Izrael a legrégebbi idők óta száraz,
sivatagok-ölelte ország. A Közel-Kelet nagy folyói – délen a Nílus, keletre az Eufráresz,
távolabbra a Tigris – messzire elkerülik.
A Szentföldnek a Föld minden népe
által ismert folyója, a Jordán nagyobbfajta patak, időnként az is kiszárad. Akad
még néhány folyócska: a Gááton, az Alexander, a Járkon, de a földnek és
lakóinak az igazi áldást a téli esők jelentik. Amelyekből az utóbbi napokban
bőven van részünk.
Az esőre a héber nyelv két szót is
ismer: a „gesem” – גשם – a gyakrabban használt, a „mátár”
–מטר – ritkább, irodalmi kifejezés. Az újhéber nyelvújítók mégis ebből alkották az esernyő héber megfelelőjét: „mitrijá”
– מטריה.
Amikor pedig bőven és szinte megállás
nélkül esik, az utcák valóságos folyókká válnak: a csatornázás az izraeli városépítésnek
a jelek szerint nem erőssége. Ilyenkor az emberek azt mondják: „mabul” – מבול – ami nem más,
mint a bibliai Özönvíz héber megnevezése.
Errefelé novembertől áprilisig tart
az esős évszak. Hó csak a 800 méteresnél magasabb helyeken esik – ezekben a
napokban Jeruzsálemben, Názáretben, Cfáton olyan havazás volt, amelyre 25 éve
nem volt példa.
A víz – még ilyen mennyiségben is –
áldás. A vízmedence héberül bréchá – בְּרֵכָה – ami szinte
ugyanaz, mint az áldást jelentő bráchá – בְּרָכָה. Az egy
magánhangzónyi különbség írásban a pontozásban jelenik meg, a RÉS – ר – betű alatt.
A téli hónapokban esőt kérünk a
Felettünkvalótól: „Ten mátár ál pnéj háádámá” – תן מטר על פני האדמה. Az esős évszak
elmúltával csak harmatot. A fent említett „mátár” szót a „tál” – טל – szó váltja
fel. Harmat. Mert imáinkban is gyakorlatiasak vagyunk: májustól októberig az eső rendkívüli jelenség számba megy.
Reméljük, hogy addig még sok eső esik
a szomjas földre, talán még a Kineret, Izrael egyetlen édesvízű tava is megtelik.
Imádkozzatok érte. ◙
