Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. december 7., szombat

Kerry a villámlátogatás után: „Közel a békéhez”

John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken délben, a körzetbe tett kétnapos látogatása befejeztével a Ben Gurion repülőtéren tett sajtótájékoztatón kijelentette: "Úgy hiszem, most közelebb állunk a békéhez, a virágzáshoz és a biztonsághoz, mint az utóbbi évtizedekben bármikor."

Kerry csütörtökön kétszer folytatott megbeszéléseket Netanjáhu miniszterelnökkel, ezután átutazott a Jeruzsálemtől néhány percnyi autóútra lévő Ramallába, ahol Abu Mázen palesztin autonómia-elnökkel tanácskozott.

Pénteken reggel harmadízben is egyeztetett Netanjáhuval. Előtte Jair Lapid pénzügyminiszterrel találkozott, aki számos kérdésben a miniszterelnökétől eltérő álláspontot hangoztat.

"Azt hiszem, közelebb vagyunk a békéhez, a virágzáshoz és a biztonsághoz, amelyet a térség minden lakója megérdemel, mint az utóbbi években bármikor" - közölte Kerry, aki például hozta fel a napokban elhunyt egykori dél-afrikai elnök, Nelson Mandela életútját és mondásait.

(Arról nem tett említést az amerikai politikus, hogy amióta a bantu négerek átvették a Dél-Afrikai Köztársaság fölötti uralmat, az országban általános az anarchia, a káosz, a rablás, az erőszak, a gyilkosságok. Az irányításra képes fehér lakosság fejvesztve menekül, a még maradó, jobb napokat megért zsidóságot a betelepülő pakisztáni, iráni és egyéb muzulmánok fenyegetik. A politikailag nem mindig korrekt szerk.)

Kerry március óta nyolcadszor látogatott a régióba. Netanjáhuval nem csak az izraeli-palesztin béketárgyalások, hanem az iráni atomprogramról is egyeztettek.

Netanjáhu sokadszor megerősítette, hogy Izrael kormánya kész átfogó és végleges történelmi békét kötni a palesztinokkal a „két nép – két állam” elv szerint.

Ramallah-i forrás szerint a palesztin fél nem fogadja el Kerry ajánlatait, mert attól tartanak, hogy az átmeneti megállapodásban kijelölt biztonsági határok végül állandó határok lesznek, ami a Nyugati Part (Ciszjordánia) általuk követelt részeit, így a Jordán-völgy Jordániával határos sávját Izrael kezében hagyja.

Jordánia került a Biztonsági Tanácsba Szaúd-Arábia helyett

Az ENSZ közgyűlése pénteken Jordániát választotta a Biztonsági Tanácsba Szaúd-Arábia helyett, amely az október 17-én történt megválasztása utáni napon visszautasította a meghívást.

Jordánia Hasimita Királyság Izrael keleti szomszédja az egyetlen, viszonylag stabil arab állam a régióban. 2014. január 1-én foglalja el a helyét a Biztonsági Tanácsban, amelynek két évig marad tagja. A BT további új tagja lesz Csád, Nigéria, Chile és Litvánia

A BT öt állandó, vétójoggal rendelkező tagja Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország. Ezeken kívül tíz nem állandó tagja van, amelyek két-két évet töltenek a Tanácsban.

Izrael számára nem különösen kedvező a BT összetétele, tárgyilagos döntéseket aligha várhat tőle. Jordánia lassanként palesztin többségűvé válik, ahol Abdallah király egyre nehezebben tartja meg önmaga és beduin törzsei autoritását. Csád koldusszegény, szétesőben lévő muzulmán látszat-állam Közép-Afrikában, a kőolaj-termelő Nigéria is állandó belháborúk színhelye a muzulmán és a keresztény törzsek és tartományok között.  

2013. december 6., péntek

Suomi 96


Terve, terve... Így köszöntik egymást a valódi Mikulások.

Aki még nem tudja, az igazi, eredeti Mikulás, globális álnevén Santa Claus, valódi nevén Joulupukki. Ő ugyanis FINN, és az Északi Sarkkörtől egy picit még északabbra lakik, Rovaniemi város közelében.

És, ha ez nem elég, ezen a napon, december 6-án, a Mikulások-Miklósok-Nicolasok névnapján – akiket ezúton köszöntök – van a valódi, hiteles Mikulás, azaz, mint említettem, Joulupukki hazájának, Finnországnak a Függetlenségi Napja. 

Az ő nyelvén: Itsenäisyyspäivä. Függetlenségnap. A kilencvenhatodik.

Ezen a napon, 1917. december 6-án, 96 éve szabadult fel Finnország – finnül: Suomi – a több, mint száz évig tartó orosz uralom alól, és alapíthatta meg önálló államát, ahol mint nép, legalább 2000 éve él.

Ma öt és félmillióan lakják. Európa egyik sikerországa. Amely siker az adott nép öntudatának, tartásának, jellemének a függvénye.

Köszönésük: TERVE azt jelenti: egészség. Úgy legyen, Suomi. ◙