A Purim (a. m.
"sorsvetés") a zsidó nép legszínesebb, legvidámabb
ünnepe. Hálaadás-ünnep ez Istennek, amiért meghiúsította Izrael egy
különösen gonosz és nagyhatalmú ellenségének, hogy az akkor babilóniai számûzetésében
élõ zsidó népet mind egy szálig kiirtsa.
Ahogy azt a
bibliai Eszter könyvében olvassuk, vagy 2600 évvel ezelőtt Hámán, az akkor
perzsa birodalom nagyvezére azt a vádat terjesztette a király, Ahasvérus elõtt,
hogy a zsidók elkülönülnek a többi néptől és a király személyét nem tisztelik,
előtte térdet nem hajtanak. Ezért Hámán sorsot vetett arra a napra, amelyen a király
megszerzett engedélyével a hatalmas ország mind a 127 tartományában élő zsidót
— férfit és asszonyt, öreget és gyereket — kiirtsanak.
Hámán terve
azonban a király előtt kedves Eszter és nagybátyja, Mordecháj által kudarcot
vallott és a Mordecháj és családja számára felállított bitófákra magát Hámánt
és tíz fiát húzták fel. A zsidók pedig a nagyhatalmú király engedélyével
birodalomszerte megölhették azokat, akik ugyanezen a napon az ő hóhéraik lettek
volna.
A jeles nap az
akkori Közel-Keleten elterjedt naptár szerinti Ádár hónap 14-ére, illetve a
fallal körülvett városokban (amilyen Jeruzsálem) másnapra esett.
A zsidóság a mai
napig ezt az úgynevezett luniszoláris, vagyis a Hold és a Nap fázisait egyaránt
figyelembe vevő naptárat használja, amely a Gergely naptárral csak hozzávetőlegesen
esik egybe. Az idén Izrael népe és országa március 23, szerda este
napnyugtától 24, csütörtök estéig ünnepli Purimot,
míg Jeruzsálemben egy nappal későbben. Ez utóbbit a perzsa birodalom fővárosáról
"Susán Púrimnak" nevezik.
Az előző nap
(most: szerda) – bőjtnap, Eszter bőjtje, miután Eszter és az egész
bábeli-perzsiai zsidóság a kritikus nap elõtt — ismervén a rá váró veszélyt, de
nem tudván a másnap bekövetkező csodás fordulatról — bőjttel járult Isten elé a
balítélet elhárításáért.
A vidám ünnepség
a mediterrán farsangokra, tavaszköszöntő ünnepekre emlékeztet. Az újjászülető Izraelben már a brit mandátum alatt ismert volt az "ádlojádá" nevű vidám tavaszi felvonulás. Ezen a napon a Talmudot szerkesztő bölcsek rendelése
szerint a zsidó embernek addig illik inni (alkoholos italt), ameddig nem tudja
megkülönböztetni az "Átkozott Hámán" és az "Áldott
Mordecháj" igehelyeket…
(Ád d'lo jád'á – עד דלא ידע – arameusul annyit tesz, hogy "ameddig nem tudja".)
Ez az ünnep nem
munkaszüneti nap, mint az Újév (Ros hasana), az Engesztelésnap (Jom Kippur),
vagy akár a Húsvét (Pészach), a Sátoros ünnep (Szukkot) vagy a Hetek Ünnepe
(Sávuot). Purimkor
megjelennek az újságok, a tömegközlekedés hétköznapi menetrend szerint működik.
A gyerekek már napokkal korábban színpompás maskarákban pompáznak; ugyanígy az
utcák, terek is.
Régi szokás a
"komatál" küldése is, aminek héber neve "mislóách mánot"
(ezt a Gálutban az askenázi zsidók "sláchmónesz" néven ismerték). Ez többnyire édességeket, süteményeket tartalmaz, aminek elmaradhatatlan kelléke a
"Hámán füle"-ként (héberül "Oznéj Hámán") ismert
háromszögletű sütemény. (Ezt Kelet-Európa jiddis zsargonja
"Humentás"-ként tisztelte, ami "Hámán-táskát" jelent.)
A templomjárók az ünnepi istentiszteletbe külön igehelyeket iktatnak a zsidóság 2600 évvel ezelõtti
csodás megmenekülése emlékére; az étkezési imákba ugyancsak.
Kellemes Purim-ünnepet! – חג פורים שמח
