Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. június 30., vasárnap

John Kerry négynapos ingajárata: sok munka, kevés eredmény

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere legutóbbi, szerda óta tartó diplomáciai ingajárata vasárnap délután a végéhez érkezett. A politikus búcsú-sajtóértekezletén valódi előrehaladásról és a két fél álláspontja közeledéséről beszélt, annak ellenére, hogy Jeruzsálemben, Ramallában és Ammanban folytatott maratoni tárgyalásai végeztével izraeli-palesztin megegyezés nélkül távozott a körzetből.

Az angolul „final status negotiations” néven nevezett tárgyalások célja a Ramalla-i Abbasz-kormányzat által a palesztinoknak követelt területek végleges státuszának a megegyezéses rögzítése. Lényege a „két népnek két állam” megoldás megvalósítása, vagyis Izrael mellett egy független palesztin állam létesítése. 

(Fontos körülmény, miszerint a Gázai-övezetet uraló Hamasz-kormányzat Izraelt semmilyen módon nem ismeri el, és programja az ország teljes területén az Iszlám törvénykezésén alapuló palesztin állam létesítése.)

Miután Binjamin Netanjáhu, Izrael miniszterelnöke visszatérően hangsúlyozta, hogy Izrael előfeltételek nélkül és azonnal hajlandó visszatérni a 2010-ben megszakadt tárgyalásokhoz, a palesztin fél a jelek szerint képtelen elszakadni követeléseitől, amelyeknek maradéktalan teljesítését feltételként szabja a megbeszélések felújításához.

Ezek a feltételek: 
1. Független palesztin állam az 1967. június 4-i határokon (Júdea és Somron, más néven Ciszjordánia, valamint a Gázai-övezet) – esetleges kölcsönös határ-kiigazításokkal; 
2. Az 1967-es Hatnapos Háború során izraeli ellenőrzés alá került Júdea és Somron területén mindennemű izraeli építkezés végleges befagyasztása; 
3 Az Izrael által terrorcselekményekért fogva tartott palesztinok szabadon engedése.

Netanjáhu a hírközlő szerveknek adott nyilatkozataiban két dolgot állandóan hangsúlyoz. Az egyik: Izrael soha nem fogja kockáztatni polgárai biztonságát. A másik: Akármilyen megegyezési tervezet születik a palesztin féllel, azt népszavazás elé bocsátja, és végrehajtását annak eredményétől teszi függővé.

Száeb Erekát palesztin főtárgyaló a John Kerry és Mahmud Abbász között folyt tárgyalásokról azt mondta: „A pozitív és alapos megbeszélések hoztak némi előrehaladást, de áttörést nem. A palesztin és az izraeli álláspont között még széles szakadék van”. John Kerry több ízben is megfordult Ramallában, és Ammanban is, ahol II. Abdallah jordániai királlyal is folytatott megbeszéléseket.

A tárgyalások részleteit nem ismertették.

John Kerry a közeljövőben, talán már két hét múlva visszatér a körzetbe, újabb tárgyalási fordulóra. A politikus nem jelölt meg konkrét időpontot. Az Izraeli Rádió értesülése szerint Kerry néhány megbízottját a körzetben hagyta, hogy alacsonyabb szinten folytassák a megbeszéléseket a két fél álláspontjának a közelítésére.

Az Egyesült Államok diplomáciája mindenképpen megegyezést szándékozik elérni az ENSZ szeptemberben összeülő közgyűlése előtt, ahol a palesztin állam de facto elismerése már megtörtént. ◙

Régi seprő jobban seper? Jákov Frenkel harmadik mandátuma az Izrael Bank kormányzói székében


Június 30-án befejezte tevékenységét Stanley Fischer professzor, az állami jegybank, az Izrael Bank (Bank of Israel) kormányzója. Binjamin Netanjáhu miniszterelnök és Jáir Lapid pénzügyminiszter úgy döntöttek, hogy feladatát Jákov Frenkel professzor folytatja.

Jákov Frenkel korábban két terminuson át – 1991-től 2000-ig – töltötte be a jegybank-kormányzói tisztet. A mostani kinevezést előbb Jákov Tirkel bírónak, majd a kormánynak kell jóváhagynia.

A számos kitüntetéssel dekorált gazdasági szakember olyan állásokat tudhat tarsolyában, mint a JP Morgan Chase International Bank elnöksége, amely bank az Egyesült Államok pénzügyi szolgálatainak a nemzetközi stratégiáit hangolja össze. Fontos feladatokat látott el egyebek között az AIG biztosító intézet, valamint a Merrill Lynch gazdasági tanácsadói intézet élén.

Frenkel 2002-ben részesült az Izrael díjban – ez az Izrael Állam által adományozott legmagasabb kitüntetés, megfelel a magyar Kossuth díjnak – azon kívül tiszteletbeli tagja az Egyesült Államok tudományos akadémiájának, az American Academy of Arts and Sciences-nak, de visel magas cseh, argentin, sőt, török kitüntetéseket is.

Azon túl, hogy alaposan, és „belülről” ismeri az izraeli gazdaság történetét, természetét, nehézségeit, lehetőségeit és lehetséges buktatóit, problémát jelenthet – kora. Frenkel professzor 70 éves, éppen annyi, mint a valószínűleg kora miatt távozó Fischer professzor.

Egyes, az újbóli kinevezést kritizáló újságcikkek megemlítik a professzor által a múltban felvett horribilis fizetéseket és juttatásokat is, amelyek mögött nem mindig állt siker-fedezet. Más bírálók Netanjáhu és Lapid „skatulya-szemléletét” kritizálják, amiért nem mertek fiatal, tehetséges, és a várható nehézségekkel új, kreatív szellemmel szembenéző szakembert választani az ország jövője szempontjából annyira fontos pozícióba.

A kinevezés jóváhagyásáig a bankkormányzói feladatot Karnit Flug, Stanley Fischer helyettese tölti be. ◙ 

2013. június 28., péntek

A Könyvek Könyve a fizikusok fizikusától

„Ez a könyv a tudás és a vigasz forrása. Olvassák minél gyakrabban!” – szól az ajánlás a Biblia egy minap árverésre bocsátott példányán. A Biblia fehér előlapjára írt ajánlást Albert  Einstein írta, 1932-es dátummal. A megajándékozott címzett az Einstein-család amerikai barátja, egy Harriett Hamilton nevű hölgy volt.

A Biblia 68,500 dollárért talált új gazdára. Az árverést lebonyolító cég nem közölte az új tulajdonos nevét.

2013. június 27., csütörtök

John Kerry ismét a körzetben

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere csütörtökön délután Izraelbe érkezik, immár ötöd ízben három hónapon belül.

Látogatásának a célja most is az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalások elősegítése, illetve ezek megkezdésének a sürgetése. Kerry még az este folyamán tárgyal Netanjáhu miniszterelnökkel és más felelős izraeli politikusokkal. Pénteken Jordániába folytatja útját, ahol Abu Mázennel folytat megbeszélést, és szombaton este visszatér Izraelbe. ◙

2013. június 26., szerda

Menekülnek az oroszok Szíriából

A moszkvai külügyminisztérium közölte: az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának gépein 128 orosz és más FÁK-országokbeli polgárt és családjukat evakuálták Szíriából. A gépek humanitárius segélyszállítmánnyal érkeztek oda. 

Ugyancsak orosz jelentés szerint az orosz haditengerészet kiüríti a szíriai Tartusz városban lévő jelentős tengerészeti bázisát, amelyet még a szovjet időkben telepítettek. Az orosz katonai tanácsadók is elhagyják az országot.

Hivatalos magyarázat szerint ezek óvintézkedések, hogy egy súlyosbodó polgárháborúban megkíméljék az orosz katonai és polgári személyzet életét.

2013. június 24., hétfő

Netanjáhu döntött: a kitermelendő földgáz 40 százaléka exportra megy

Baloldal: behódolás a nagytőkének • Netanjáhu válasza: felelőtlen populizmus • Braverman: az ügy a Kneszet elé kerül, vagy petíció a Legfelsőbb Bírósághoz

A kabinet hétfőn jóváhagyta a javaslatot, hogy a tenger alól kitermelendő földgáz 60 százalékából a helyi szükségletet fedezik, míg 40 százalékát exportálják. Ugyanakkor elfogadták Amir Perec környezetvédelmi miniszter javaslatát, mely szerint 540 milliárd köbméter földgázt helyi használatra szánnak.

A baloldali ellenzék a japán-amerikai kifejezéssel „tycoon”-oknak nevezett nagytőkéseket ostorozza, mondván, hogy az export haszna főként az ő javukat szolgálja.

A kormány határozatát 18 miniszter támogatta, három miniszter: Jáél German (Jés Atid), Amir Perec (Hátnuá) és Gilád Erdan (Likud) ellenezte.

"Megtaláltuk a megfelelő arányt a hazai szükséglet és az export között. A kormány eltökélt szándéka, hogy a határozat megvalósuljon. A határozat ellenzői felelőtlen, populista hullámot indítottak el a lakosság köreiben. Ezek az emberek mit sem értenek a gazdasághoz, és csak károkat okoznak" – mondta Netanjáhu, majd emlékeztetett rá, hogy fenti kritikákhoz hasonló "nagytőke-ellenes" populista politikát számos országban követtek, amelyek most a legmélyebb válságban vannak. „Ha nem lesz földgáz-export, idővel nem lesz a helyi piacon sem” – figyelmeztetett a kormányfő.   

Avisáj Braverman, a Kneszet gazdasági bizottságának az elnöke felszólította Netanjáhu miniszterelnököt, hogy a földgáz-export kérdését bocsássa vitára a Knesszet elé. „Egy trilliós nagyságrendű tételt, amely az ország gazdasági jövőjét messzemenően befolyásolja, nyílt vita keretében kell átbeszélni, amit az ország nyilvánossága követni tud” – fejtette ki álláspontját a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió riportműsorában. Braverman kilátásba helyezte, hogy amennyiben a kormány nem viszi az ügyet a Kneszet elé, ő és munkatársai petíciót nyújtanak be a Legfelsőbb Bírósághoz. ◙

Hat rakéta Gázából

Hétfőre virradó éjfél után hat rakétát lőttek ki a Gázai övezetből: négyet Askelon irányába, kettőt dél felé. Az askeloni tengerpart felé tartó rakéták közül kettőt a Vaskupola rendszer megsemmisített.

Személyi és anyagi kár nem keletkezett.

A Légierő még az éjjeli órákban támadást hajtott végre az Iszlám Dzsihád fegyverraktárai ellen.

A katonai elhárítás ezt a terrorszervezetet sejti az újabb támadás megindítása mögött, de nem kizárt, hogy az ennél is szélsőségesebb szalafista szervezet a tettes.

A Gázai-övezetet uraló Hamasz szervezetnek számos helyi fegyveres riválisa működik. ◙

2013. június 22., szombat

Irán kétszáz atombombát tervez előállítani

"Irán nem csupán egy vagy két atombombát tervez gyártani, hanem kétszázat. A nemzetek közössége nem nézheti tétlenül, ahogy az iráni urániumdúsítás zavartalanul folyik, és ahogy Irán folyamatosan fejleszti a nukleáris fegyverzet előállításához szükséges létesítményeket, valamint a rakéta-programját.

Az iráni elnökválasztások ugyan egyértelműen bizonyították, hogy az iráni nép többségének elege volt az Ahmadinedzsád-féle rezsimből, ám a mérsékeltebb hangnemben beszélő új vezetés aligha fog változtatni az atomprogramon, miután a döntés Hamenai, a legfőbb vallási vezető joga" – nyilatkozott Binjamin Netanjáhu miniszterelnök a Washington Postnak.

*

Netanjahu ismételten felszólította a palesztin elnököt, hogy mielőbb, és előzetes feltételek támasztása nélkül üljön le a tárgyalóasztalhoz. "Feltételeink nekünk is vannak a végleges rendezéssel kapcsolatban, de mi nem kötjük ki előre, hogy csak akkor ülünk le tárgyalni, ha azokat a palesztin fél elfogadja" – mondta Netanjáhu. ◙

FORRÁS: Kol Jiszráél – Izraeli Rádió

2013. június 21., péntek

Nyugati Fal előtti térség: a biztonsági őr lelőtte a furcsa viselkedésű férfit – emberöléssel vádolják


Pénteken reggel, helyi idő szerint háromnegyed nyolc előtt lövések hallatszottak Jeruzsálem Óvárosában, a Nyugati Fal előtti térségen.

A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió "BÉT" adója által megszólaltatott szemtanúk szerint egy férfi a nyilvános WC-ből kilépve zsebéből ismeretlen tárgyat vett elő, és a közelben tartózkodó biztonsági őr szerint "Allahu Akbar" kiáltással tartott az imádkozók felé. Az őr több lövést adott le a terroristagyanúsnak tartott férfire.

Az Izraeli Rádió jelentése szerint 46 éves férfit a Mágén Dávid Ádom (a Vöröskereszt izraeli megfelelője) mentősei megkísérelték újraéleszteni, de az belehalt sérüléseibe.

A ynet, a Jediot Aharonot napilap honlapja szerint a férfi zsidó, aki furcsa viselkedésével gyakran keltett feltűnést a Fal előtti térségen. A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte az őrt, aki ellen a jeruzsálemi járásbíróság emberölésért kíván pert indítani. ◙

2013. június 20., csütörtök

Szenes Andrea műsoros fellépése a tel-avivi "Tulip" vendéglőben

Szenes Andrea prezentációs estjét kedden, június 25-én, este 18 órától tartja Tel Avivban, a "Tulip" magyar vendéglőben, Jehuda Halévi u. 52. szám alatt.

A műsoros est keretében édesapja, Szenes Iván dalairól és életéről vetít video-filmet, közben személyes élményeiről beszél. 

Körülbelül 40 ember számára van hely: aki előbb jön, előbb ül. ◙

2013. június 19., szerda

Drágul a taxi és az iránytaxi díjszabása

Június 19-től, szerdától drágul mind a "privát" taxi (monit), mind a megszabott útvonalon közlekedő, "leszólítható" iránytaxi (sérut) díjszabása. Az emelkedés aránya 3,8 százalék.

Az emelést bejelentő Közlekedésügyi Minisztérium azt a járművek üzemeltetési költségeinek, első sorban az üzemanyagnak a drágulásával indokolta. 

A magántaxik, amelynek a héber neve "monit" de inkább angolosan "prájvet"-nek nevezik, induló árként, vagyis, amit a taxióra bekapcsolása előtt mutat, 12.30 sékelt számítanak fel, az eddigi 11.80 sékel helyett. 

A "prájvet" telefonon át történő rendelése mostantól 5.20 sékel, az eddigi 5 sékellel szemben. 

Harmadik utasért fizetendő pótdíj 4.90 sékel, az eddigi 4.70 helyett. 

Legutóbb 2012. márciusában drágult a taxik viteldíjszabása, akkor 6 százalékkal. ◙

Történelmi pillanat: földgáz a tenger alól a Negevbe

Ez a szerdai nap éppen úgy bevonul Izrael újkori történelmébe, mint az a nap, valamikor a hatvanas években, amikor a Kineret vizét szállító „Movil Árci” csővezetékei először öntözték meg a Negev száraz földjét. (Maga a „Negev” név szárazat, szikkadtat jelent.)

Ezen a szerda reggelen jelentette az Energiaügyi Minisztérium Földgáz Hatósága, hogy a Földközi tenger medre alól kinyert földgáz megérkezett a Negev északi régiójában fekvő Ofakim város egyik ipari üzemébe.

A jelentés hozzáteszi, hogy a gázt alacsony nyomáson szállítják.

Szilván Salom energia- és vízgazdálkodási miniszter, aki a Negev és Galilea fejlesztési minisztériumát is vezeti, a jelentős fejleményt úgy értékelte, mint új távlatok nyitányát: „Az első ipari üzemet még számos más fogja követni, amelyeknek az energiaforrása a tenger alatti földgáz lesz” – mondta. 

Forrás: Arutz 7 – Israel National News

Rakétát lőttek Askelonra

Szerdán, június 19-én reggel 5:40-kor Grad rakétát lőttek Askelon városa felé a Gázai-övezetből. A városban és környékén megszóltak a légvédelmi szirénák.

A rakéta nem lakott területen ért földet, lehetséges, hogy palesztin területen. Sebesülés és anyagi kár nem keletkezett. 

Hónapokon át tartó csend után ez volt az első támadás Askelon irányába a Gázai-övezetből. ◙

2013. június 17., hétfő

Sztrájkolnak az izraeli külképviseletek

Hónapok óta tartó munkaügyi vita után az izraeli külügyminisztérium dolgozói úgy döntöttek, hogy újabb értesítésig csak vészhelyzetben teljesítenek konzuli szolgáltatásokat Izrael Állam külképviseletein. A döntés oka a tárgyalások megrekedése a diplomaták és a pénzügyminisztérium képviselői között.

A diplomaták szakszervezete közölte: a konzulátusok egyelőre nem adnak ki izraeli útleveleket és munkavállalási engedélyeket, nem hitelesítenek helyi okmányokat, és nem nyújtanak konzuli segítséget. 

Az izraeli diplomácia alkalmazottai immár három hónapja tiltakoznak szerintük alacsony anyagi megbecsülésük miatt. Nem küldenek diplomáciai dokumentumokat, nem készítik el a külföldre utazó miniszterek iratait, nem állítanak ki diplomata útleveleket és korlátozták az együttműködést a védelmi minisztériummal.

A diplomaták új kollektív szerződést akarnak, amely meghatározza a külföldön munkát vállalók jogait és juttatásait, megállítja béreik leértékelődését, kompenzálja őket nem dolgozó házastársaik miatt, és megakadályozza kettős adóztatásukat. ◙

Forrás: HÁÁREC napilap

2013. június 16., vasárnap

Joram Kaniuk 1930 – 2013 ♦ Harcolt, írt, meghasonlott


Tel Avivban, az akkor alig húsz éves “első héber városban” született 1930. május 2-án, értelmiségi családban. Apja “kis Tel Aviv” legendás polgármestere, Meir Dizengoff titkára volt. A nagy ideálok, az emberformáló kihívások korszakában nőtt fel. Tizenévesen a Pálmách elitcsapatában küzdött az állam függetlenségéért.

A Jeruzsálem környékén folyó harcokban egy arabnak öltözött angol súlyosan megsebesítette a lábán. New Yorkban kezelték. Felépülése után egy hajón vállalt szolgálatot, amely Vészkorszak-túlélőket szállított az országba Európából.

Tehetségét elsőként a képzőművészetben kamatoztatta: a jeruzsálemi Becálél akadémián festészetet tanult, amit 1951-ben Párizsban folytatott. Nyughatatlan természete újból hajóra szólította: huszonévesen ismét New Yorkban volt. 

Tíz évet töltött itt, majd Mexikóban az aranyat, Guatemalában a gyémánt-rögöket, Las Vegasban a szerencsét kereste. Kalandos éveiben megismerkedett a dzsessz-zenével, a filmművészettel, személyes barátja lett Marlon Brando, Charlie Parker, Billy Holiday, de legközelebb Lee Becker koreográfushoz került, aki felesége lett.

Amerikai éveit későbbi életírásában sorsa formálójának nevezte. “Élmények kavalkádja volt: megszerettem az amerikai dzsessz-zenét, egyszerre csak író és költő lett belőlem, mialatt olyan emberekkel is szembekerültem, akik bántottak, és akiket én is bántottam” – számolt be fél évszázaddal később a Mááriv napilap hasábjain.

További élete sem volt mentes a konfliktusoktól: immár kiteljesedett életműve ismeretében talán azt is megkockáztathatjuk, hogy kereste azokat.

Öt viharos év után elvált Lee Beckertől, és elvette Miranda Bakert, akivel 1958-ban visszatért Izraelbe. A keresztény amerikai asszonytól két “szabra” (Izraelben született) lánya lett: Ájá író és politikai aktivista, Naomi gyógyító: a kínai Tai-csi harcművészettel végez terápiát.

Miranda, mint említettük, nem zsidó. Sem ő, sem férje nem szorgalmazta a betérést a zsidó vallásba. Házuk a művészet, a kultúra háza, ám Istennek, vallásnak nincs benne helye; a hagyománynak is csak a művészet emberléptékű interpretációjában.

Ezért a halacha, a zsidó szokásjog szerint a pár gyermekei és az unoka – nem zsidók. Izraeliek, de nem zsidók. És 2011-ben, miután a nyolcvanéves, ünnepelt, elismert írónál diagnosztizálták a rákbetegséget, Kaniuk nem mindennapi lépésre szánta el magát: a Tel Avivi járásbírósághoz fordult, a belügyminisztérium engedélyét kérve, hogy személyi igazolványában a “zsidó” helyett a “felekezet nélküli” bejegyzés kerüljön. A bíróság elfogadta kérését.  

Több százan tervezik követni a példáját, főként a tel-avivi bohémia köreiből.

“Semmiféle más vallásra nem kívánok áttérni: egyszerűen azt akarom, hogy a személyimben hasonló bejegyzés álljon, mint az unokáméban. Nem akarok egy zsidó Irán része lenni” – indokolta a számos közeli barát által is vitatott demonstrációt.

Halála előtt sem tagadta meg önmagát. Úgy rendelkezett, hogy semmiféle temetést ne rendezzenek: földi maradványait a tudománynak ajánlotta fel, amit pedig nem tudnak hasznosítani, égessék el. “Nem akarok magamból egyetlen csontot sem hátrahagyni: egyik ember távozik, a másik születik. Ez az élet láncolata” – rendelkezett.

A csontvelő-rák június 8-án ragadta el.

Szellemi összegzése a zsidó állam, az ifjúkori – szerinte megvalósulatlan – álom súlyos bírálata.

“Csapdába kerültünk. Államot alapítottunk egy valláson, ahelyett, hogy nemzetet alapítottunk volna, amely pedig majdnem megszületett. ... A vallás hozzánk tapadt, mint a pióca. Mintha ez volna az egyetlen út a fennmaradásra. És most itt tartunk. Visszafordultunk a múltba. Nem sikerült nemzetté lennünk.”

Joram Kaniuk, az újhéber irodalom egyik legnagyobb alakja meghasonlott ősei hagyományaival, meghasonlott a nép túlnyomó, hívő többségével, meghasonlott az állammal, amelyért oly sokat tett – de leginkább önnön bátor, harcos múltjával.

*

Joram Kaniuk 17 regényt, egy emlékiratot, hét novellás kötetet, két hosszabb tanulmányt és öt, az ifjúságnak írt könyvet alkotott. Műveit 25 nyelvre fordították le.

Legismertebb műve a “Himmo, Jeruzsálem királya”, amelyet 1968-ban adtak ki. A “Nagy Slomcion néni története” 1978-ban látott napvilágot. Háborús élményeit összegzi a “Tásách” (az 1948-as év héber jelölése) című szubjektív visszatekintésben. “Az utolsó zsidó” címet viselő regény, amely hét évvel ezelőtt jelent meg, szenvedélyes vitákat váltott ki, akárcsak Kaniuk egész életműve, kijelentései, megjegyzései.

Nagy meglepetést azonban már nem tudott okozni. ◙

2013. június 14., péntek

Szenes Andrea Izraelbe készül


Szenes Andrea budapesti újságíró, rendező, producer a közeljövőben Izraelbe látogat.

A vendég a három évvel ezelőtt elhunyt Szenes Iván, az egyik legtermékenyebb magyar sláger- és zenés játék-szerző lánya, és Szenes Anikó távoli rokona.

A „Szenes Andrea Show”, a „Hívd Andreát”, az „Akiktől tanulni lehet”, a „Magyarország agyhatalom” és a többi előadás- és interjú-sorozata az évek során valóságos „celeb”-bé, hírességgé tette. 

Apja nyomdokába lépve több dalszöveget is írt. A néhai édesapa baráti köre: Aradszky László, Koós János, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula – hogy csak a régi izraeliek számára legismertebbeket említsük – számára is közeli barátok.

A nagyközönség „Andreája” egyébként nagy műveltségű, doktorátussal rendelkező pszichológus is egyben. Műsorai színvonalát tehetségén túl imponáló szakmai tudása is jellemzi.

Az interneten saját honlappal mutatkozik be.

Az izraeli közönség várakozással tekint Szenes Andrea Tel-Avivban tartandó bemutatkozó fellépése elé. A részletekről időben tájékoztatjuk olvasóinkat. ◙

Stanley Fischer búcsúzik – és aggódik


Stanley Fischer professzor, az izraeli jegybank kormányzója, aki 2005 óta tölti be ezt a feladatot, június 30-án távozik tisztségéből. Fischer, akit a szakma a közgazdaság egyik “nagyágyújának” tekint, kiemelkedő sikerrel vezette át az izraeli gazdaságot a 2008-as világgazdasági válság útvesztőin. Izrael nemzetgazdasága, a háborús környezet és annak negatív hatásai ellenére mindeddig viszonylag csekély károkkal vészelte át a számos országot csődbe taszító válságot, amely még korántsem ért véget.

Stanley Fischert minden idők és minden államok egyik legkiválóbb állami bank-kormányzójának nevezték.

Az ősszel hetvenedik évébe lépő professzor nem kívánja tovább betölteni a posztot. Binjámin Netanjáhu, aki Fischert annak idején meghívta, utódot keres. Sajtóértesülések szerint ezúttal is amerikai professzort fog választani, aki megfelelő rálátással bír a jelentősebb államok jegybankjainak a történetére, működésére, illetve a nemzetközi pénzmozgás és a világgazdasági trendek természetére.

A távozó jegybank-kormányzó meglehetősen szkeptikus képpel búcsúzik. “Izraelben akkor is megmarad a szegénység, ha mindenki kétszer ennyit fog keresni” – mondta. Fischer határozottan támogatja Jáir Lapid pénzügyminiszter meghirdetett pénzügyi célkitűzéseit, amelyek az állami kiadások kíméletlen lefaragását, és az adók emelését szorgalmazzák. Lapidnak az ultraortodoxokkal kapcsolatos terveit is elfogadhatónak ítéli. “Izraelben létezik egy kisebbség, amelynek mindössze 40 százaléka dolgozik. Ez automatikusan és nemzedékeken át szegénységet generál” – véli.

Az állandó árdrágulásokat, legfőképpen az égbeszökő lakásárakat is kockázatosnak tartja Izrael gazdaságára nézve. “Szinte valamennyi csődbement államot ez jellemezte. Nem cél a lakáspiac szétverése, de megfelelő egyensúlyt kell teremteni” – nyilatkozott Stanley Fischer professzor izraeli újságíróknak. ◙

2013. június 11., kedd

Okos kütyük országa


Angolul ez így hangzik: smartphone nation. Okostelefon-nemzet. Statisztikák adták újabban Izraelnek ezt a jelzőt. A smartphone [szmartfón] a legújabb tipusú, számítógéppel kombinált, mikrofonnal és kamerával, internetes böngészővel és sok egyébbel felszerelt mobiltelefonokat jelenti, amelyek az utóbbi években törtek be az izraeli piacra. Főként az ilyesmire fogékony ifjúságot hódították meg.

Alig két éve Izrael már kapott egy ehhez hasonló hangzású jelzőt: startup nation. A startup [sztartap] kezdő vállalkozást jelent, amely a számítástechnikai ágazatban valamilyen új és merész ötlettel tör be a piacra, néha pimaszul fiatal vállalkozókkal, szerény tőkével, de annál megalapozottabb tudással és hatalmas lelkesedéssel. Izrael, a maga alig 8 milliós népességével az egyik kiugró sikertörténete a bátor üzleti kezdeményezéseknek.

Visszatérve az okos és egyre rafináltabb mobiltelefonhoz: lehet rajta zenét hallgatni, a Földkerekség szinte minden rádióállomását venni, egyre több televízió műsort vagy video-filmet nézni, az interneten böngészni – sőt, még telefonálni is. Mondani sem kell, hogy hasonló készülékek tulajdonosaival video-beszélgetést is folytathatunk, vagyis a partnerek láthatják egymást. A színes mozgókép, a konferencia-beszélgetés – több résztvevős csevej – már nem számít újdonságnak.

A Google ]gúgl] keresőgép, és a mögötte álló milliárdos vállalat által minap elvégzett felmérés kimutatta, hogy Izrael lakosságának 57 százaléka használja rendszeresen az okos mobiltelefonokat. (Ebben csak Nagy-Britannia előzi meg, ott az arány 62 százalékos). Vagyis a lakosság több, mint a fele használja rendszeresen a tenyérbe férő, zsebbe csúsztatható mini-gólemet. Ám, ha tekintetbe vesszük, hogy a nagyon kis gyerekek és a nagyon nagy felnőttek nem használják, egyes vallási közösségek is ódzkodnak tőle, akkor az arány jóval nagyobb. A magastechnika, a virtuális, vagyis mesterséges eszközök által összefogott-szervezett társadalom mindennapjaink valósága lett.

Az izraeliek számítástechnika iránti különleges vonzalmára az is jellemző, hogy az okostelefonok itteni megjelenése éveket késett a fejlett nyugati országokhoz képest: ide csak 2009-ben érkezett el, és ezt a meredek felfutást alig 3 év alatt produkálta.

A kis készülékek egyik hátránya, a kicsi képernyő sem zavarja különösebben az izraeli felhasználót: asztali vagy laptop-gépe helyett 93 százalék az okostelefonon böngészi a világháló száznyelvű, végtelenhez tartó tartalmát.

A marok-géniuszokhoz kifejlesztett célprogramokat, ismertebb kifejezéssel applikációkat – játékoktól szótárakig, GPS-től (műholdas-térképes nyomkövető) miniatűr, de nagy felbontású fényképezőgépig és videó-felvevőig az izraeli tulajdonosok 84 százaléka használja rendszeresen.

Az okostelefon-technika a társadalmat is átformálja. Az izraeli felhasználók több, mint a fele jelentkezett be egy vagy több ismerkedési hálózatba, és szerez barátokat, sőt, talál szerelmet a virtuális – vagyis csak az elektronikus világhálón létező –  világban.

Jó néhány gyerek már megszületett az okostelefon-hálózaton szerzett ismeretségekből: egyelőre még a szokványos módon… ◙

Üzemzavar a Bushehr-i atomreaktorban

Irán moszkvai nagykövete hétfőn jelentette: üzemzavar keletkezett a Bushehr-i nukleáris reaktorban. A hiba a generátorban jelentkezett. Az üzemzavar okát a jelentés nem részletezte, de a hírügynökségi közzététel tényéből következhet, hogy nem egyszerű hibáról van szó.

A reaktor Irán déli részén, a Perzsa-öböl partján épült, orosz segítséggel. Az áramtermelő reaktor orosz és iráni jelentések szerint 2012 augusztusa óta teljes kapacitással működik, ám ugyanezen év októberében súlyos üzemzavar miatt ideiglenesen le kellett állítani.

Busheir igen forró és párás területen fekszik, ahol ráadásul gyakoriak a földrengések. A létesítményt még a sah uralma idejében német szakemberek kezdték építeni, olyan technikával, amely ellensúlyozza a fenti környezeti kockázatokat, de már ekkor is felléptek üzemzavarok. 

A német cégek az iráni iszlám forradalom után kiszálltak a projektből, amelyet hosszú szünet után orosz cégek és szakemberek folytattak és fejeztek be. Szerintük a reaktor a Richter skála szerinti 8-as földrengést is kibírja. 

Egy, az AP hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó diplomata szerint idén áprilisban, majd májusban két földrengés a reaktor egyik központi falában hosszanti repedést okozott. ◙

2013. június 10., hétfő

Aleppo, Szíria: tizenöt éves fiút végeztek ki iszlamista milicisták

Egy Londonban működő szíriai emberjogi csoport tanúkra hivatkozva jelentette: Aleppo észak-szíriai városban egy 15 éves fiút iszlamista fegyveresek elfogtak, megkínoztak, és szülei jelenlétében főbe lőtték.

A kivégzés indoka: a fiú, aki az utcán kávét főzött és adott el járókelőknek, egy vita hevében kijelentette, hogy akkor sem fog kölcsönbe adni, ha maga Mohammed próféta jönne le a mennyekből.

A londoni forrás által Mohammad Qataa-nak nevezett fiút a „Nusra Front” aktivistái szombaton fogták el, majd vasárnap reggel visszahozták a bodé elé, ahol vevőit kiszolgálta. A fiú testén már ekkor kínzás nyomait látták. 

Az emberjogi csoport szerint az El Kaidához tartozó két fegyveres röviden ismertette a "káromlás vétkéért" hozott halálos ítéletet, majd az anya rimánkodása ellenére, mindkét szülője szeme láttára három golyót lőttek a fiú fejébe, és autójukkal elhajtottak a helyszínről. 

A tanúk szerint a fegyveresek nem a helyi arabot beszélték. A békeidőkben kétmilliós Aleppo város nagy részét iszlamista fegyveresek tartják megszállva. ◙

Északon "a helyzet fokozódik"

Vladimir Putin bejelentette: orosz csapatokat telepítenek a Golán fennsíkra, a szíriai-izraeli határra.

A lépést nem csak Izrael, de az Egyesült Nemzetek is ellenzi, mivel felülírja az 1973-as Jom Kippuri háborút lezáró fegyverszüneti egyezményt.

Izrael nem számít arra, hogy az oroszok támadólag lépnének fel vele szemben, de csapatainak jelenléte kihangsúlyozza az egyre markánsabban kibontakozó orosz-iráni-iraki tengelyt, amelynek integráns része a libanoni Hezbollah terrorszervezet is.

Mint ismeretes, az orosz haditengerészet jelentős erőket állomásoztat a szíriai Tartusz kikötőjében, a libanoni határtól északra.

Barack Obama elnök ugyanakkor május elején kijelentette: kizártnak tartja az Egyesült Államok katonai jelenlétét Szíriában. 

A fenti szituációt összegezve Binjamin Netanjáhu a napokban ismét annak a véleményének adott hangot, hogy a válság eszkalálódása esetén Izrael kizárólag saját erejére támaszkodhat.  A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Ausztria a múlt héten bejelentette: kivonja katonáit az ENSZ goláni békefenntartó kötelékéből. ◙

Izrael aláírta a "nyitott égbolt" megállapodást az Európai Unióval

Jiszráél Katz közlekedésügyi miniszter és Giora Romm, a Polgári Légiközlekedési Hatóság igazgatója Izrael képviseletében Luxemburgban aláírta a "nyitott égbolt" megállapodást az Európai Unió és Izrael között. A megállapodásban rögzített feltételeket fokozatosan, öt éven belül kell a maga egészében megvalósítani. A megállapodás értelmében szabad, korlátozatlan légi forgalom lesz érvényben az Unió államai és Izrael között.

A megállapodás felváltja az eddig érvényben volt kétoldalú egyezményeket, amelyeket Izrael külön-külön kötött az Unió jogelődje, a Közös Piac államaival.

A "nyitott égbolt" megállapodás életbe lépése a jegyárak zuhanásával, ezzel az izraeli légitársaságok  bevételeinek a csökkenéséval jár majd: utóbbiakat  belekényszeríti a kíméletlen európai versenyszférába. Az új helyzet főként az El Al légitársaságnak okozhat tekintélyes veszteséget, amely ellen alighanem csak leépítésekkel védekezhet – ha egyáltalán. 

A légitársaság alkalmazottai a közelmúltban munkaügyi konfliktussal fenyegetődztek. ◙