Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. január 12., csütörtök

Megbuktak a Moszad-tanítványok

A szerdán elkövetett merényletet Mostafa Ahmadi Roshan atomfizikus ellen a hivatalos iráni hírközlési szervek „merész akciónak” nevezik. Egyben – szokásuk szerint – fenyegetéseket is megeresztettek, többek között ilyeneket: „A megtorlás Irán, sőt, a régió határain túl fog lecsapni”.

A bombamerénylet, amely Teherán északi negyedében a Natanz-i kutató laboratórium vezető tudósa életét oltotta ki és testőrét életveszélyesen megsebesítette, az Iráni Iszlám Köztársaság titkosszolgálatának a székházától alig egy kilométeres távolságban történt.

A motorkerékpáros merénylők (szemtanúk két személyt láttak a motorkerékpáron, amelyről a fizikus kocsijára bombát dobtak) a félelmetes hírű titkosszolgálat orra alatt teljesítette feladatát, és még az is lehetséges, hogy az elhárítás központi épülete előtt is elrobogtak.

A nem először és nem másodszor kudarcot vallott titkosszolgálat annál is inkább szégyellheti magát, mert elődjének kádereit – akik ma bizonyára vezető szerepet töltenek be – a hetvenes években, még Riza Pahlavi sah uralmának utolsói éveiben, a Moszad képezte ki…

2012. január 11., szerda

Újabb iráni atomtudós vesztette életét rejtélyes merényletben

Szerdán (január 11) reggel, Teherán északi részében rejtélyes merénylet áldozata lett Mostafa Ahmadi Roshan 32 éves fizikus.

Szemtanúk beszámolója szerint a fiatal tudós gépkocsijára egy robogó motorkerékpárról dobtak mágnesbombát, amely a tudóst megölte, egy a gépkocsiban utazó másik személyt pedig súlyosan megsebesített. A támadásnak egy gyalogjáró is áldozatául esett.

A fizikus hivatalos beosztása beszerzési osztályvezető (purchasing manager) volt, ám a valóságban uránium-dúsítással foglalkozott az Isfahan város közelében lévő Natanz laboratóriumban – legalábbis nyugati hírforrások szerint.

Ahmadi Roshan rövid időn belül a negyedik vezető atomfizika-szakértő, aki halálos kimenetelű merénylet áldozatául esik. Az életét kioltó bomba éppen két évvel Massoud Mohammadi atomtudós hasonló módszerrel történt likvidálása után robbant.

Majid Shahriar atomfizikus 2010. november 29-én lelte halálát Teheránban, ugyancsak bombamerénylet következtében.

A teheráni vezetés mind a halálos, mind a sérülésekkel végződött merényletekkel a „cionistákat”, azaz Izraelt vádolja.

Iráni atomtudósok halála, robbanás hegyes vidéken elrejtett rakétabázison, komputeres vírustámadás, amely legalább öt uránium-dúsító laboratórium munkáját bénította meg – mindezek a jelek arra utalnak, hogy a „titkos háború” folytatódik az iráni atomfegyver megszületése ellen. ◙ 


FORRÁS: a ynetnews izraeli hírportál cikke

2012. január 10., kedd

Izrael készen áll szíriai menekülthullám fogadására

Benny Ganz vezérezredes, a Cáhál, az Izraeli Hadsereg vezérkari főnöke kedden (január 10) reggel, a Kneszet külügyi és hadügyi bizottsága előtt elmondta: Izrael felkészülten várja a Basar Asszad várható bukása után esetleg meginduló menekült-áradatot.

A vezérkari főnök részletezte: egy ilyen drámai fordulat minden valószínűség szerint magával hozza a szíriai alauita (más magyar átírás szerint alavita) kisebbséghez tartozók tömeges menekülését, minthogy ez a kisebbség a hetvenes évek óta a katonai-politikai-gazdasági uralkodó réteg gerincét képezi.

Az alauita a síita iszlámból kiágazott szekta. Szíria lakosságának döntő többsége szunnita muzulmán, amely többség ellenszenvvel tekint az országon évtizedek óta uralkodó alauita kisebbségre.

A lehetséges forgatókönyvek szerint a menekülthullám a Damaszkuszhoz igen közeli izraeli határt, vagyis a Golán fennsíkot is el fogja érni.

Benny Ganz egyúttal megemlítette azt a veszélyt is, amely a jelenleginél is nagyobb felfordulás eredményezhet Szíriában: nagy mennyiségű fegyver átáramlását Szíriából Libanonba, az ott tevékenykedő Hezbollah és más terrorcsoportok kezébe.

Basar Asszad egy két órán át tartó beszédben az országában tíz hónapja dúló népi felkelésért “külső tényezőket” hibáztatott, és “közeli, példátlan győzelemről” biztosította hallgatóságát.

A vezérkari főnök beszámolójában az előttünk álló 2012. évet átmenetnek nevezte egy megváltozott Közel-Kelet irányába, amelyben kockázatok éppen úgy találhatók, mint lehetőségek.

A napokban végrehajtott kódfeltörő hacker-akcióról szólva Benny Ganz biztosította az ország közvéleményét, hogy az izraeli hadseregnek első vonalbeli számítástechnikai szakember-gárdája van, amely minden kibernetikai támadást képes elhárítani. ◙