Jichák Návon 1921 – 2015

Elhunyt Jichák Návon, Izrael ötödik államelnöke. 94 évet élt.

Személyében egyesítette a politikust, a diplomatát, a katonát, az írót, a tudóst.

Jeruzsálemben született. Apai ágon a kabbalista Chájim Ben Átár rabbi leszármazottja, anyai ágon is híres-neves szefárd rabbicsaládok sarja.

Rendkívüli szellemi képességei révén egészen fiatalon tanulhatott a jeruzsálemi Héber Egyetemen, ahol mindössze 25 évesen az arab nyelv és az iszlám kultúra tanára lett.

Már az Állam kikiáltása előtt a Hágáná, a Cáhál elődje magas rangú tisztje volt. A Függetlenségi Háborút végigharcolta.

Emberi és szellemi kvalitásai, valamint abszolut tökéletes, anyanyelvi arab tudása, az ország és a környező államok arabságának beható ismerete révén az Állam első külügyminisztere, Mose Sárét titkára lett, majd 11 éven át David Ben Gurion miniszterelnök tanácsadójaként szolgált. 

Ennek megfelelően a Mápáj, az országot évtizedeken át vezető szociáldemokrata Munkapárt egyik meghatározó politikusa, az ötvenes és a hatvanas években képviselője volt a Kneszetben.

A Hatnapos Háború, 1967 után határozott "galamb" álláspontot foglalt el. Javasolta, hogy a körzet jövőjét meghatározó tárgyalásokat ne Jordánia királyával, Husszeinnel, hanem magukkal a helyi arab vezetőkkel folytassák, akik akkor még nem voltak "palesztinok".

Az egyértelműen baloldali tudós-politikust 1978-ben választották meg az ötödik államelnöknek, éppen akkor, amikor az országot nemzedékek óta irányító baloldal elvesztette a vezetést, és a többséggé vált szefárd-zsidó szavazatokkal a jobboldali Menáchem Begin lett a kormányfő. 

Návon volt az első izraeli államelnök, aki Egyiptomba látogatott, és 1980-ban arab nyelven beszédet mondott a kairói parlamentben.

Két évvel később lemondását helyezte kilátásba, amennyiben nem vizsgálják ki a libanoni Szabra és Satiila palesztin menekülttáborokban végrehajtott vérengzés részleteit. A rémtettet a helyi keresztény miliciák hajtották végre, ám a térséget akkor megszállva tartó Cáhál, az Izraeli Hadsereg elvi felelőssége miatt Áriel Sáron honvédelmi miniszter lemondásra kényszerült.

Jichák Návon a nyolcvanas években miniszterelnök-helyettesi és oktatásügyi miniszteri pozíciókat is betöltött. 

A politikai életből 1990-ben távozott.

Mint tudós, a szefárd-zsidó "aranykor" és az annak véget vető spanyol inkvizíció nemzetközi elismertségű kutatója, számos könyvet jelentetett meg. 

Bátran mondhatjuk: arisztokrata volt. Munkásságára, személyiségére büszkék lehetünk.

Áldás emlékére. ◙

Netanjáhu rossz szellemeket támasztott fel ♦ Az ördög a Sátánnál

A politikusokat kevesen szeretik, erről keserű-tréfás mondások sora tanúskodik.

Egy példa (olyan, hogy én se maradjak ki belőle): Ahhoz, hogy valaki újságíró legyen, nem kell egyéb, mint egy kis merészség, egy kis szemtelenség, és két sékel ceruzára. Politikusnak ehhez még a ceruzára sincs szüksége.

Egy másik: egy politikusnak két dolog kell: jó sváda (megjelenés plusz beszélőke) és tág lelkiismeret. Mert, ugye, két háború között ők veszik át a tábornokoktól a marsallbotot.  (Vezető politikusokról van szó).

Kormányfőnk, Binjámin Netanjáhu egész biztosan nem a fent jellemzett klasszikus politikusok tipusa: Jonihoz, hősi halált halt bátyjához hasonlóan bátor kommandóharcos volt, fiatalkorában pedig beletanult az amerikai élet csínjába-bínjába, amibe beletartozik az elnökválasztási televíziós csinnadratta, az ismeretségi tőke szövevénye, nomeg a Pénz, ami az egészet hajtja. Néhai történész-professzor édesapjától pedig imponáló műveltséget is szerezhetett.

Ám politikai megnyilvánulásaiban néha összetéveszti a politikusi fórumot a világot jelentő deszkákkal, az általam igen becsült színművészettel.

Emlékezetes volt 2012-ben az ENSZ közgyűlése előtt felmutatott bomba-diagram, amellyel Irán veszélyes fegyverkezését kívánta érzékletesen ábrázolni. A szokatlan, drámai aktust azonban igen kevesen értékelték: miniszterelnökünk nyugodtan megmaradhatott volna a szavaknál. Egy-két rövid, de kifejező tőmondat többet ért volna.

Néhány hete, október 12-én ugyancsak az ENSZ plénuma előtt elmondott beszéde közben tartott egy 40 másodperces hatásvadász szünetet, amit közönsége csak később tudott értelmezni, ha egyáltalán.  

Mindez – e sorok írója szerint – az Oscar-díjhoz kevés, de a kiirtásunkra nyíltan törekvő, és magát már nyeregben érző Irán elrettentésére annál is kevesebb. 

A Voltaire-nek tulajdonított mondás szerint a nevetségesség öl.

Ám amit Netanjáhu október 20-án szólt, az nem nevetséges. A hallgató, a néző, az újságolvasó hihetetlenkedve rázza a fejét: hogyan? mit mond? ez lehetséges?

Kormányunk feje a 37. Cionista Világkongresszuson megjelent zsidó vezetők előtt azt állította, hogy Hitler eredetileg nem kiirtani, hanem csak kivándoroltatni kívánta Európa zsidóságát: a tömeges megsemmisítés mellett az akkori jeruzsálemi főmufti, Hadzs Amin al-Husszeini tanácsára határozta el magát.

Itt meg kell állnunk és el kell vonatkoztatnunk az elmondottak történelmi analízisétől.

Hitlert, a Sátán evilági helytartóját akár csak részben is felmenteni, felelősségét kisebbíteni, annak egy részét másra – egy valóban ördögi figurára – átruházni a nyilvánvaló történelmi tévedésen túl akkora diplomáciai baklövés, amit felelős politikus nem engedhet meg magának. Izraeli zsidó politikus még kevésbé.

Az ellenzék felhördülése indokolt: a Holokauszt tagadói és relativizálói mostantól kapva kapnak majd a zsidó állam kormányfőjének a megállapításán.

A mai hivatalos Németország becsületére legyen szólva Steffen Seibert, Angela Merkel kancellár-asszony szóvivője az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

„Minden német tisztában van a nácik gyilkos fajgyűlöletének történelmével, amely a civilizációval való szakításhoz, a holokauszthoz vezetett. Nem véletlenül tanítják ezt a német iskolákban, erről soha nem szabad elfeledkezni. Nem látom az okát annak, hogy bármilyen módon változtassunk történelmi nézeteinken. Tudatában vagyunk annak, hogy az emberiségellenes bűnökért kizárólag minket terhel a felelősség.”

Netanjáhu másnapi magyarázkodása ezen már aligha javított („Nem volt célom, hogy felmentsem Hitlert az európai zsidóság elpusztításának felelőssége alól”).

Méir Litvák, a Tel Aviv Egyetem professzora a történelemhamisítás csúcsának nevezte Netanjáhu kijelentését: „Hitlert nem kellett győzködnie al-Husszeininek: jóval a II. világháború előtt arról beszélt, hogy ha háború tör ki és azt a zsidók kezdik, az a zsidó faj elpusztításához fog vezetni”.

♦

Az ördög a Sátánnál – ki volt Hadzs Amin al-Husszeini?

Hadzs Amin Muhammad al-Husszeini 1897-ben született Jeruzsálemben. Az első világháborúban a török hadseregben szolgált tisztként, majd a briteknek dolgozott. 1920-tól elkötelezte magát az iszlám ügy védelmére. Ugyanabban az évben Jeruzsálem muftijává nevezték ki, majd 1922-től a Legfelsőbb Muszlim Tanács elnöke lett.

1931-ben az általa kezdeményezett jeruzsálemi iszlám világkonferencián a palesztinai zsidó bevándorlás korlátozását követelte. 1936-ban az összes arab párt által létrehozott Arab Legfelsőbb Tanács vezetőjévé választották. A britek elleni felkelés szervezése miatt 1937. július 17-én le akarták tartóztatni: ez elől Libanonba, majd Szíriába szökött.

1939. október 13-án Bagdadba utazott: itt 1941. május 9-én dzsihádot hirdetett Nagy-Britannia ellen, és sikertelen puccskísérletet szervezett. Amikor az angolok elfoglalták Bagdadot, ő Teheránba menekült, a japán nagykövetségre. Az angolok 1941. augusztus 25-én az iráni fővárost is bevették, ekkor Husszeini Olaszországba menekült, ahol Mussolini biztosította támogatásáról.

1941. november 6-án Berlinbe utazott. Hitler november 21-én fogadta hivatalában. Al-Husszeini így kezdte mondanivalóját:

„Küzdelmem céljai világosak: először is szünet nélkül harcolok a zsidók ellen, s ennek a harcnak része az úgynevezett palesztinai Zsidó Nemzeti Otthon elleni küzdelem, mert a zsidók itt akarnak felállítani egy központi kormányzatot saját gonosz céljaik érdekében, és hogy véghez vigyék a világ kormányainak és más népeknek kárára folytatott pusztító és romboló terjeszkedésüket.”

Hitler megígérte neki, hogy „a judeobolsevizmus teljes megsemmisítéséig folytatja a harcot”. Konkrét ígéretet azonban nem adott: azt csak akkorra ígérte, amikor a német csapatok elérik a Kaukázus déli oldalát – amire az akkor sikerrel előrenyomuló Wehrmachtnak volt esélye.

Addig is a birodalmi külügyminisztérium havi 10 ezer dollárt utalt ki számára. Himmler, az SS vezetője a „Különalapból” (az elrabolt zsidó vagyonból) juttatott neki nagy összegeket, hogy abból folytassa zsidóellenes és nácibarát propaganda-hadjáratát az arab országokban.

„A Németországgal való együttműködés alapvető feltétele az volt, hogy szabad kezet kapjunk az utolsó zsidó kiirtására is Palesztinában és az arab világban. Megkértem Hitlert, tegyen nyílt ígéretet arra vonatkozólag, hogy megengedi nekünk a zsidó probléma megoldását olyan módon, ahogyan az megfelel a mi nemzeti és faji törekvéseinknek, valamint azon tudományos módszereknek, amelyeket Németországban fejlesztettek ki az ottani zsidók kezelése során.” Hitler válasza: „A zsidók a magukéi.” – olvasható Husszeini visszaemlékezéseiben.

1941-ben úgy tűnt, hogy nincs erő, amely a Wehrmacht előretörését megállítsa. A Palesztinában akkor élt arab többség egyre súlyosabb biztonsági kockázattá vált mind a brit hatóságok, mind az akkor alig félmilliós zsidó jisuv (közösség) számára.

Az arabok szabadítóként várták a német csapatokat. Magát Adolf Hitlert az egész arab Kelet Abu Alinak, afféle messiásnak tekintette. Az arab kávéházak slágere magyarra fordítva így hangzott: „Nincs többé Monsieur, nincs többé Mister / Az égben Allah, a Földön Hitler”. ("Bilá miszju, bilá miszter / fi l-sama' Allah, wa-al-'ard Hitler")

A német-olasz erőkre végzetes 1942-es El-Alamein-i ütközet után Husszeini rádiószózatokat intézett Berlinből az arab világ vezetőihez, hogy támogassák Hitler harcát a „világcionizmus” ellen. „Keljetek fel, Arábia gyermekei! Harcoljatok szent jogaitokért. Gyilkoljátok a zsidókat, ahol csak éritek őket. Kiontott vérük kedves Allahnak, történelmünknek és vallásunknak. Ez őrzi meg tisztességünket.” 

Adolf Eichmann, az európai – közte a magyarországi – zsidóság főhóhéra 1937-ben, a palesztinai angolellenes arab „intifáda” idején járt Jeruzsálemben. A brit hatóságok csak 48 órás tartózkodást engedélyeztek számára, de ezalatt talált időt a főmuftival találkozni. Később Berlinben is gyakran összejártak Eichmann hivatalában.

Husszeini 1942-ben megakadályozta, hogy a Vöröskereszt 10 ezer lengyelországi zsidó gyereket kimentsen a theresienstadti koncentrációs táborból, Palesztinában lakó német Templárius telepesekért cserébe, 1944 márciusában pedig személyesen járt közben Himmlernél, hogy megakadályozza a zsidók menekülését a tengelyhatalmakkal szövetséges országokból.

1945. májusában, a Harmadik Birodalom kapitulációját megelőző napon Svájcba menekült, ahonnan kitoloncolták. Francia fogságba esett, de sikerült megszöknie, s 1946 májusában hamis útlevéllel Kairóba menekült. 1947 októberében Libanonba ment. 1964-ben még elnökölt a 6. iszlám világkonferencián. 1974. július 4-én halt meg Bejrútban.

[Az életrajzban felhasználtam Ruff Tibor történésznek a „Hetek” lapban megjelent tanulmányát, és Chaviv Knáán újságíró "A félelem 200 napja" (מאתיים ימי חרדה) című könyvét.]

Hebroni háború ♦ Pénteki mérleg: két lövöldözéses, egy késes és egy gázolásos terrorakció

HEBRON, A "MÁCHPÉLÁ". 
A PÁTRIÁRKÁK NYUGVÓHELYE FÖLÉ EMELT ÉPÜLET ALAPJA "NAGY" HERÓDES IDEJÉBŐL VALÓ. MA A JERUZSÁLEMI TEMPLOMHEGY UTÁN A LEGVITATOTTABB SZENTHELY.

Péntek este negyed hétkor a Hebrontól néhány kilométerre északra fekvő Beit Anun palesztin község közelében palesztin arab rálőtt egy 19 éves izraeli fiúra. A fiút súlyos állapotban szállították kórházba. A terrorista eltünt.

Délután öt óra előtt, ugyancsak Hebronban, a Máchpélá-szenthely közelében palesztin arab pisztolyból rálőtt két izraelire: sebesülésük súlyos. A merénylőt a közeli negyedekben keresik. A két terrorakció között alig másfél óra telt el.

Délben, egy óra után egy 72 éves palesztin asszony próbált katonák közé hajtani Hebron közelében. A katonák tüzet nyitottak a menekülni igyekvő gépkocsira, amelynek a vezetője életét vesztette. Az asszony férje is terrorista volt, akit az izraeli biztonsági erők az első intifáda idején lőttek le.

Délután 13:41 órakor palesztin arab megkéselt egy 40 év körüli izraeli férfit a Ramallah közelében lévő Sáár Binjámin ipari parkban, ahol zsidók és palesztinok együtt dolgoznak, és ahol mind zsidók, mind arabok megfordulnak. Ugyanitt egy igen látogatott "Rami Lévi" szupermarket is működik.

A késes támadónak sikerült eltűnnie. A megkéselt izraeli állapota súlyos. ◙