Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2020. január 25., szombat

A világ velünk - valóban? ✲ Vaskupolától a fénykupoláig


A világ velünk – העולם איתנו – ez a Jediot Achronot napilap csütörtöki számának két külső lapját borító óriásszöveg, amint a fenti képen látható.

Királyok, hercegek, grófok, miniszterelnökök érkeztek Izrael fővárosába, hogy velünk emlékezzenek az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján.

Angolok, franciák, németek, tucatnyi állam és nemzet vezetői, köztül Áder János magyar köztársasági elnök úr, akinek ezen a szerény blogon köszönjük meg a magyarul olvasók nevében, lakjék bármilyen drága szállodában Jeruzsálemben (amelyet valószínűleg izraeli vendéglátói javasoltak neki, a biztonsági követelmények messzemenő figyelembevételével).

Remélem, hogy a protokoll-beszédeken túl arról is esett szó, hogy ismét támadt egy hatalom, amelynek vezére ott őrjöng a képernyők előtt: Ausradieren! – csak nem németül, mint egykor a Führer, hanem ékes perzsa nyelven, mert most ő az ajatollah. 

A nyelv, az öltözet, a jelkép változott. A tartalom maradt. Kiradírozni, letörölni. Ezúttal Izraelt, a térképről.

Legutóbb Simon Peresz egykori államelnök és miniszterelnök temetésén jelent meg nálunk egyszerre ennyi potentát; korábban pedig Jichák Rábin temetésén. 

Csak nekem tűnik fel, hogy csak akkor látogatnak meg minket, ha vagy temetünk, vagy gyászolunk? Pedig ugyanezzel az erőfeszítéssel megoldhatnák az elpusztításunkra felesküdött "palesztin"- és világterror problémáját is, hogy elejét vegyék egy szikrának, amely egy Jeruzsálemért kirobbanó nagy háború tüzét boríthatja a világra.

(Ehhez elég lenne – ne adj´ Isten – egy földrengés, amely romba dönti egyik vagy mindkét mecsetet a Templomhegyen: erre közel száz éve, 1927-ben volt példa.) 

A hadüzenet nélküli rakétaháború másfél évtizede folyik ellenünk. Nagyobbrészt a Gázai-övezetből, kisebbrészt Libanonból. Utóbbi a sokkal veszélyesebb.

Bő kilenc éve vetettük be kísérleti jelleggel a Vaskupolának nevezett ellenrakéta-rendszert (A Vaskupola – Iron Dome, héber nevén Kipát bárzel (כיפת ברזל) – a rendszer neve. Maga a rakéta a Tamir (טמיר) névre hallgat. A legutóbbi időkig hatásfoka 80-85 százalékos volt. A legutóbbi fejlesztés szerinti változat eléri, vagy nagyon megközelíti a 100 százalékot. 

Az újabb védelmi hírek közé tartozik az F35i tipusú, Izraelben Adir (אדיר) néven nevezett csúcstechnológiás harci gépekből álló immár második repülőszázad hadrendbe állítása a Negevben lévő Nevatim légibázisban. Az F35 után álló kis "i" az izraeli plusz-fejlesztést jelenti, amellyel a gép műszaki paramétereit a speciális közel-keleti követelményekhez igazították hozzá.



Az itt látható képen egy, a közeljövőben bevethető lézerágyú látható. 
Ha a repülőgépet az első világháborúban vetették be először, a mai értelemben vett rakétákat pedig a másodikban, úgy az irányított fénysugarat alkalmazó lézer a 21. század fegyvere, bár a náci német propaganda már a háború utolsó éveiben fenyegetőzött a "halálsugár" (Todesstrahl) bevetésével.

Mi senkit sem fenyegetünk: minket fenyegetnek. Az izraeli-amerikai fejlesztésű lézersugaras fegyver a lézer koncentrált fény-energiájával és fénysebességgel (300 ezer kilométer másodpercenként!) találja el és robbantja fel a felénk közeledő ellenséges rakétát, drónt, vagy akár bombázó repülőgépet.

Előnye: egy lézerágyúval korlátlan számú célzás lehetséges, mindaddig, amíg az azt tápláló energiaforrás rendelkezésre áll. A tetszőleges szögben forgatható fegyverrel egyszerre több tucat közeledő rakéta is "leszedhető", a levegőben felrobbantható. Ezzel ellentétben a "Vaskupola" Tamir-rakétái egyenként több tízezer sékelbe kerülnek.

Hátránya: hatótávolsága egyelőre nem több, mint 3-4 kilométer. De mindenképpen ez a jövő fegyvere. Néhány éven belül totális, száz százalékos légvédelmi kupolát képezhet Izrael fölött.

Adná a Jóisten, hogy eljönne egy olyan világ, amelyben a lézert és a technika egyéb áldásait csak békés célokra lehetne használni! ◙

2020. január 8., szerda

Áldj meg minket esővel és erővel, Magasságos Isten, és óvj meg minket közeli és távoli gyűlölőinktől!


ברכנו ה' אלוהינו
בכל, בכל מעשה ידינו
ברכנו ה' אלוהינו
וברך, וברך את שנתנו
ותן תן תן, תן טל ומטר
על פני האדמה, על פני האדמה

,Áldj meg minket, Örökkévaló Istenünk
és kezünknek minden munkáját
Áldj meg minket, Örökkévaló Istenünk
és áldd meg évünket
és adj, adj, ó, adj harmatot és esőt
!földünkre


2020. január 4., szombat

A nagy huszasok éve

Negyedik napja, hogy ezt a kéthuszas évszámot írjuk a dátum elejére. (Mármint mi, magyarul írók. Mindenki más a dátum végére.) 

Kétezer-húsz. 2020. Téves évszám. Dionysus Exigus római apát (kolostor-főnök) végezte a számítást. Az apát 550 körül halt meg, és a maga idejéből próbálta megállapítani Jézus születési évét. 

Dionysus Exigus több hibát is vétett a számításában: a császárok uralkodási időpontjának a megadására nem használtak egységes számítási rendszert. Valószínűleg hat vagy hét évet tévedett: ennyivel többet kellene írnunk, de ennek már utána vagyunk vagy másfél évezreddel. 

Ez a leggyakrabban alkalmazott időszámítás. Az iszlám Keleten is, a hindu délen is, a kínai-koreai-japáni Napkelet országaiban is. És Izraelben is. A vallási ünnepek és a halálozási évfordulók kivételével itt is a Gergely-naptárat használják. Talán nemzeti önazonosság okán a napilapokon kiírják a héber dátumot is, ami tavaly (igen, 2019) szeptember óta 5780.

Az ám, csak hogy ez is húsz! Tessék csak utánaszámolni! 5 + 7 + 8 = 20! (A nullával nem számolunk.)

A kerek évszámot pedig sokan és gyakran a huszonegyedik évszázad harmadik évtizede kezdeteként üdvözlik. Nos, ők is tévednek, mint ama régi apát. Az új évtized majd 2021-ben kezdődik, mint ahogyan a 21. század is 2001-ben, és nem 2000-ben kezdődött. No, de tévedni emberi dolog. 
Szombaton Izrael legnagyobb részén özönvíz-szerű esők estek. Mint minden télen, a csatornák eldugultak. Az úttesten bokáig érő vizen kell átgázolni, Tel Aviv környékén több országúton valóságos folyók hömpölyögnek. A TV-híradókban láttuk a megrekedt autókat az áradásban tetejükig érő vízzel, nem egy esetben a kocsi tetején álló utasokat helikoptereken menti ki a rendőrség.

Tervezési tévedések? Hanyagság?
A katonák ilyen időben is őrt állnak. A szolgálat egyetlen percig sem szünetelhet. A Légierő és a rakéta-elhárító egységek teljes készültségben állnak. Egy Irán által kezdeményezett rakétaháború bármely percben megindulhat. 

Péntekre virradó éjjel az amerikai légierő drónja halálos csapást mért Bagdad nemzetközi repülőterén az oda éppen megérkezett Kasszam Szolejmáni dandártábornokra, az iráni Forradalmi Gárda parancsnokára és kíséretére. (Családneve a mi legnagyobb királyunk, Salamon – Slomo – nevét idézi. A vezetése alatt állt mega-terrorszervezet, az El Kudsz, Jeruzsálem arab neve. Mikor szállnak már le rólunk?!) 

A rendkívüli katonai képességekkel rendelkező, karizmatikus vezető elvesztése súlyosan érinti Irán nemzetközi felforgató tevékenységét, illetve ennek operatív lehetőségeit. 

Irán, mint minden alkalommal, amikor terrortevékenységét fiaskó éri, bosszút esküszik, "a megfelelő időben és helyen".

Az Irakban itt-ott elhelyezett, kis területű, alaposan védett amerikai katonai bázisok nehezen támadhatók, bár viszonylag közel fekszenek a szomszédos Iránhoz.

Annál nagyobb a lehetősége, hogy – mint azt számtalan alkalommal szétkürtölték – Amerika "tévedését" Izrael megsemmisítésével próbálja megtorolni.

Izrael rakéta-elhárító technikája nem az egyik első helyen áll, hanem az első helyen, kerek e bolygón. 

A fenyegetés legsúlyosabb eleme – Oroszország. Hadereje minden eddiginél aktívabb a körzetben. A múlt év végén a Perzsa-öbölhöz közel, az Indiai óceán vizein közös hadgyakorlatot tartott az iráni, az orosz és a kínai hadsereg. 

Ha egy iráni-izraeli háborúba az oroszok is beavatkoznak, akkor valószínűleg az amerikaiak sem maradnak tétlen. Ez pedig akár egy harmadik világháborúhoz is vezethet, ami a 2020-as évnek hasonlóan rossz csengést kölcsönözhet, mint amilyen az 1919-es évnek volt: a világháború utáni nyomor, pénzromlás, a Párizs-környéki békediktátumok, egy új világrend megszületése, amely egyenesen vezetett a második világháborúhoz.

(Egy dráma – szerzőjére nem emlékszem – szereplője mondta: "Nincs első, második vagy harmadik világháború. Egyetlen világháború folyik, ami 1914. júniusában kezdődött, és azóta is tart, rövidebb-hosszabb szünetekkel.")


Ne győzzön az irigység, a gyűlölködés, a háborúság. Köszöntsön ránk jövőre, 2021-ben, az új évtized valódi küszöbén a szerencsés 21-es szám! ◙