Fedezd fel a héber nyelvet ♦ Lelkemadta

Vegyünk egy nagy lélegzetet, és kezdjük el mai leckét.

A lélegzet a magyar nyelvben is a lélek szóval rokon, hiszen addig lélegzünk, ameddig a lélek a testben fészkel, vagy fölötte, körötte, ki tudja. De nem csak a magyar nyelvben. A latinban is: a légzés, respiratio, ott is a lélekhez hasonló fogalom, a spiritus – szellem – szó rokona.

Kách nesimá gdolá (קַח נְשִׁימָה גְדוֹלָה) – végy egy nagy lélegzetet, mondjuk egy zavarban lévő gyereknek, mielőtt arra kérjük, hogy mondja el a nehezen elmondható történetet. És ha már eléggé felbátorodott, bin´simá áchát (בִּנְשִׁימָה אַחַת), azaz egy szuszra, egy lélegzet alatt mondja el mondandóját.

Násám lir´váchá (נָשַׁם לִרְוָחָה), azaz fellélegzett, megkönnyebbült az, aki megosztotta a hozzá legközelebb állókkal azt, ami a lelkét nyomta. Ha pedig hölgy volt az ilető, akkor násmá (נָשְׁמַה) az ige; a lir´váchá-ban a r´váchá (רְווחה) jólélet, kényelmet, kellemes közérzetet jelent. A nosém (נוֹשֵׁם) azt jelenti, hogy lélegzik, jelenidőben. Nőnemben nosemet (נוֹשֶׁמֶת).

A lélek pedig, amelyet halhatatlan volta ellenére időnként halandó gondok nyomasztanak, héberül nesámá (נְשָׁמָה). A nesimá a lélegzet, a nesámá a lélek. Magyar kiejtésüket írhatnánk nösimá és nösámá, illetve n´simá és n´sámá formában, hiszen az első szótag magánhangzója a s´vá, igen rövid, pillanatnyi megállás a két mássalhangzó, esetünkben az n és az s között. Ugyanilyen s´vá van a fenti r´váchá szóban is.

„Kchi mize, nesámá!” – kínálja női vevőit az árus a tel-avivi Karmel- vagy a jeruzsálemi Machane-Jehudá piacon. Ebből vegyen, lelkem. A nesámá szónak becéző értelme is van, akárcsak a magyarban: „lelkem”, „lelkecském”. A k´chi (קְחִי) a kách (קַח) jelentése: „vegyél”: az első nőnemben, a másik hímnemben a lákáchát (לָקַחַת), azaz „venni” ige felszólító alakja.

A jiddisbe is átment ez a héber szó. „Á gute nesóme” azt jelenti, hogy jó lélek, jó ember.

A léleknek a zsidó hagyomány szerint rétegei vannak. Ez a szemlélet a héber nyelvben nyomon követhető. 

A nefes (נֶפֶשׁ) az alacsonyabb, animálisnak nevezett lélek, amely a táplálkozási, otthonszerzési és nemi ösztönöket vezérli. Ilyen lelkük az állatoknak is van. 

Hogy honnan tudjuk? Még az Édenkertben vagyunk, a Teremtés után (Mózes I. könyve, 2:19):

וַיָּבֵא אֶל הָאָדָם לִרְאוֹת מַה יִּקְרָא לוֹ וְכֹל אֲשֶׁר יִקְרָא לוֹ הָאָדָם נֶפֶשׁ חַיָּה הוּא שְׁמוֹ 

"...és odavitte (Isten) az emberhez, hogy lássa, milyen nevet ad, és minden élőlénynek (nefes chájá – נפש חיה) az lett a neve, amelyet az ember (Ádám) adott neki".

A ruách (רוּחַ), ami szelet is, szellemet is jelent, ennél magasabb dimenzió. 

A nesámá (נְשָׁמָה) a még magasabb rendű és halhatatlan, csak az emberben élő lélek.

A lélekvándorlás, reinkarnáció – gilgul nesámot (גִּלְגּוּל נְשָׁמוֹת), ahol a gilgul szó jelentése gurulás, gördülés, átváltozás.

A Kabbala még magasabb rétegekről is tanít – prófécia, angyali dimenziókba lépés – ,  ezeket a tanokat csak a nagyon képzett emberek képesek felfogni. ◙

HÉBER NYELVTANÍTÁS: 

HALMOS LÁSZLÓ • 052-3260834

izraelihirlevel@gmail.com

Karácsonyfa helyett • Emlékek a szülői házból • A kétezer éves per előtt

HUNYADI TÉR, 1963. AZ ÁLLÓ FÉRFI – APÁM ז"ל

Minálunk, a budapesti szülői házban soha nem volt karácsonyfa. De volt szinte valamennyi szomszédunknál. A két legközelebbi  – nem csak ajtó szerint, de szív szerint is – minden Szenteste áthívott minket, hogy együtt ünnepeljünk. Talán valamiféle együttérzés is volt benne: „szegény zsidók ilyenkor nem ünnepelhetnek...”

Pészáchkor mi viszonoztuk a karácsonyi bejglit a friss macesszal. (Ha karácsonyfa nem is, de bejgli nálunk is volt.) 

Persze, hogy mi is tartottuk a zsidó ünnepeket, amelyeket a mi hagyományunk, a mi lelkiismeretünk diktált. A négyemeletes terézvárosi ház olyan volt, mint egy falu: mindenki ismert mindenkit, mindenki tudott minden szomszéd múltjáról mindent. Eltitkolt származást, eltitkolt régi szerelmeket, eltitkolt családi szégyent, a Kádár-korszak alatt nem hangsúlyozott régi dicsőséget.

Mondom, nálunk, a lakásban nem volt karácsonyfa, de a Szófia utcai házban volt majdnem mindenkinél. És volt az utcán, volt életem végéig hiányzó szülővárosomban, az országban, Európában, a világon. Ahogy kimentünk az utcára, az ünnep hangulatában mi is megmerültünk, mint ahogyan az arc megmerül sok gyertya fényében. Hiszen a tereken, az üzletek kirakataiban, az áruházakban, de még a Parlamentben is ott álltak az örökzöld fenyőfák, minden vallási tanon felülemelkedve hirdetve, hogy az élet győzedelmeskedik, nem a halál.

Sok magyarországi zsidó családnál okozott ez az ünnep meghasonlást. Hol legyintéssel elintézett kisebbet, hol testet-lelket betegítő nagyobbat. „A gyerekekért állítunk karácsonyfát” – indokolták az apák az ötvenes-hatvanas-hetvenes években, mert az ő apjuk ugyan mást hagyományozott rájuk, de ők maguk már nem tudták, vagy nem akarták valódi azonosságukat továbbadni.

Nem, egyáltalán nem voltak ők gyenge emberek, de egy fontos tudást nem adtak tovább, ami pedig az egészséges emberi psziché alapvető követelménye: tudd, ki vagy. 

Itt, Izraelben több százezer orosz és más, zsidó házastárs, vagy egy-két zsidó felmenő jogán izraeli állampolgársággal bíró izraeli él. Hangsúlyozom: izraeli. Héberjük, az ország iránti szeretetük, ragaszkodásuk többnyire nem különbözik a zsidó gyökerű polgártársaikétól. 

Szenteste pedig meghitt beszélgetés folyik férj és feleség, anya és gyereke között arról, hogy miért is ragaszkodnak ehhez az estéhez, ehhez az ünnephez.

Csupán hangulatról lenne szó?

A vallásos zsidók, akiknek a Talmud bölcselete mutatta az élet útján követendő irányt, ezen az éjszakán nem tanultak Talmudot. Azért nem, hogy a tanulásuk által kapott áldás nehogy „annak az embernek” tudassék be.

Ilyenkor – és csak ilyenkor – meglett férfiaknak is megengedett volt a kártyajáték.

„Az az ember” – nevét ki nem mondták volna.

Aki, természetesen, nem ilyenkor, decemberben született. Hiszen tavaly télen láthattuk, milyen kemény, havas tél köszönthet be decemberben, főleg a jeruzsálemi hegyekben, amelynek délkeleti lejtőjén terül el Bét Lechem, a „Kenyér háza”. Semmilyen  pásztor nem legelteti ilyentájt a nyáját.

„Az az ember” nem 2017 évvel ezelőtt született, hanem valószínűleg hét évvel korábban.  Dionysius Exiguus római apát 525-ben elvégzett visszaszámítása Jézus születésére mai vélekedés szerint téves volt.

Mondani se kell, saját népe, saját országában soha nem hívta Jézusnak. Héber neve minden bizonnyal Jésua – ישוע – volt, ami „szabadítást” vagy „szabadulást” jelent. A Iesus ennek görög változata, ezt vette át minden európai nyelv.

Ma, ha Izraelben szóba kerül, inkább „Jésu” – ישו – formában említik. Ez is egy lehetséges változat, bár az ultraortodox zsidó felfogás ezt a variánst a „Jimách smo vözichro” – töröltessék el neve és emléke – átokformula rövidítésének tartják.

Történelmi tény, hogy Izrael népét az ő nevében közösítették ki, üldözték és gyakran irtották is évszázadokon át.

A keresztény vallás egyik alaptétele Jézus feltámadása és visszajövetele.

A zsidó vallás egyik alaptétele a zsidó állam feltámadása.

Jézus visszajövetele mindeddig nem következett be, Izrael feltámadása azonban bekövetkezett.

Igen sok – és egyre több – keresztény úgy véli, hogy az előbbinek az utóbbi – előfeltétele. Vagyis Izrael Állam 1948-ban történt felállítása Jézus „második látogatásának” az előjele.

Sok, merészen – talán túl merészen – gondolkodó zsidó is felvetette a lehetőséget, hogy az őseredeti zsidó Messiás-hit és a görögre fordított és pogány, római „istenemberré” változtatott „Chrüsztosz” héberre történő "visszafordítása" és visszavárása között nincs ellentmondás, sőt...

A vita kemény és könyörtelen. Nem egy „Messiáshívő” zsidót – apáról-anyáról zsidót – kiutasítottak Izraelből e hite miatt, mivel az állampolgárok zsidó vagy nemzsidó voltát az ortodox Rabbinátus határozza meg.

Az izraeli zsidó többség a történelem legdrámaibb konfliktusának a magvához, lényegéhez, történelmi-teológiai hátteréhez nem tud hozzászólni. Nem tudja, amit mond, hanem mondja, amit tud.

Ezen az estén, amikor a nagyvilágban másfél milliárd ember ünnepel, intellektuális zsidó körökben újra fellángol a vita a 2000 éves perről, amelynek ítélethirdetése az ismeretlen jövőben várható. ◙

Győzött a sötét • Az ENSZ rendkívüli közgyűlése a "muzulmán gőzhenger" akaratának megfelelően szavazott

Az ENSZ rendkívüli közgyűlése izraeli idő szerint csütörtök este 128 – 9 arányban, 35 tartózkodás mellett elfogadta az Iszlám Államok Együttműködési Szervezete, a benne aktív szerepet játszó Törökország, valamint Jemen javaslatát, mely deklarálja, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének a határozata, mely szerint Jeruzsálem Izrael Állam fővárosa, semmis. 

A szavazásról 21 tagállam képviselője távol maradt.

A határozat elvben a palesztin álláspont győzelmét jelenti, ám annak nincs gyakorlati jelentősége. A palesztinok és támogatóik 150 körüli „igen” szavazatra számítottak, Izrael diplomáciai erőfeszítései bizonyos mértékben csökkentették az ellenszavazatok arányát.

A határozat ellen csak az Egyesült Államok, Izrael, Honduras és hat óceániai szigetállam szavazott.

Tartózkodtak a szavazástól többek között Magyarország, Csehország, Románia, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Kanada, Ausztrália, Argentina, Uganda és Ruanda.

Izrael számára az egyik legnagyobb csalódást India képviselője okozta, amely az iszlám tömbbel szavazott, holott a szubkontinens államának Izraellel kiváló gazdasági és biztonsági kapcsolatai vannak, míg történelmi ellenfele az „iszlám atombombát” elsőként kifejlesztő Pakisztán.

Danny Danon a közgyűlés szavazását szégyenletesnek nevezte, és emlékeztetett egy másik, 42 évvel ezelőtti szavazásra, amelynek során Izraelt rasszista államnak bélyegezték. „Nincsenek kétségeim affelől, hogy ennek a mai szavazásnak a határozata a történelem szemetesládájában fogja végezni” – mondta.

Nabil Abu Rodeina, a Palesztin Autonómia elnöke, Mahmud Abbász szóvivője, palesztin győzelemnek nevezte a szavazást, és kifejezte reményét, hogy a független palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz.

A polgárháború és terror által sújtott, a gyakorlatban alig funkcionáló Jemen küldötte, Khaled Husszein Aljamani Trump elnök határozatát a „palesztin nép jogai elleni erőszaknak” nevezte.

Nikki Haley, az Egyesült Államok küldötte Aljamaninak válaszolva kijelentette: az ENSZ közgyűlésének a szavazása mit sem fog változtatni az elnök határozatán, hogy az Államok nagykövetségét áthelyezze Izrael fővárosába, ugyanakkor  kilátásba helyezte, hogy az USA befagyaszthatja az ellene szavazó országoknak nyújtott segélyeket és támogatásokat.

Haley kihangsúlyozta: hazája emlékezni fog erre a napra, amikor az ENSZ közgyűlése kétségbe vonta országa, mint szuverén nemzet jogát, hogy követségeit oda helyezze, ahol jónak látja. ◙