Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. december 2., kedd

Bomlik a koalíció ♦ Lapid elutasította Netanjáhu ötpontos követelését ♦ Választások márciusban?

Nem született megegyezés a harmadik Netanjáhu-kormány két legfontosabb tényezője: a Likud és a Jés Atid pártok vezetői között hétfő este tartott megbeszéléseken.

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök ötpontos feltétel-csomagot tárt koalíciós partnere, Jáir Lapid pénzügyminiszter elé:

1. Beszüntetni a – Netanjáhu szerint – folyamatos áskálódást a kormány és intézkedései ellen, értve ez alatt a jeruzsálemi építkezéseket és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt, amelyeket Lapid erős kritikával illet;

2. Folyósítani a kormány által kilátásba helyezett 6 milliárd sékelt az állami költségvetésből, a védelmi eszközök vásárlására és fejlesztésére;

3. További, tekintélyes összegeket biztosítani az állami költségvetésből a hadsereg központi bázisainak az ország központjából a Negevbe történő átteleptésére;

4. Támogatni a miniszterelnök alapvető jelentőségűnek tekintett, sokak által vitatott "zsidó nemzetállam-törvényt";

5. Befagyasztani a pénzügyminiszter által támogatott "0% értéktöbblet-adó" tervezetet első lakás árára, és a fiatal párok lakásvásárlás-támogatására, illetve általában a lakossági megélhetés megkönnyítésére más eszközöket találni.

Jáir Lapid a követeléseket elutasította, és azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy, úgymond, "trükkökkel" irányítja az országot fölöseges parlamenti választások felé. Elmondta: számol vele, hogy Netanjáhu elmozdítja őt a pénzügyminisztérium éléről.

Általános vélekedés szerint Netanjáhu a vallásos pártokkal pótolná a koalícióból kiváló, liberális-világi "Jés Atid" pártot. Ez azonban, ugyancsak általános vélekedés szerint, nem kevés költség-kihatással fog járni, a jesivák és egyéb vallásos intézmények támogatási követelése révén.  

Az előrehozott választások az államnak előzetes számítások szerint összesen 2 millárd sékelébe kerülnek: ide tartoznak egyebek között az államilag finanszírozott kampányok, az azt irányítók juttatásai, és az egynapos választási szabadnap munka-kiesése az államgazdaságnak.

Az előállott szituáció egyik következménye: Izrael állama ideiglenes költségvetéssel lép be a 2015.-ös évbe, ami azt jelenti, hogy az új Kneszet által majdan megszavazandó költségvetés elfogadásáig és törvénybe iktatásáig a minisztériumok minden hónapban a számukra előirányzott 2014.- évi költségvetés 1/12-ed részét kapják. Ez, többek között azt is jelenti, hogy a Honvédelmi Minisztérium sem kaphatja meg időben a harcieszköz-vásárláshoz és védelmi fejlesztésekhez szükséges többletet.  


Több képviselő a Kneszet feloszlatását és minél korábbi dátum rögzítését kérte a választásokra, amelyekre március hónap tűnik valószínűnek. ◙

2014. december 1., hétfő

Netanjáhu: "Megvizsgáljuk, van-e jövője ennek a kormánynak"

LAPID ÉS NETANJÁHU: VAN JÖVŐ EGYÜTT?

Kormányválság Izraelben: a miniszterelnök környezetéből származó értesülések szerint a következő napokban Netanjáhu utolsó kísérletet tesz egy koalíciós megegyezésre, amely lehetővé teszi az államvezetés zavartalan menetét.

Vasárnap a miniszterelnök Avigdor Lieberman külügyminiszterrel tárgyalt, hétfőn Naftali Bennett és Jáir Lapid miniszterekkel folytat megbeszélést.

Netanjáhu állítólag kijelentette: nem hajlandó tovább olyan kormány élén állani, amelynek a miniszterei ellenzék módjára támadják a kormányt, mint ahogyan Lapid viselkedett a múlt héten, amikor, mint mondta, választások nélkül kísérelt meg a kormány élére jutni.

Ugyancsak Netanjáhu környezetéből állítják, hogy Lapid pénzügyminiszter megszegte kötelezettségét több milliárd sékel átutalására honvédelmi kiadásokra. A pénzügyminisztérium magánkezdeményezések által tervez fedezni olyan megaprojektet, mint a hadsereg fő bázisainak az áttelepítése a központi régióból a Negevbe.

Netanjáhu közölni szándékozik Lapiddal, hogy számára nem elfogadható Lapid pártja, a Jés Atid ("Van jövő") koalíciós magatartása.

„Alig telik el nap anélkül, hogy a kormány valamelyik tagja ne hirdessen ultimátumot, ne fenyegessen szankciókkal, ne diktáljon a kormánynak és a kormányfőnek. Izrael polgárai stabil kormányzatot követelnek, de jelenleg ez nem adott” – fejezte ki elégedetlenségét Netanjáhu a vasárnapi kormányülésen.

A miniszterelnök kifejezte reményét, hogy a kormányzat mielőbb stabilizálódik, különben, mint mondta, „levonjuk a megfelelő következtetéseket”.

Lapid pártjában úgy vélik, hogy az egész válság két óra alatt megoldható. ◙ 

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió BÉT adója hírei, kommentárjai és az adó hírportálja

Olcsóbb lett a benzin

Hétfőre, december 1-re virradó éjféltől 2 százalékkal, literenként 15 agorával olcsóbb lett a benzin. 

A 95 oktános ára az önkiszolgáló benzinkutaknál 6.90 sékel.

Az energiaügyi minisztérium közlése szerint az utóbbi négy év során most a legolcsóbb az üzemanyag. ◙