Az 1956-os budapesti felkelés (forradalom) 68. évfordulója. 

Kádár alatt ellenforradalomként, nemhivatalosan „események”-ként emlegették.

Egyetemista tüntetéssel kezdődött a Magyar Rádió előtt, amit Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja első titkára este 8 órakor elmondott beszéde provokált ki: a fiatalokat „fasiszta csőcseléknek” nevezte. • 

Elmosódottan, de számunkra nem feledve még évekig látható volt az írás a falon, Szófia utca és a Rózsa Ferenc utca [korábban és ma ismét Rózsa utca] sarkán, a páratlan oldalon: „Icig, nemviszünk Ausvicig”. 

Mindenki kokárdában. Anyám is kokárdázott. Kuslits Zsuzsi, a szomszéd nagylány: „De jó magyarok tetszenek lenni!” 

Nusi néni, az anyja később magyarázkodott. Később sokan magyarázkodtak. • Apám rokonaitól, Finkelsteinéktől [Liebi-Erzsi néni és Chájim bácsi, ז"ל] Kfár Gid’onból kaptunk táviratot: „Gyertek a gyerekkel!” [Kézbesítettek táviratokat.] • Párizsból Irén nénitől, anyám nővérétől nem emlékszem, hogy érkezett volna invitálás.• 

A legfontosabbakat becsomagolva ültünk és készültünk a „télachra”. 

7 évesen megértettem, hogy hová tartozom, és hová nem.

A Felsőerdősor 20. sz. alatti általános iskolában a forradalom alatti napokban is volt tanítás. Néhány tanuló hiányzott: már hajóztak az Atlanti óceánon, vagy a Földközi tengeren. [Klein Pistára emlékszem: ők ide jöttek.] Tanítás után a kapu előtti lépcsőkön a szokásos „Előre!”-köszöntés helyett „Vesszen Gerő!”.

Nikházy Miklós igazgató helyébe Sági István; tanító nénink, Klári néni (Kelemen Istvánné) helyett a III. osztálytól Zsuzsi néni (akkor Schlesinger, később Fügedi Istvánné). A Lázár utcában laktak özvegy édesanyjával: apját a munkaszolgálatban ölték meg. 

Tyukody Piroska néni, közel a nyugdíj-korhatárhoz (éneket tanított) [nem antiszemita] megjegyzéseket tett Zsuzsi nénire, aki alig múlt 20 éves; kinézésre is inkább nagylány, mint „néni”; nagyon zsidós vonásokkal. 

Apám 60 évesen, nyugdíj előtt: Két gyerekkel nem megyek... 

Én 7 éves, nagyanyám, Anyám anyja, a másik „gyerek”, 80; már beszámíthatatlan. Őt állapota miatt nem lehetett vinni, és nem lett volna kire hagyni.

Apám unokanővére, Olgi és férje, Bányai Sándor (Sandi), üzemi pártbizottság tagja, talpig fegyverben. „Gyere ki, zsidó, megnyújtunk tíz centivel!” – bíztatták szeretett dolgozói. Sikerült kijutniuk a két gyerekkel (Judit és Gábor) Bécsbe, majd Izraelbe. 

A Givát Chájim kibucban éltek, halálukig. 

Itt vették fel a בנאי nevet: „építő”.

Nov. 1-én szüleim kicsomagoltak: „Az oroszok már itt vannak a Hunyadi téren!” (Egy Tyigr тигр command car volt.) Érezthető volt a megkönnyebbülés. Apám végig bejárt dolgozni.

Október 23. körül még évekig rendőri készültség volt az utcákon, főleg Budapesten, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum környékén. 

A hatvanas-hetvenes évekre Magyarország lett „a láger legvidámabb barakkja”. Az elvtársak tanultak valamit.

Akik a Kárpátaljáról átlátogattak Kádár-Magyarországra, „kis Amerikának” nevezték. Minden relatív.

Az 1957 elején megalakult kormány három vezetője: Kádár János, Apró Antal és Dögei Imre neveiből a pesti humor hamarosan így tisztelte az új vezetőket: „Kádár apró dögei”...