Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2015. március 2., hétfő

Sikeresen zárult a meglepetésszerű hadgyakorlat ♦ Iszlám Állam a Nyugati Parton?

A Cáhál, az Izraeli Hadsereg magasrangú tisztje hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy a vasárnap este kezdődött meglepetésszerű hadgyakorlat teljes sikerrel befejeződött.

A vezérkar által váratlanul, meglepetésszerűen kezdeményezett gyakorlat 15 ezer tartalékost érintett, de abban csak háromezren vettek részt.

A hadgyakorlat egyik célja az újfajta, mobiltelefonon, illetve sms-üzenetek általi kiértesítési rendszer ellenőrzése volt, ahol akadtak hibák és  fennakadások, és amelyekből levonják megfelelő tanulságokat.

A gyakorlat fő célja egy olyan forgatókönyv modellezése volt, amelyben a Palesztin Autonómia független palesztin állammá válik, hatóságai felmondják a biztonsági együttműködést Izraellel, majd általános lázadás tör ki, amelynek során izraeli katonákat és/vagy polgárokat rabolnak el és ölnek meg.

A nyilatkozat szerint arra utaló jelek mutatkoznak, hogy a Nyugati Part (Ciszjordánia, azaz Júdea és Somron) palesztin arab lakossága körében kibontakozóban van az „Iszlám Államhoz” való közeledés.

A 24 órás gyakorlat kezdeti kiértékelése szerint a jövőben Izrael kénytelen lesz számításba venni a „Kalifátus” és az Iszlám Állam céljaival történő azonosulást a palesztin fiatalság körében.

FORRÁS: A KOL JISZRÁÉL, AZ IZRAELI RÁDIÓ "BÉT" ADÓJÁNAK A HÍRPORTÁLJA

2015. március 1., vasárnap

Vasárnap 13 ezer tartalékos kapott behívási értesítést telefonon ♦ Rendkívüli hadgyakorlat a Nyugati Parton


A 13 ezer mobiltelefonon, illetve sms-en értesített tartalékos közül 3000 vesz részt egy hétfő estéig tartó rendkívüli hadgyakorlaton.

A gyakorlat a Nyugati Part (Júdea és Somron) teljes területén próbálja ki a hadrafogható tartalékosok készenlétét és felkészültségét egy esetleges válsághelyzetre.

A mintegy 24 órás hadgyakorlaton, amelyen a gyalogság, a páncélosok, a tüzérség és a légierő is részt vesz, a palesztinok által megszervezett, katonarablással és sorozatos gyilkosságokkal súlyosbított felkelésre adandó katonai válaszadást modellezik. 

Legutóbb ugyanitt 2012-ben tartottak hasonló hadgyakorlatot.

A hadgyakorlatról a Palesztin Autonómia vezetését előre értesítették. ◙ 

Netanjáhu: "Sorsdöntő küldetésre indulok Washingtonba, súlyos aggodalmakkal" ♦ "A Kongresszus az utolsó fék"

Vasárnap délelőtt felszállt Binjamin Netanjáhu gépe Washington felé. Ahogyan a Kol Jiszráél riportere megjegyezte: odaát, a tengeren túl fagy várja őt. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

"Sorsdöntő, talán történelmi küldetésre indulok. Súlyos aggodalmak késztettek erre az útra. Aggodalmak országom és népem jövője iránt. A Kongresszust tartom az utolsó féknek egy katasztrofális kimenetelű egyezmény aláírása előtt az iráni vezetőkkel" – nyilatkozott a kormányfő a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió riporterének a gépre történő felszállása előtt. 

Netanjáhu a tervek szerint hétfőn előadást tart az AIPAC, az Egyesült Államok zsidóságának Izrael-érdekvédelmi szervezete előtt, majd kedden kerül sor a Kongresszus előtt mondott beszédre. 

Indulása előtt a Nyugati Falnál imádkozott.

Mi is ugyanezt tesszük, akárhol vagyunk. 

Honlapunk folyamatosan tájékoztatja olvasóit az eseményekről. ◙