batyus zsidóról

1973 nyarán dobbantottam Budapestről, a néhai Jugoszlávián és Olaszországon keresztül.

Egyik utam Haifára vezetett. 1974 ősze volt, a jom-kippuri háború utáni ősz. A Pevzner utcai HOH-ban (magyar klubban) nagyban dominóztak a hölgyek. Furcsállottam, hogy kövekkel játsszák a römit. Ők pedig azt furcsállották, hogy 1974-ben Pestről beállít valaki Haifára és kiadó lakást keres.

Jolán néni az Arlozoroff utcai lakását adta ki nekem. Ő maga a lányánál lakott, az unokákra vigyázott. Néha, esténként, mikor én már hazaérkeztem a munkából, és a lánya is (neki már nem kellett vigyáznia az unokákra), átjött és mesélt.

A néni saccolásom szerint a XX. századdal lehetett egyidős, vagyis hetvenes éveinek közepén járhatott. Amint az ebben a korban gyakori, főként a fiatalságáról mesélt. Kiskunhalason laktak. Egyik története egy vándor zsidóról szólt.

A XX. század első harmadáig Magyarországon is gyakori jelenség volt a vándorló zsidó. Amolyan batyus zsidó, akinek Pészáchkor kinyitjuk az ajtót: talán Élijáhu próféta tiszteli meg házunkat.

Batyujában hordta a személyi iratait, az „imádságát“, ahogy a vidéki magyar-zsidó a taleszt és a tvilemet nevezte, egy zsoltáros könyvet (tilemli) és valamelyes élelmet, cserebere-árut, miegymást.

Az öregúr rendszeres körökben, ciklusban járta az országot és minden évben visszatért azokhoz a házakhoz, ahol látta, hogy szívesen fogadják és megvendégelik. Az évek során az útba eső családok minden tagját, búját, baját megismerte. És, ami igazán érdekes, tanácsokkal is megszolgálta a megvendégelést. A tanácsok pedig, mint az szájról szájra járt, minden esetben – de valóban minden esetben – használhatók voltak, adott esetben nagyon is sokat segítettek.

Az egyik évben meghalt a nagypapa. A következő ősszel, amikor a rejtélyes vándor kopogtatott, a szokott „Sólem áléjchem“ helyett a család legnagyobb megdöbbenésére – „Boruch dáján emesz“-szel köszönt. A gyászhír hallatán mondott áldással. Áldassék az  Igazságos Bíró…

Egy másik alkalommal – Jolán néni már fiatal asszony volt – kisfia súlyos diftérián esett át egy olyan világban, amely még nem ismerte a penicillint. A gyerek halálos veszélyben volt, de felépült.

A vándor megérkezésekor ő maga fogadta a vendéget. Miután leültette és enni-innivalót tett elé, belekezdett volna mondókájába:

– „Még nem is mondtuk, hogy…“

A vendég megállító kézmozdulatot tett: – „Nem kell azt nekem mondani. Minden nap mondtam Tehillimet…“ (zsoltárokat).

Teltek az évek. A gyerekek nőttek, a felnőttek öregedtek és a vándor rendszeresen megjelent. 1933 őszén – erre Jolán néni világosan emlékezett – a szokottnál komorabban ült a vendég az asztalnál.

– Az az ember, akiről ma annyi szó esik, aki most Németországban uralkodik, nagyon sok bajt fog okozni. Nagyon, nagyon sokat. Főként a mi népünknek. Ő Ámálék utóda. A legjobb lenne, ha valamennyien útra kelnének…

A harmincas-negyvenes évek fordulóján Magyarországon is súlyosbodtak a zsidótörvények, de a környező országokból sem jöttek jobb hírek. A visszatérő ismeretlen soha nem mulasztotta el megpendíteni a kivándorlás témáját.

– Ha ennyire künn akar látni minket, maga miért van még itt? – évődtek vele.

Választ nem kaptak. 

A vándor zsidó – aki soha nem mutatkozott be – 1943-ban jött utoljára.

Amint feltűnt a fordulóban, nekiestek a kérdésekkel. Már nem csak a szokott családok, hanem minden halasi zsidó.

– Mi lesz velünk? Mit csináljunk?

A választól – három nemzedék távolából visszatekintve – libabőrös lesz az ember háta. A válasz így hangzott:

– Ha képesek elhagyni Európát, Erecbe, Észak- vagy Dél-Amerika felé, tegyék. Minél hamarabb, annál jobb. Akinek nem áll módjában, az költözzön fel Budapestre. Ott maradnak meg majd a legtöbben…

Jolán néni és családjának egy része, amelyik 1944 tavaszán a bécsi Strasshofba került és onnan mezőgazdasági munkára, visszatért Halasra. A háború után alijjáztak.

Bizonyára nem ez az első olyan történet, amelyet tisztánlátó (clearvoyant) személyekről hallanak.

A legjobb példa létezésükre Izrael prófétái. A Háftárá felolvasása előtti és utáni áldásban megköszönjük Istennek, hogy igaz prófétákat adott nekünk.

Közismertek Nostradamus „ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes” jellegű verses jóslatai is.

A jóslás, a téridő szerkezetébe avagy szövetébe való betekintés képessége egyfajta tudatállapot által lehetséges. Hogy ez miképpen érhető el – ezt talán csak azok a kiválasztottak tudják megmondani, akik rendelkeznek ezzel a tudatállapottal, vagy be tudják programozni magukat, hogy elérjék.

A batyus vándor számomra ismeretlen módszere a legmegdöbbentőbb. Időben igen közel áll mihozzánk, ami azt tanúsítja, hogy egyes embereknek ma is megadatik a tisztánlátás. Hogy miképpen, el nem tudom képzelni. Maga a lehetőség érthetetlen és félelmetes.  

2011. augusztus 3., szerda

Együtt számolunk

A héten kezdődött augusztus hava. Az északi féltekén a kánikula hava, nincs benne semmi különös. Ami mégis egyedivé teszi, az az, hogy a hó elseje újholdra esett, emiatt a zsidó naptár is, és a muzulmán naptár is ezen a napon írta le a maga első napját.
A zsidó Áv hónap elseje tehát augusztus elsejére esett, de a muzulmán időszámítás is újholdkor írja le a hónap elsejét, ráadásul most éppen nem is akármilyen hónap kezdődik, hanem a Ramadan böjthónap. (Ami nem mindig nyári hónap.)

A héber naptár Áv hónapjának az első kilenc napját a hagyomány gyásznapokként tartja nyilván. Áv hó 9. napja a csúcs: ezen a napon rombolták le Jeruzsálemben az első, Salamon király által épített Szentélyt a keresztény időszámítás előtti 586. évben, majd évszázadokkal később, az időszámítás szerinti 70. évben a babilóniai száműzetésből visszatértek által felépített, majd Heródes által megújított második Szentélyt is.
Áv hó 9 – héberül Tisá böÁv – böjtnap.
Áv hó 15-e egy hirtelen kanyarral már szerencsés napnak számít, ezen a napon sok esküvőt tartanak.

Az iszlám Ramadan böjthónapja alatt hívőik mindennemű élvezettől tartózkodnak, de csak napkeltétől napnyugtáig. A napnyugtát sok helyen ágyúlövés jelzi, és a nép nekilát kipótolni a nappal elmulasztottakat – egészen virradatig.

Amíg augusztus hava 31 napos, a zsidó és muzulmán hónapok rövidebbek. Áv havát augusztus 31-én már a következő Elul hó elseje váltja fel.
Mindehhez hozzáteszem: Izraelben, de a legtöbb muzulmán államban is legfőképpen a Gergely-naptárat használják: a vallási naptárakat az újságok címlapján „miheztartás végett” közlik, de gyakorlati használatuk csak a jeles napok megállapításánál van.

Mégis érdekes ez a ritka együttállás: harminc napig az egész Földön együtt számolunk.
Milyen jó lenne, ha ez az együtt-számolás örök időkig fennmaradna! ◙

2011. augusztus 1., hétfő

Párbeszéd azzal a másikkal

Élvezettel forgattam a karcsú, elegáns üveget.

GAMLA – Golan Heights Winery. Az üveg másik oldalán: יקבי רמת הגולן
A felirat alatt az üveg tartalma: Cabarnet Sauvignon – 0.7 liter száraz vörösbor. יין אדום יבש
1997-es évjárat. „Éppen Bar-micva” – gondoltam magamban.
Nem volt türelmem megvárni a péntek esti vacsorát, amelyhez vettem.
Vendégeket várunk, ilyenkor szeretek parádés kiddust csinálni. Igazi „Hidur hámicvá”: a micvá megszépítése.
Kimentem a konyhába, kinyitottam az üveget. „Miért fáradjak az utolsó pillanatban?” – mentegettem magamat.
Elővettem egy borospoharat. A karcsú üveget könnyedén megtarthattam egy kézben. Amint öntöttem, éreztem a fenséges, sötétvörös ital semmi máshoz nem hasonlítható illatát.
Visszaemlékeztem gyerekkoromra: „jantev” (zsidó ünnep) előtt apám a Klauzál téri kóser borkereskedésbe küldött két liter borért. Kimért borok voltak, az elegancia legkisebb jele nélkül. Az eladók olyanok voltak, mint bármely nemzsidó földműves szövetkezeti boráruda eladói Budapesten. A különbség csak a fejükön viselt sapka volt. Amikor beléptem, hallgattam beszélgetésüket. Egyszer magyarul, egyszer jiddisül beszéltek.
Hadd tegyem hozzá: én nem csak bort, de feketekávét sem kaptam érettségi előtt! A pészáchi négy pohár volt az egyetlen kivétel, igaz, az gyerekkorom óta.
Mindezek a gondolatok futottak végig a fejemben, miközben megtelt a pohár.
Az üveget gondosan becsuktam a parafadugóval, a teli poharat bevittem a szalonba, ahol a számítógépen dolgoztam.
Az áldás után megszagoltam a bor illatát – anélkül nem bor a bor – majd lassan hozzákezdtem.

Egyedül voltam otthon. A gép előtt, a nemes italnak megadva a kellő tiszteletet, állva és lassan ittam. Előttem, az erkély mögött, a lenyugvó napban megfürdő pálmafák sötétzöld lombjai, mögöttük a szemben lévő három épület.

Nem szoktam étel nélkül borozgatni, főleg nem egyedül. Most azonban átadtam magam a ritka élvezetnek. Nem tudtam megállni, hogy ne menjek a hűtőszekrényhez és ne vegyem elő az üveget másodszor is.
Persze, hogy emlékeztem Salamon király intésére:
„Ne nézd a bort, hogy vöröslik,
hogyan gyöngyözik a pohárban:
bizony, símán lecsúszik az!
De végül megcsíp, mint a kígyó,
Megmar, mint a vipera.
Szemed zavaros dolgokat lát,
Te magad össze-vissza beszélsz…”
(Példabeszédek, 23:31-33)                        

A második pohár után kellemes hangulatban ültem le a gép elé.

Azon vettem észre magam, hogy valaki mögöttem áll és engem néz.
Biztosan ismerik az érzést: akkor is megérezzük, ha valaki néz ránk, ha nem arrafelé nézünk. Ilyenkor önkéntelenül oldalt vagy hátrafordulunk, és többnyire felfedezzük: valóban minket néz az ismerős vagy az ismeretlen.
Én is így voltam. Hátrafordultam. Ott volt valaki.
„Hogy jött ez be, amikor az ajtó kulcsra van zárva?” – gondoltam, de nem éreztem félelmet. Aki mögöttem állt, nem volt ijesztő. Éreztem, hogy mindig is mögöttem állt, de én csak most vettem észre.

„Mit csinálsz?” – kérdezte.
A hangsúlyból éreztem, hogy a kérdés csak ürügy, hogy megszólítson, és nagyon is jól tudja, mit csinálok.
„Gépelek” – válaszoltam.
„Írógépen?” – kérdezte.
„Nem. Komputeren.”
„Mi az?”
„Számítógép.”
„Írógépről hallottam. Azon lehet írni. Számológépen számolni lehet.”
„A komputer nem számológép, hanem számítógép.”
„Mi a különbség?”
„A számológép egyszerű mechanizmus, amellyel csak összeadni és kivonni lehet. A szorzást például sok-sok összeadással oldja meg. Ha például 32×64-et kell kiszámolnia, akkor a benne lévő mechanika 32-szer elvégzi a 64+64 műveletet. Tehát 64+64+64+64… és így tovább, 32-szer.
A számítógép is ebből fejlődött ki, csak sokkal, de sokkal gyorsabban dolgozik.”
„Mikor találták fel?” – kérdezte vendégem, aki még mindig mögöttem állt.
„A negyvenes években.” – mondtam.
„Most milyen év van?” – kérdezte.

A kérdéstől kicsit megijedtem. Teljesen hátrafordultam. Alaposabban megnéztem a kérdezőt, de most sem láttam semmi különöset rajta.
„2010”.
„Én 1940-ből jövök” – válaszolta.
„Hogy-hogy 1940-ből? Jönnek Amerikából, Európából, vagy Haifáról – de 1940-ből?! Ilyet még nem hallottam…” – mondtam.
„Dehogyis nem hallottál. Téridőről nem hallottál?” – vendégem mintha elmosolyodott volna.
„De igen. A tér és az idő egybeértendő jelenség. Valamit hallottam harangozni egy bizonyos Einsteinről. Tér nélkül nem értelmezhető az idő és fordítva” – mentegetődztem.
„Akkor Einsteinnek azt a mondását is hallottad, hogy »Különbséget tenni múlt, jelen és jövő között – illúzió, de makacsul tartja magát«” – mondta vendégem. „Mi lett vele?” – tette hozzá.
„Amerikába ment. A Princeton-egyetemen tanított, 1955-ig élt” – mondtam.
„Azt tudtam, hogy Németországból Amerikába ment. Én azt kérdeztem, hogy mi lett vele” – mondta vendégem egy kicsit szemrehányóan.
„Vagyis mi történt 1940 után” – pontosítottam.
„Igen.” – mondta.
„De ha térben és időben tudsz mozogni, akkor, gondoltam, ezt is tudod” – kockáztattam meg.
„Amiről tudomásom van, az a világ helyzete bizonyos korokban, idő-szakaszokban. Egyébként főleg arra vagyok kíváncsi, hogy te miről tudsz” – és ekkor úgy éreztem, hogy vendégem egyenesen a szemembe néz.
„Tudsz mindarról a szörnyűségről, ami 1940 után történt?” – kérdeztem vissza.
„Ismerem a kialakult helyzeteket. Tudom, hogy ez a világ szinte mindenben megváltozott” – tért ki az egyenes válasz elől, legalábbis én így éreztem.
„Meg kellett változnia? És azon az áron, amit ezért fizetni kellett?”
„A változások szükségesek. Ha nem történnek a maguk idejében, akkor drámai, katasztrofális módon történnek” – mondta ő.
„És miért éppen Izrael népe fizeti a legnagyobb árat?”
„Mert ő lett a téridő tengelyébe állítva” – mondta ő.
„Akkor tudsz Izrael Állam létéről is?”
„Itt állok mögötted. Ahogy kinézek az erkélyeden, látom a pálmafákat, távolabb látom a héber nyelvű utcatáblákat, de melletted is látom az összevisszaságban ledobott héberbetűs újságokat” – mondta.
„Tehát az újságokat és az utcatáblákat látod, de a számítógépről nincs fogalmad?” – hozakodtam elő kissé provokatív kérdésemmel.
„Nem minden részlet lényeges” – válaszolt röviden.
„Mikor épül meg a Harmadik Templom?” – firtattam meg most már igazán arcátlanul.
„Elfelejted, hogy tér és idő összetartozik? Minden, ami »volt«, ami »van« és ami »lesz«, a felsőbb dimenzióban egyszerre létezik? Egyébként is negyedik templom, nem harmadik…” – érkezett a kioktatás.
„Arra gondolsz, hogy Heródes lebontotta az Ezra és Nechemja által épített kis szentélyt – ez volt a tulajdonképpeni Második Templom – és egy monumentális új templomot építtetett?” – kérdeztem.
„Az új, végleges Templom – cél. Ugyanúgy, ahogy a zsidó állam is cél. És az új, a végleges Templom éppen úgy időtlenül ott áll a Templomhegyen, ahogy az előzők” – mondta a vendég, és délkeleti irányba nézett. Jeruzsálem irányába. Megértettem, hogy mindent lát.
„Az Isten célja?” – kérdeztem.
„A teremtés célja” – adta meg a választ, amire, őszintén szólva, vártam.
„Mi lesz a mecsetekkel? – kíváncsiskodtam.
Vendégem ismét délkeleti irányba fordult.
„Nem látom őket. Nem tartoznak a megtervezett Történelemhez” – magyarázott.
„De hát már évszázadok óta léteznek, és ott, azon a helyen, ahol léteznek” – makacskodtam.
„A Történésnek vannak kerülő útjai. Ezeket a Cél, amiről az előbb szóltam, korrigálja” – mondta ő.
„A keresztesek, a spanyol inkvizíció, Hitler, Sztálin – ezek mind kerülők voltak? – kérdeztem.
„Igen. Szükségszerű kerülők. Meg kellett járni őket. De már nincsenek” – mondta ő.
„Lehetnek még ilyen szükségszerű kerülők a jövőben?” – merészkedtem ismét az ismeretlen felé.
„Megint nem vagy figyelemmel a téridőre. A jövő éppen olyan önkényes emberi képzet, mint a múlt vagy a jelen. A kerülők mindig jelen voltak. Most is ott vannak a buktatók a lábak előtt, és, ha te csak így tudod felfogni, a jövőben is ott vannak elhelyezve” – kaptam meg az ismételt szemrehányást.
„Büntetésképpen?”
„Nem.”
„Hanem?” – akadékoskodtam.
„A Cél felé vezető útnak ilyen a természete.”
„Ez a korrekció része?”
„Igen.”
Merengésemből a telefon csengetése ijesztett fel.
A feleségem volt a vonalban.
„A szupermarketben vagyok. Hozzak még valamit?”
„Egy üveg GAMLA bort, ha lennél szíves.” ◙