Érzelem és értelem: dr. Tóth Eszter magyarországi fizikatanárnő függetlenségnapi gondolatai egy múzeum-látogatásról

DR. TÓTH ESZTER EGYIK IZRAELI LÁTOGATÁSÁN

Tel Avivban elmentem a Palmach* Múzeumba. Előre be kellett jelentkezni. A 10 órakor induló angol „csoportban” kaptam helyet. Rajtam kívül egy nagyon amerikai család volt még. Tíz percig tartott a kedves, fiatal katonalány angol bevezetője: ami azért nyűgözött le, mert kommunikált is velünk. 

Amikor megtudta, hogy én Magyarországról jöttem, azonnal lassított a beszédén. Majd megkérdezte, ki hallott már a Palmachról korábban. Az amerikai válasz amerikai volt: „Nem hallottunk. Ezért jöttünk…”

Én bevallottam, hogy olvastam már a Palmachról. Nagyon jó érzés volt, ahogyan ezután mindig figyelte, várta, hogy mosolyogva bólintsak… Szóval, nekem jól kezdődött…

A kislány a végén adott mindenkinek egy mobiltelefonfélét, amin semmi gombot nem kellett megnyomni, automatikusan követte a múzeum területén, merre járunk, és mondta angolul, amit a héberül beszélő tárlatvezető mondott. Merthogy hozzácsaptak egy nagyobb csoporthoz. Fiatal kiskatonák, fiúk és lányok csoportjához.

Bementünk a múzeum-barlangba. Belépéskor a katonagyerekek, amúgy közel-keletiesen hangosan beszélgetve, hangosan nevetgélve léptek be. És ahogy felismerték, hova léptek be, azonnal néma csend lett. Hátborsodztató csend. A teremben az elesett katonák emlékműve van…

A Palmach Múzeum volt a mostani utam első legnagyobb élménye. Nagyon nagy területet sétáltunk végig olyan utakon, mintha a sivatagi köveken járnánk. (Egyszer meg is botlottam. Vagy öt kiskatona ugrott és kapott el. Akkor már köztük mentem, valahogy az amerikaiak tüntetően elkülönültek tőlünk…)

Nem írom le a múzeum tartalmi is és formai szempontból is csodálatos elrendezését. Nézzétek meg, (ha még nem láttátok).

Útközben kétszer ültettek le amfiteátrum-szerűen kiképzett kövekre. Képeket vetítettek, valamit beszéltek hozzá héberül. Már nem tartottam a fülemen az angolul csicsergő masinát. Héber tudás nélkül is átjött az üzenet. Mellettem jobbról, balról egy-egy katonalány ült. Olyan megrázó képeket is vetítettek a Soá idejéből, amiket még nem láttam. Megborzongtam, összehúztam magamat. A két kislány, szinte egyszerre, közelebb ült hozzám. Hozzám ért a karjuk. Megérezték… Majdnem elbőgtem magamat. Múlt és jövő. A múlton is nevelkedő jövő.

Ott jutott eszembe újra, hogy talán az, hogy a modern Izrael több, mint 70 év óta létezik a nagyságrendekkel nagyobb lélekszámú ellenség gyűrűjében, az izraeli katonaságnak köszönhető. Persze annak is, hogy a legmodernebb, leghatékonyabb eszközei vannak. De a döntő tényező az ország megvédésében sokkal inkább az, ami a katonák fejében van. A magas szintű szakmai tudás mellett, nagyon szorosan vele együtt, megvan a zsidóság megőrzésének vágya, akarása.

A gyökerek, amelyek nélkül nem él a fa. ◙

·     *  Palmach (פלמ"ח) – a plugát máchác (פלוגת מחץ) kifejezés rövidítése. Magyarul rohamcsapatnak fordítható. Az állam kikiáltása előtt, 1941-ben alapította a Hágáná (a.m. „Védelem”, a mai izraeli hadsereg, a Cáhál – Cvá Hágáná LeJiszráél – elődje), mint a kibuci ifjúság válogatott elit csapatát, amelynek feladata volt a brit mandátum alatt (1920 - 1948) különösen aktív arab terror féken tartása, alkalmanként megtorlása.

Tisztjei között voltak a leendő Izraeli Hadsereg kimagasló parancsnokai: Mose Dáján, Jichák Rábin, Jigál Álon és mások.