Hétfőn, a
múlt hét szerda délután megindított “Felhőoszlop” hadművelet hatodik napja
kezdődött el. Rövid
éjjeli nyugalom után újra indult a rakétaháború, a Gázai-övezetből hétfő délig
29 rakétát lőttek ki a “Gázai gyűrű” – az övezettől 40 kilométernél közelebb eső – városaira, községeire.
Reggel
Askelonban egy iskolaudvarban robbant egy “Grad” rakéta, amely magában az
iskolaépületben is károkat okozott. A tanítás már napok óta szünetelt, így nem
történt sérülés.
A Légierő
folytatja a terrorista objektumok elleni támadásokat: előszeretettel bombázza
az egyiptomi határ vonalától keletre gyanítható csempész-alagutak kijáratait,
néhány autót és motorkerékpárt is találat ért, amelyeknek utasai a terror vezetői,
szervezői vagy résztvevői voltak.
Palesztin
részről hétfő délelőtt 13 halottat jelentettek, akik csak ezen a napon
vesztették életüket; a jelenlegi hadművelet kezdete óta 90 halottról szól a
hivatalos palesztin jelentés.
Az izraeli
hírek “több tízezer” tartalékos katona behívásáról szólnak, pontos szám
említése nélkül. A sorkatonaság és a tartalékosok a kormányszervek döntésére
várnak.
Minden, a
körzet erőegyensúlyát ismerő személy előtt nyilvánvaló, hogy a Hamasz évek óta
készül egy izraeli szárazföldi behatolásra, és mind a felszínen, mind a föld
alatt csapdák százai várják a katonákat. Ugyanakkor az Izraeli Hadsereg
szóvivője közölte, hogy a hadsereg birtokában “újszerű, sehol másutt nem ismert
és ki nem próbált eszközök” vannak, amelyek semlegesíthetik a Hamasz stratégiai
védelmi rendszerét.
♦
Kairóban
tovább folynak a puhatolódzások egy egyiptomi közvetítéssel létrehozott
tűzszünet elérésére.
Simon
Peresz államelnök egy hétfői nyilatkozata szerint “[Muhammad] Murszi
[egyiptomi] elnök fontos szerepet
tölt be a közvetítésben, de ezt a Hamasz nem értékeli, míg Izrael nagyon is.”
Az egyik
vezető izraeli napilap hétfőn „Közel
az igazság pillanata” főcímmel jelent meg. A héber „rega sel emet” – רגע של אמת – (az igazság pillanata) kifejezés életfontosságú
elhatározást jelent. Izrael kormányának legfeljebb két napon belül
döntenie kell: a jelenleg kilátástalannak tűnő puhatolódzások folytatása – vagy szárazföldi
bevonulás.
A jelenlegi patthelyzet állandósulását Izrael nem engedheti meg. ◙