Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. november 10., vasárnap

Új város Árád mellett: Kászif


Új város alapításáról határozott a kormány a Negevben. A város neve Kászif (כסיף), Árád és Beér Séva között fog megépülni. Elhelyezkedése nagyjából kétharmadnyi távolságra Beér-Sévától, és egyharmadnyira Árádtól. (A két város közötti távolság légvonalban alig 40 kilométer, de az országúti kerülők miatt több, mint 60 kilométer.)

A várost a hárédi (ultraortodox) zsidó szektornak építik, és 60 ezer (!) lakosúra tervezik.

(Összehasonlításul: a fél évszázaddal ezelőtt alapított Árádnak alig 24 ezer lakosa van.)

A város-alapítás terve és elhelyezése alighanem összefügg a körzet beduin lakosságának rendkívül gyors szaporodásával, és a gyakori, jogtalan földfoglalással.  A hárédiek, hasonlóképpen a beduinokhoz, nagy családokat vállalnak, és ez – talán – ellensúlyozni fogja az aggasztó demográfiai eltolódásokat a Negevnek ebben a régiójában.

A tervbe vett város neve – Kászif – egyébként emlékeztet a közeli beduin település, Kszéjfe nevére, amelyet egyébként a zsidó állam alapított 1982-ben a nomád, sátrazó beduinok letelepítésére.


Más, új település alapításáról is határozott a kormány. Neve Chirán lesz, és a Beér-Sévától 22 kilométerre északkeletre lévő, a „zöld vonalon” innen, a hebroni hegyek déli vonulatánál fekvő, 6000 lakosú Meitár község közelében 2500 család befogadására épül. 

Eredmény nélkül zárultak a genfi tárgyalások • Fabius a sarkára állt • Folytatás következik

Megegyezés nélkül zárultak szombaton Genfben az éjjeli órákba nyúló megbeszélések az iráni nukleáris programról.

A részletektől, a „hatok” és Irán képviselői közti megállapodás értelmében nem tettek közzé részleteket. Csak annyit közöltek, hogy a megbeszéléseket november 20-án folytatják.

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken közel-keleti látogatásáról érkezett Genfbe, ahol Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere, Guido Westerwelle német, William Hague brit, Laurent Fabius francia, valamint Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter folytatott megbeszéléseket.

Kerry, Ashton és Zarif pénteki ötórás, eredménytelen tárgyalása után szombaton reggel Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és a kínai külügyminiszter-helyettes is csatlakozott a tárgyalókhoz.

Szombaton szünet nélkül folytatódtak a megbeszélések a „hatok” és az Iszlám Köztársaság között utóbbi vitás nukleáris programjáról.

Míg az irániak kezdetben jelentős előrehaladásról és hamaros megegyezésről küldtek híradásokat, a szombat délutáni órákban a nyugati tárgyalófelek már körvonalazódó nehézségekről számoltak be.

Laurent Fabius francia külügyminiszter a France Inter rádiónak adott riportban úgy nyilatkozott, hogy semmi bizonyosat nem tud mondani a megbeszélések hamaros befejeződéséről. Hozzátette, hogy Franciaország nem fog elfogadni egy, szavai szerint „balek egyezményt” Iránnal.

Fabius elmondta: Franciaország azt akarja, hogy Irán még a megbeszélések alatt állítsa le az Arak-i atomreaktort, és azt is közölte, hogy problémák merültek fel az Irán birtokában meglévő, 20 százalékosra dúsított uránium-készlettel kapcsolatban. A francia külügyminiszter azt a véleményét is kifejezte, hogy a tárgyalások során figyelembe kell venni Izrael és más közel-keleti államok aggodalmát Irán nukleáris programjával kapcsolatban.

A Los Angeles Times is úgy értesült, hogy  „váratlan nehézség” merült fel, ami miatt a megbeszélések minden bizonnyal átnyúlnak a hónap második felére.

Megfigyelők szerint a tárgyalást Fabiusnak a többieknél határozottabb fellépése „robbantotta”. ◙

2013. november 7., csütörtök

Avigdor Liebermant felmentette a bíróság – szabad a visszatérés útja a külügyminiszterséghez

LIEBERMAN TÁVOZIK A TÖRVÉNYSZÉKRŐL

A jeruzsálemi Törvényszék háromtagú bírói panelje november 6-án, szerdán reggel egyhangú ítélettel felmentette Avigdor Liebermant, a kormányzó Likud párttal választási szövetségben álló "Jiszráél Béjténu" (Izrael az otthonunk) jobboldali párt alapító vezetőjét, a legutóbbi – második – Netanjáhu-kormány külügyminiszterét "csalárdság és bizalommal való visszaélés" vádja alól.

A felmentéssel elhárult az akadály, hogy a jelenlegi, harmadik Netanjáhu-kormányban is átvehesse a külügyminiszteri posztot, amelyet a kormányfő átmenetileg magának tartott meg.

Az ítélet megindoklása szerint nem volt szándékos visszaélés abban, hogy Lieberman Rigába utazva személyesen találkozott a helyettesével, Dani Ajalonnal oda kineveztetett Ben Árje nagykövettel, akitől átvette az ellene különböző korrupciós ügyekben folyó rendőrségi nyomozás titkos iratait.

Binjámin Netanjáhu miniszterelnök, Simon Peresz államelnök, Cipi Livni igazságügyminiszter-asszony és a kormány több tagja üdvözletét küldte a politikusnak felmentése alkalmából. A köszöntők között volt Árje Deri, a keleti ortodox párt vezetője is.

Seli Jechimovics, az ellenzék élén álló szociáldemokrata Munkapárt főtitkár-asszonya viszont "problémásnaktartja az ítéletet és a Lieberman-üggyel kapcsolatos nyomozás menetét, míg magát a politikust korruptnak nevezte.

A Törvényszékről távoztában Avigdor Lieberman kijelentette: letemben egy tizenhét évig tartó szakasz ért véget, mostantól végre a ránk váró kihívásokra összpontosíthatok."

A felmentő ítélettel egyidőben megindultak a találgatások: mennyiben fogja befolyásolni a palesztinokkal folyó megbeszéléseket, és általában a kormány hozzájuk való viszonyát a közismerten jobboldali, nacionalista politikus visszatérése a külügyminiszteri székbe.


Lieberman a múltban vehemensen ellenzett minden lemondást a palesztinok javára, az arabok békeszándékában mindig is kételkedett, a Palesztin Autonómiát pedig egy mesterségesen létrehozott, kormányzásra képtelen és alkalmatlan testületnek tartotta. ◙