Hétfőn este: hetedik chanuka-gyertya

Hétfőn este, napnyugta után már hét chanuka-gyertyát gyújtunk a további, “szolga”, avagy “samesz” gyertyával (a kék gyertya, középen).

Telik a chanukijá ☺

Sötétség a Nap Házában

Szégyenszemre.

Nem szívesen számol be a krónikás az időnként napvilágra kerülő csontvázakról, amelyek ki-kihullanak a szekrényből – de eltitkolásuk nem segít, hanem árt a Világosságnak.

Bét Semes 80 ezer lakosú város, Jeruzsálemtől 30 kilométerre, nyugatra. A Bibliában több helyen is említett város neve magyarul “Nap házát” jelent. Újjáalapítására 1950-ben került sor, jórészt észak-afrikai eredetű zsidókat telepítettek le benne.

A fővároshoz közeli, hegyektől körülvett, kitűnő éghajlatú város – akkor még község – sokáig a legszegényebbek közé tartozott, ám előbb európai eredetű izraeliek, majd az orosz-zsidó bevándorlók jöttek, és ez alaposan lendített a “fejlesztési” (magyarán: visszamaradt) település szociális mutatóin. A kilencvenes években etiópiai bevándorlókat telepítettek be, ami ismét visszahúzó erőnek bizonyult,  miután gettósodást és feszültségeket indított meg.

Nem sokkal ezt követően – ismét csak Jeruzsálem közelsége és a száraz, egészséges éghajlatnak köszönhetően – “nemzeti-vallásos” negyedek épültek,  európai és amerikai bevándorlók számára. A Mizráchi néven is ismert vallási áramlat férfi tagjai jellemzően horgolt kipát viselnek, szorgalmas polgárok, fiaik maradéktalanul teljesítik honvédelmi kötelezettségeiket.

Az igazi konfliktus a “chárédi” negyed megnyitásakor kezdődött. A fekete kaftánt és kalapot viselő ultraortodoxok nem csak a világiaktól különülnek el, hanem a nemzeti-vallásosoktól is. A környékükön lakóktól is megkövetelik a “decens öltözködést”, valamint a férfiak és a nők mindenütt, minden eszközzel történő elkülönítését. Az általuk lakott utcákban például külön járdákat jelöltek ki nők számára. Előírásaikkal – önhatalmúlag – jókora táblákon figyelmeztetik az általuk lakott környék lakóit.

A botrány a TV2 pénteki híradója után tört ki. Egy tényfeltáró riport egy nyolcéves kislányról szólt, akit egy ultraortodox fiatalember leköpött (!) mert a gyerek öltözetét nem találta eléggé illedelmesnek. A húsz év körüli férfit a rendőrség megtalálta, őrizetbe vette, ám, miután tettét elismerte, ügye tárgyalásáig szabadon engedte, egyben nyolc napig kitiltotta a városból.

Általánosítani ebben az ügyben sem lehet. Az ultraortodoxok életmódjukkal idealista értékeket képviselnek, és az eset körükben is általános felháborodást keltett. A magukat héberül “chárédi” törzsnek (kb. “Istenfélő”) nevező vallási áramlat követői egész életükkel az ősi hagyományok szerint igyekeznek a legszigorúbb erkölcsöknek és önfegyelemnek eleget tenni, amely igyekezet nem ritkán túlzásokba torkollik.

Ezek a családok nem tartanak televíziót, a mozi, a színház, a koncert teljesen idegen tőlük, gyerekeiket (körükben igen magas a gyermekáldás, családtervezésről szó sem lehet) saját alapítású iskoláikba járatják. Fiaik a hadseregtől automatikus felmentést kapnak.

A “chárédiek” egy része vérmesen anticionista, Izrael Állam függetlenségi napját ugyanúgy gyásznapnak tartják, mint a palesztin arabok, minthogy zsidó államot csak a Messiásnak lett volna joga létrehozni. (Arra a kérdésre, hogy akkor ők maguk mit keresnek Izraelben, kitérő válaszokat adnak.)

Bét Semes polgármestere már vasárnap eltávolíttatta a “szerény öltözködésre” és a nemek szerinti elkülönülésre felhívó táblákat, amelyeknek egy részét az érdekeltek máris pótolták.

Az inzultált kislány így nyilatkozott a vasárnapi lapoknak: “Én nem félek, de édesanyám annál inkább. Szeretném, ha a szélsőségesek innen máshova költöznének”. ◙

Karácsony Izraelben

Az átlag izraeli alig szerez tudomást arról, hogy a december 24-ről 25-re virradó éjszaka másfél milliárd ember legnagyobb ünnepe kezdődik.

A helyi, héber nyelvű rádió- és televízió hírei között szerepel a betlehemi, názáreti éjféli mise, közlik az országba érkező zarándokok számát is. Héber neve is van a Karácsonynak: chág hámolád, azaz "a születés ünnepe". A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió interneten is vehető héber adása a hírek bemondása előtt az "örömteli Chanuka" mellett "keresztény hallgatóinknak örömteli karácsonyt" is kíván, tudva, hogy pl. az éjjel-nappali hírműsort szolgáltató BÉT adónak igen sok izraeli és palesztin arab, valamint külföldi, héberül tudó keresztény hallgatója is van.


Mégis: az itt született, itt felnevelkedett zsidó lakosság alig tud valamit a keresztény hagyományokról. (Sokuk önnön ősei hagyományairól is nagyon keveset.) Azért mégis kisugárzik belőle valamennyi.

A 2011. év végén Izrael összlakossága kerekítve 7,8 millió fő.  Több, mint a  háromnegyede, vagyis 5,9 millió zsidó, tehát a negyedrész valamelyik kisebbséghez tartozik, akiknek a zöme arab.

Az izraeli arabok nagy többsége a muzulmán vallás valamelyik ágát követi, többnyire a szunnitát. Él itt egy százezres nagyságrendű drúz közösség is, ők egy egyedi, “nemzeti” muzulmán szekta tagjai.

Az Izraeli Statisztikai Hivatal 2011 végére 154,400 főben adja meg az ország keresztény polgárainak a számát. Közülük azonban csak 122,500 fő tartozik az arabsághoz, vagyis a fennmaradó 31,900 keresztény nem arab.

Akkor hová tartozik?

Többségük orosz anyanyelvű. Zsidó bevándorlók házastársaiként érkeztek az országba és kaptak állampolgárságot, bár magukat keresztényként azonosítják

Az izraeli lakosság egy jóval nagyobb csoportja, körülbelül 4 százaléka, azaz mintegy 312 ezer állampolgár nem vallja magát sem zsidónak, sem arabnak. Vallási téren – hivatalosan – sem azonosul sem a judaizmussal, sem az iszlámmal, sem a kereszténységgel.

Ők is zömmel a Szovjetunióból, vagy annak utódállamaiból érkeztek. Zömmel, de nem kizárólagosan. Akadnak közöttük amerikaiak, skandinávok, sőt – magyarok is.

Az átlag izraeli zsidó polgár keresztény arabokkal csak akkor találkozik, ha vegyes lakosságú városban él: Názáretben, Haifában, Jaffában (de ők más negyedekben élnek: a keresztény lakosság a maga templomai, iskolái és egyéb intézményei közelében lakik) – Jeruzsálemben még inkább különválasztva élnek az egyes közösségek.

Az itt megtelepedett európai keresztények és nem-zsidó vallás-semlegesek azonban a zsidó lakosság körében élnek. Bátran ide számítható az 1990 óta Oroszországból, Ukrajnából és a többi szovjet utódállamból érkezett elvben zsidó (“zsidó papírokkal” érkezett) bő milliós bevándorló-tömeg is, akik a szovjet rendszer vallásellenes lényegéből következően a zsidó hagyományokról alig hallottak.

Tel Avivban, Rison Lecionban, Asdodban, Rehovotban, Beér Sévában és tucatnyi más városban az “orosz” üzletek előtt ott áll a pirossapkás “Gyed Maroz”, magyar nevén Mikulás, a kirakatokban fenyőágak, egyes orosz-többségű negyedekben fenyőfát, karácsonyfa-díszeket árulnak.

(Tegyük hozzá: az arab keresztények többsége görög-keleti vallású; ők is, és a vallásukat tartó orosz ortodoxok is január 6-án tartják a Karácsonyt.)

A Karácsony-hangulat tehát “beszivárog” Izraelbe, a Chanuka-gyertyák közé.

A Szilveszter pedig lassan már polgárjogot is nyer, bár az elmúlt években a rabbinátus még a kósersági igazolás megvonását helyezte kilátásba azon éttermeknek, amelyek december 31-én este különleges szórakoztató műsort, tombolát, miegyebet rendeznek vendégeik számára.

Akkor is, ha a vendégek éjfélkor nem húzzák meg a malac farkát... ◙