A Purim (a. m.
"sorsvetés") a zsidó nép egyik legszínesebb, legvidámabb ünnepe.
Lényegében hálaadás-ünnep Istennek, amiért meghiúsította Izrael egy különösen
gonosz és nagyhatalmú ellenségének, hogy az akkor babilóniai száműzetésében élő
zsidó népet mind egy szálig kiirtsa.
Ahogy
azt a bibliai Eszter könyvében olvassuk, mintegy 2600 évvel ezelőtt Hámán, az
akkor perzsa birodalom nagyvezére azt a vádat terjesztette a király, Ahasvérus
elõtt, hogy a zsidók elkülönülnek a többi néptõl és a király személyét nem
tisztelik, előtte térdet nem hajtanak. Ezért sorsot vetett arra a napra,
amelyen a király megszerzett engedélyével a hatalmas ország 127
tartományában élő minden zsidót — férfit és asszonyt, öreget és gyereket —
kiirtsanak.
Hámán
terve azonban a király előtt kedves Eszter és nagybátyja, Mordecháj által
kudarcot vallott és a Mordecháj és családja számára felállított bitófákra magát
Hámánt és tíz fiát húzták fel. A zsidók pedig a nagyhatalmú király engedélyével
birodalomszerte megölhették azokat, akik ugyanezen a napon az ő hóhéraik lettek
volna.
A
jeles nap az akkori Közel-Keleten elterjedt naptár szerinti Ádár hónap 14-ére,
illetve a fallal körülvett városokban (amilyen Jeruzsálem volt) másnapra esett.
A
zsidóság a mai napig ezt az úgynevezett luniszoláris, vagyis a Hold és a Nap
fázisait egyaránt figyelembe vevő naptárat használja, amely a Gergely naptárral
csak hozzávetőlegesen esik egybe.
Az
idén Izrael népe és országa március 5, szerda este napnyugtától 6, csütörtök
estéig ünnepli Purimot, míg Jeruzsálemben egy nappal későbben, pénteken,
Szombat bejöveteléig. Ezt a perzsa birodalom fővárosáról "Susán
Púrimnak" nevezik.
Az
előző nap (most: szerda) azonban bőjtnap, Eszter bőjtje, miután Eszter és az
egész babilóniai-perzsiai zsidóság a kritikus nap előtt — ismervén a rá váró
veszélyt, de nem tudván a másnap bekövetkező csodás fordulatról — bőjttel
járult Isten elé a balítélet elhárításáért.
A
vidám ünnepség a mediterrán farsangokra, tavaszköszöntő ünnepekre emlékeztet.
Az újjászületett Izraelben már a brit mandátum alatt ismert volt az
"ádlojádá" nevű vidám tavaszi felvonulás. Ezen a napon a Talmudot
szerkesztő bölcsek rendelése szerint a zsidó embernek addig illik inni
alkoholos italt, ameddig nem tudja megkülönböztetni az "Átkozott
Hámán" és az "Áldott Mordecháj" igehelyeket…
(Ád
d'lo jád'á arameusul annyit tesz, hogy "ameddig nem tudja".)
Ez
az ünnep nem munkaszüneti nap, mint az Újév (Ros
hasana), az Engesztelésnap (Jom Kippur), vagy akár a Húsvét (Pészach), a
Sátoros ünnep (Szukkot) vagy a Hetek Ünnepe (Sávuot).
Purimkor
megjelennek az újságok, a tömegközlekedés hétköznapi menetrend szerint működik.
A gyerekek már napokkal korábban színpompás maskarákban pompáznak; ugyanígy az
utcák, terek is.
Régi
szokás a "komatál" küldése is, aminek héber neve "mislóách mánot"
(ezt a Gálutban az askenázi zsidók "sláchmónesz" néven ismerték, így
Magyarországon is). Ez többnyire édességeket, süteményeket tartalmaz,
aminek elmaradhatatlan kelléke a "Hámán füle"-ként (héberül
"Oznéj Hámán") ismert háromszögletű sütemény. (Ezt Kelet-Európa
jiddis zsargonja "Humentás"-ként tisztelte, ami
"Hámán-táskát" jelent.)
A
templomjárók a szombati istentiszteletbe külön igehelyeket iktatnak a zsidóság
2600 évvel ezelőtti csodás megmenekülése emlékére; az étkezési imákba
ugyancsak. ◙
