A Daily Beast nevű népszerű amerikai internetes honlap
közzétett egy blog-bejegyzést, aminek ez a címe: "Hogy van az, hogy az izraeliek ilyen
átkozottul boldogok?"
A bejegyzés időzítése – a hősi halottak emléknapja
- nem árulkodik különös tapintatról, mégis érdekes egy pillantást vetni rá.
Szerzője neve Tiffanie Wen, újságírónő San
Franciscóból, aki csak azért telepedett le egy időre Tel Avivban, hogy írjon
egy könyvet a szerelemről a Közel-Keleten.
A neve és bűbájos pofija szerint kínai felmenőkkel
rendelkező kisasszony érveit és megállapításait szigorúan tudományos
kutatásokra alapozza.
Zahava Solomon professzorasszony a Tel Aviv-i
Egyetemről elmagyarázta neki, mi mindent okoz a nemzedékek óta tartó az
izraeli-arab konfliktus az izraeli lakosság fizikumában, tudatában és
lelkületében.
Egyfelől – mindenki tudatában ott fészkel a
megsemmisülés lehetősége (hogy is mondta Kertész Imre? Izraelben mindenkinek
megvan a jegye a robbanó autóbuszra). Másfelől viszont – talán éppen azért,
mert olyan sok okuk van a félelemre – nem félnek. Egyszerűen kiveszett belőlük a félelemérzés.
Tiffanie Wen idézi a Journal of the American
Medical Association (Amerikai Orvosi Egyesület) tanulmányát, amely
összehasonlítja az izraeliek reakcióját a második palesztin intifáda
robbantásos terrorhullámának az eseményeire, illetve az amerikaiak, közelebbről
a New York-iak reagálását a 9/11 támadásra.
A poszttraumás stressz-zavar (PTSD) közvetlenül az
események után hasonló volt itt és ott, ám néhány hét elteltével óriási volt a
különbség: amíg az átlag-amerikai még mindig traumában leledzett, az izraeliek
már régen magukhoz tértek…
Más tanulmányok szerint a szorongás az izraeliek
körében magasabb, mint a nyugati nemzeteknél, viszont a klinikai szorongás szintje
nagyon is alacsony. Wen kisasszony végkövetkeztetése: "Az izraeliek
bátrabbak".
Ez nem azt jelenti, hogy az izraeliek nem
szenvednek szorongásoktól. Ez többek között azon mérhető le, hogy annyi szülő
ragaszkodik hozzá, hogy a gyereke(ke)t nap mint nap kocsijával fuvarozza az
iskolába és onnan haza. A mamák pedig óránként érdeklődnek a gyerek hogyléte
felől – akkor is, ha a „gyerek” 30 éves, és tartalékos százados…
A San Francisco-i újságírónő ezek után hosszasan
sorolja az átlag izraeli napi nehézségeit: kezdve a megélhetési költségektől a
megfizethetetlen lakásárakon át a korlátozott munkalehetőségekig. Persze, hogy
nem hagyja ki a hosszan tartó és nehezen elviselhető nyári forróságot (persze,
azt ő is tapasztalhatta, hogy a légkondit itt is feltalálták…), és a
Gázai-övezetből be-berobbanó rakétákat sem.
"Mint
mindenki más ebben az országban, én is átvettem az itteni életfilozófiát: vagy
megszoksz, vagy megszöksz…"
Az izraeliek erősek. Rendelkeznek abszorpciós- (tapasztalatok ösztönös befogadása) és
alkalmazkodó képességgel, ezért az átlag izraeli éber, aktív és kreatív. Ez
azonban nem teszi őket boldoggá.
A szociálpszichológusok statisztikái szerint Dánia
áll a Föld boldogság-listájának az élén. Dániában minden laza, kényelmes,
stabil. Izraelben viszont az élet egyszerűen csak érdekes, dinamikus.
Felhív a benne való részvételre, mint egy táncra.
Wen kisasszony végül úgy találja: a legtöbb
izraeli a jó életet választja, inkább, mint a boldogat. ◙