Az ősök földjére a XIX. század végén, XX. század elején visszatérő zsidók letarolt, elsivatagosodott, vad földet találtak. Védelmet senkitől sem remélhettek az itt élő beduin és más arab törzsek késeitől és puskáitól – akik egyébként egymást is szorgalmasan irtogatták.
A legkorábban érkezett pionírok előbb őr-szervezetet hoztak létre – “Hásomér” volt a neve, magyarul “Az Őr” – az első kibucok és falusi telepek népét és a megtermelt javakat védték a rabló nomádoktól.
Később, már a brit mandátum évei alatt (1920 – 1948) a néhány százezresre nőtt zsidó “jisuv” (közösség) szervezettebb fegyveres erőt hozott létre, “Hágáná” (Védelem) névvel. Amikor a második világháborúban, a negyvenes évek elején fennállt a veszély, hogy a németek Libia és Egyiptom felől betörhetnek Palesztinába is – amire a helyi arabok vágyakozással tekintettek – a britek kiképzőkkel, fegyverekkel és technikával segítették a Hágánát, tudván, hogy az akkor már félmilliós zsidó lakosságban biztos szövetségesre számíthat a náci Németország elleni küzdelmében.
Az El-Alamein-i győzelem után a brit segítőkészség alábbhagyott. A “jisuv” védereje megint csak saját merészségére és találékonyságára számíthatott.
Az Állam kikiáltása, 1948 májusa után kezdődött Függetlenségi Háborúban a Hágáná és más fegyveres szervezetek az Állam hivatalos hadseregévé alakultak, amelynek a neve a mai napig “C’vá Hágáná L’Jiszráél”, rövidített és mindennapi változatában Cáhál, vagyis Izrael Védelmi Hadserege. (Angolul IDF, Israel Defence Forces.)
A “jisuv”, a néhány százezres zsidó lakosság sokmilliós arab tömegekkel volt kénytelen szembenézni és szembeszállni, és ez a mai napig nem változott. Izraelnek ma 5,7 millió fő a zsidó lakossága, szemben a százmilliós nagyságrendű arabsággal és a milliárdos muzulmán világgal.
Minden épkézláb emberre szükség volt és van. A kibucok, mosávok és a városok lányai is fegyveres kiképzést kaptak. A lányok máig két éves szolgálatra vonulnak be (ma már főként irodai vagy technikai feladatot kapnak, de nem kizárólag: csak néhány hete avattak fel öt pilótalányt), ami alól csak a vallásos házból származók, illetve a gyermeket nevelő fiatalasszonyok kapnak felmentést.
A fiúk számára a legtermészetesebb volt a hároméves szolgálat, és még mindig az.
Az ultravallásos vagy ultraortodox (haredi) lakosság, a jesivákban tanuló fiatalság kivételt képez. A kivételek pedig mindig és mindenütt problémák forrásai. David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke (és államalapító egyénisége) javasolta és keresztülvitte a jesiva-bócherek (talmud-iskolában tanuló ifjak) felmentését a katonai szolgálat alól. Tette ezt azért, mert a hitleri népirtás semmit nem hagyott az egykor virágzó lengyelországi, ukrajnai, belorussziai, litvániai tanházakból; a maradéknak pedig az ateista-kommunista uralom tiltotta a vallási oktatást.
Az államalapító miniszterelnök egyfajta rezervátumban gondolta megóvni a talmud-tudósok maradékát. Ez 1948-49-ben néhány száz főt tett ki. Ám, miután az ultraortodoxok nagy családokat nevelnek, és a kevésbé, vagy egyáltalán nem vallásos zsidók megelégednek sokkal kisebb gyermekszámmal is, a bevonulás elől felmentést kérő és automatikusan megkapó fiatalok aránya a lakosságban egyre magasabb, egyre szembeszökőbb lett.
A statisztikai adatok szerint 1974-ben a sorozandó korú fiúk 2,4 százaléka kapott ezen az alapon felmentést, 1999-ben már 9,2 százaléka. Az idén, 2012-ben már 15 százalékra számítanak. A Kneszet külügyi és hadügyi bizottsága élén álló Saul Mofáz képviselő – egyáltalán nem mellékesen volt vezérkari főnök – feltette a kérdést: megengedhetjük-e, hogy a nép hadseregéből idővel a kisebbség hadserege legyen?
Mofáz expozéjában sürgette az úgynevezett Tal-törvény megváltoztatását, amely törvény mintegy “bebetonozza” a katonai szolgálat alól történő kibúvót olyanoknak is, akik valójában nem is töltik teljes idejüket a jesivákban (a felmentés elvben csak őrájuk vonatkozik), és idejük nagyobb részét különféle üzleti tevékenységekkel töltik, miközben a többség (egyelőre többség) életük tanulmányokra legfogékonyabb három évét a hadseregben töltik.
A teljes tájékoztatás végett meg kell említeni a jellemzően horgolt kipát és európai öltözéket viselő nemzeti-vallásos ifjúságot is (szemben a harédiek fekete kipáival-kalapjaival és kaftánjaival), akik vallási tanulmányaikat a “jesivot heszdér” elrendezés keretében kombinálják a katonai szolgálattal. Az utóbbi években kísérletek történtek az ultravallásos ifjúság bevonásával is a katonai szolgálatba, de ennek eredményei nem túl bíztatóak.
Az ultraortodoxok mégis, mintha egyre nagyobb teret hódítanának a “horgolt kipások” és a világiak körében is. Érvükkel nehéz vitába szállni: évszázadok, ha nem évezredek óta ők tartják ébren a zsidóság őshagyományát. És ezt Saul Mofáz tartalékos tábornok, vagy Binjámin Netanjáhu egykori kommandós éppen úgy tudja, mint az ősz-szakállú rabbik... ◙
