Ha valaki legalább középfokon ismeri a héber nyelvet, az élőbeszédben semmi nehézséget nem talál. Viszonylag könnyű, logikusan építkező nyelv.
Például a széfer (סֵפֶר), azaz a könyv és a szápár (סַפָּר), azaz a fodrász szavak világosan megkülönböztethetők egymástól. Ám írásban, ha nincsenek kipontozva – márpedig az könyvek (az imakönyvek és a verseskönyvek kivételével) és az újságok nincsenek – akkor bizony a pontozatlan "ספר" jelentését csak a mondatban fellelhető értelméből hámozhatjuk ki. Ehhez viszont el kell tudni olvasni, „le kell fényképezni” az egész mondatot.
Akinek jó a vizuális memóriája, formákat jegyezhet meg, mint ezt a ספר alakú betű-hármast. Amelynek egyébként harmadik jelentése is van: a סָפַר azt jelenti, hogy számlálni. (A mai, szefárd kiejtés szerint ugyanúgy hangzik, mint a fodrászt jelentő סַפָּר csak a pontozása más.)
A legősibb, és talán legszebb szó minden nyelvben, így a héberben is az anya: ém (אֵם). Ugyanezzel a két betűvel írjuk le a „ha” jelentésű im (אִם) szót is.
Petach Tikvát, az újkori zsidó letelepülés elsőként alapított városát „ém hámosávot”-nak (אם המושבות) nevezik: a települések anyja.
Herzl híres mondása viszont ezzel a szóval kezdődik: „im tircu, éjn zo ágádá” (אם תרצו אין זו אגדה). Igaz, a cionizmus mottóját a pesti születésű Herzl németül mondta: Wenn ihr wollt, ist es kein Märchen. Ha akarjátok, nem mese.
Izrael leghíresebb királyának nevét nem csak zsidók viselik: a Dávid (דוד) név a magyar és más kultúrákban is elterjedt. Ám ugyanez a három betű – pontozatlanul – dod-nak is olvasható: így bácsit, nagybácsit jelent.
A lehetőségeknek még nincs vége: az ugyanígy írt dud jelentése: kazán, üst. A tetőkön látható, a napenergiát hasznosító vízmelegítő tartály héberül dud semes (דוד שמש).
A bö’ér (בְּאֵר) szó kutat jelent: Beér Séva városunk neve is ezzel a szóval kezdődik. Ám a bé’ér (בֵּאֵר) ige azt jelenti, hogy megvilágítani, elmagyarázni.
Pontozatlan szöveg olvasásakor itt is a mondatban elfoglalt értelem segít.
A hasonló hangzású, de más betűkkel írt és más értelmű szavak is megzavarhatják a héber nyelvvel ilyen vagy olyan szinten ismerkedőt.
Szochér-nak hangzik a kereskedőt jelentő סוֹחֵר, és a bérlő értelmű שׂוֹכֵר is.
A kár’á hangzású קָרָא jelentése: olvas, kiált, elhív. A kárá (קָרָה), az r hang utáni pillanatnyi megállás nélkül: történik, előfordul.
Vásott iskolás gyerekek gonosz vicce volt, amikor a „Chéder hámorim” (חדר המורים), vagyis tanári szoba feliratát némileg átalakították, éspedig úgy, hogy a ה betűből ח betűt csináltak. Az eredmény: „Chéder chámorim” (חדר חמורים) – szamarak szobája. A chámor (חמור) – szamár...
És ha már a füleseknél tartunk, emlékezzünk meg minden csacsi leghíresebbjéről, Bálám szamaráról. Ő nem chámor volt, hanem áton (אתון): a bibliai hébernek külön szava van a nőstény szamárra.
Már most, amíg az Új Kelet – 20 éve munkatársa vagyok – olvasói nem e-mailben, hanem hagyományos postai levelekben érintkeztek a szerkesztőséggel, bizony gyakran állt a borítékon a helyes עתון – újság – helyett a fent említett szó, és lettünk Áton Új Kelet (אתון אוי קלט), az Új Kelet szamara.
Na, annál azért talán okosabbak vagyunk...
Gyakori buktató a HÉ (ה), a CHET (ח) és a CHÁF (כ) összekeverése.
Mózes bátyja, Áron eredeti héber neve Áháron (אהרן). A HÉ-t alig ejtjük: szinte Ááron-nak hangzik. Ellentétben az ácháron (אחרון) szóval, ami utolsót jelent, és ahol kiejtjük az „erős” ch hangot. Nem mellesleg: a névnél nem írunk VÁV (ו)-ot az utolsó NUN elé, holott az O hang ezt indokolná, ahogy az ácháron szónál.
A bibliai neveket úgy írjuk, ahogyan az a Szentírásban áll. Például Áron fiatalabb, de nálánál nagyobb testvére, Mose (משה) nevét sem מושה-ként írjuk.
Egy hajszálnyi különbség vihart okozhat. Hogy miért? A száárá (שַׂעֲרָה) jelentése: haj, hajszál. A szöárá (סְעָרָה) viszont vihart jelent. Az ezektől csak egy magánhangzóban különböző szöorá (שְׂעוֹרָה) – árpa.
Gyakori forrása az elírásoknak az egyaránt heárá hangzású הֶאָרָה –felvilágosítás, megvilágítás, illetve a הֶעָרָה – megjegyzés.
Két „roé” hangzású szavunk van. A gyakoribb a lát jelentésű רואה ige de főnévként „látó”, jóstehetségű embert is jelent. A „roé chesbon” (רוֹאֵה חֶשְׁבּוֹן), szó szerint a számok, számadások látója – a könyvelő újhéber megnevezése.
A רועה – pásztor. Ősidők óta segítője, a nyájőrző kutya: kelev roim (כֶּלֶב רוֹעִים).
A héber-tanulás rögös útjának a kezdetén könnyen eltéveszthető a „gyorsan” értelmű máhér (מַהֵר), a „holnap” jelentésű máchár (מָחָר), illetve az „eladta” jelentésű máchár (מָכַר) szavak helyesírása.
Az ávád (עָבַד) a „dolgozni” ige múltidejű alakja, hímnemben: dolgozott. Ugyancsak ávád (אָבַד) a hangzása az „elveszni” ugyancsak múltidejű és hímnemű alakjának: elveszett.
Az ugyanazokkal a betűkkel írt, de más értelmű és másként is hangzó szavak szójátékát már a Talmud is felfedezte és közkinccsé tette, vagy kétezer évvel ezelőtt.
Egyik legismertebb ige-magyarázata: „Isten írása bevésve a táblákba” (Mózes II, 32:16), héberül „hámichtáv michtáv elohim hu, chárut ál háluchot” (הַמִּכְתָּב, מִכְתַּב אֱלֹהִים הוּא, חָרוּת עַל־הַלֻּחֹת) – ne olvasd: chárut (חָרוּת), bevésve, hanem chérut (חֵרוּת), szabadság.
Vagyis, hogy az eredendő emberi ösztönökből fakadó szabadosság helyébe az isteni törvények által elnyerhető szabadságot kell helyezni.
(A modern héberben a „michtáv” levelet jelent; az írásra a „ktáv” szót használják.)
És, ha már a Törvénynél tartunk, említsük meg a tej, héberül cháláv (חָלָב) és az ugyancsak állati termék, a faggyú, héberül chélev (חֵלֶב) szavakat. Amíg az első alapvető fogyasztási cikk, a másik fogyasztása éppen olyan tilos, mint a véré: „se faggyút, se vért ne egyetek” (Mózes III, 3:17). Kipontozás nélkül a két szót ugyanúgy írjuk le.
Egyébként a Tórát, amit ma úgy ismerünk, mint Mózes öt könyvét, pontozás nélkül kapták őseink 3300 évvel ezelőtt: a pontozást „mindössze” 1200 éve fejlesztették ki. A nem kevés, fentihez hasonló, azonos módon írt, de másképpen kiejtendő és eltérő értelmű szavak megkülönböztetése az akkor még élő hagyomány útján történt.
A korszakok változásával a héber nyelv is bővült. Az ókorban a Szináj (סיני) szó egyértelműen a Tóraadás hegyét jelentette. Ma ugyanígy (סיני) írjuk a „kínai” jelentésű jelzőt is, de azt „szini”-nek ejtjük, minthogy „Szin” (סין) jelentése: Kína.
Az ámád (עָמַד) ige magyarul: áll. Ugyancsak ámád (אָמַד) a felbecsülést, felértékelést jelentő ige; az első ALEF, második ÁJIN betűvel kezdődik.
Talán a legfontosabb héber szó az „igen”, a kén (כֵּן). Hasonlóan ejtjük, de másképpen írjuk a „fészek” jelentésű kén (קֵן) szót.
És akkor idézzük meg ellentettjét, a „nem” jelentésű lo (לֹא) szót is. Ismét: hasonlóan ejtjük, de másképpen írjuk a „neki” jelentésű lo (לוֹ) szót.
Bolond, aki sokat iszik „a betűs” italt: a bor, a sör, a pálinka... A „sote” (שׁוֹתֶה), vagyis „iszik” értelmű ige kiejtésében hasonlít a nem túl hízelgő „sote” (שׁוֹטֶה), azaz „bolond” jelzőre. Csak írásában különbözik tőle.
Választások előtt hallhatjuk a rádióban a szavazáson való részvételre hívó szlogent: Kol kol kovéá, vagyis minden egyes szavazat számít. Az újságokban leírva (כל קול קובע) felfedezhetjük a két „kol” különbségét a „minden” jelentésű כל és a „hang”, avagy „szavazat” jelentésű קול között.
Hasonló hangzás-írás különbség van a „szem” jelentésű ájin (עַיִן) és a „nincs” értelmű ájin (אַיִן) között – utóbbi az éjn (אֵין) változata.
Vannak olyan hasonlóságok is, amelyek rokonértelműek, mégsem azonosak.
Két „táá” – jelenidőben toe – hangzású igét ismer a héber nyelv. Az ismertebb az, amelyik TET (ט) betűvel kezdődik. A טעה jelentése: téved. A TAV (ת) betűvel kezdődő תעה másféle tévedésről szól: táá báderech (תעה בדרך) azt jelenti, hogy utat tévesztett. Amikor József bátyjai keresésére indult – akik végül eladták őt – eltévedt a mezőn. A Tóra szavai szerint: vöhiné toé bászáde (וְהִנֵּה תֹעֶה בַּשָּׂדֶה) (Mózes I, 37:15).
Tévedni emberi dolog. Ahogyan a héber kifejezi: táut löolám chozeret (טָעוּת לְעוֹלָם חוֹזֶרֶת), szó szerint a tévedés mindig visszatér.
Remélem, nem ebben a rovatban. ◙
Héber nyelv oktatása:
Halmos László
052-3260834
izraelihirlevel@gmail.com
