SÁVUOT, A HETEK ÜNNEPE

Sávuot az előző ünnep, Pészách kiteljesedése. Jelentése: Hetek, pontosabban “hét hét”.

"Számláljátok a napokat az ünnepre (Pészáchra) következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elhozzátok a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. A hetedik hét utáni napig ötven napot számláljatok és ekkor mutassatok be új lisztáldozatot az Örökkévalónak." (Mózes harmadik könyve, 23, fejezet, 15. és 16. vers)

Pészách másnapján egy mérő (héberül: ómer) árpakévét mutattak be a Szentélyben. Hét hét múlva az ennyivel későbben érő búzát mutatták be ugyanott. Innen a hét hétig, Pészách második napjától Sávuotig, 49 napig tartó Ómer-számlálás kötelezettsége.

Sávuot egyike a három zarándok-ünnepnek (a másik kettő Pészách és Szukot). Izraelben ez egynapos és Sziván hó 6. napjára esik. Izraelföld határain kívül, „Chuc láárecben” az ünnep kétnapos.

Istennek mintegy 3300 évvel ezelőtt kettős célja (akarat-átvitelének az eszköze?) volt az általa választott nép kiszabadításával az egyiptomi szolgaságból. Az egyik cél a Tóra, azaz a Törvény átadása e népnek. (A szó szoros jelentése „mutatás”, azaz „útmutatás”.) A másik cél Izrael földjének az örökbeadása, amelyet a Teremtő már korábban odaígért Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékainak.

A Tóraadás éppen hét héttel követte a Kivonulást. Erec-Jiszráélbe azonban csak negyven év múltán érkeztek meg őseink.

A Tóra átadása tehát megtörtént. Átvétele azóta sem teljes. A Törvény, annak isteni szelleme, erkölcsisége nem terjedt el igazán. Mint ahogyan Izrael földjének a birtokbavétele is csak időről időre és csak részben valósult meg azóta. A megígért határokat Egyiptom pataka (a mai Vádi El Aris a Szináj félsziget északkeleti részén) és a „nagy folyam, az Eufrátesz” között csak egy rövid időszakra, Salamon király uralkodása alatt uralta Izrael.

A kettő – az Ígéret földjének biztonságos birtoklása és a magasrendű erkölcsök követése – a zsidó sors időtlen öntörvénye szerint egymást feltételezik. Egyik nélkül a másik sincs.

♦

Sávuot ünnepének több nevet adott a hagyomány.

Mózes harmadik könyve, a 23. fejezet 21. versében Áceret-nek, Gyülekezés ünnepének is nevezi: "És hirdessétek ugyanezen a napon: szent gyülekezés legyen nektek, ne végezzetek semmilyen nehéz munkát. Örök rendelkezés legyen ez minden lakhelyeteken, minden nemzedéketekre."

Mózes második könyve 34. fejezetének a 22. verse Sávuotot a mezőgazdaság jeles fordulóival kapcsolja egybe: „És a Hetek ünnepét tartsd meg a búza zsengéjének az aratásakor (héberül: bikuréj kcir chitim) és a betakarítás ünnepét (chág háászif)…”

Ezért a Bikurim, a Kácir és az Ászif nevekkel is illetik ezt az ünnepet.

Az ország újranépesülése óta a kibucok, mosávok szívderítő eseménye az új terméssel felvonuló gyerekek.

♦

Hagyomány ezen az ünnepnapon tejes ételeket fogyasztani.

Hogy miért? Az egyik magyarázat szerint a Tóraadás előtt Izrael nem ismerte a kóser (azaz „alkalmas”, „megfelelő”) vágás, valamint a tejes és húsos ételek elválasztásának a törvényét, így csak tejes ételeket fogyaszthatott.

Egy másik magyarázat szerint tejes ünnepi menü a tejjel-mézzel folyó Erec-Jiszráél jelképe.

Ismét más vélekedés szerint a Sávuotkor adott Tóra olyan a népként akkor megszületett Izraelnek, mint anyja teje az újszülöttnek.

A zsinagógákat – a zsengék Szentélybeli bemutatása emlékére – szokás zöld leveles ágakkal díszíteni.

A zarándokünnepek imáin kívül Rut könyvét is felolvassák a zsinagógákban. Ennek az a hagyomány az alapja, hogy ezen a napon, Sávuotkor született Dávid király, aki Rut dédunokája volt.

Hagyományőrző közösségekben a felnőtt férfiak Sávuot éjjelét ébren, Tóra-tanulással töltik. Mondják, hogy ezen az éjjelen megnyílnak az Ég kapui és az ilyenkor mondott kívánságok teljesülnek. ◙