Ramat Gan, csütörtök, délidőben

Az az ellenállhatatlan tekintet...

Mizujs? – Erről beszél kedden Izrael

► Kedden és szerdán tavaszias meleg, csütörtökön  zivataros hidegfront érkezik az ország fölé.

► A tel-avivi Kirjá hadbíróságán kedden délben tartják az utolsó meghallgatásokat Elor Azarja őrmester, a hebroni "lövő katona" ítélete előtt. Sajtó-kiszivárogtatások szerint a katonára háromtól öt évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki.

► Kedden reggel kiadják a múlt szerdán reggel, a negevi Umm el-Hirán beduin faluban végrehajtott gázolásos merénylet elkövetője, Jaakub Abu al-Kiján holttestét. A hatóságok lemondtak a korábban támasztott feltételekről, mely szerint a temetésen csak a közvetlen család vehet részt,és azt nem használják ki politikai demonstrációra.

► A beduin tiltakozási hullámhoz a drúz közösség is csatlakozik, miután a hatóságok a galileai M'rár községben is lebontásra ítéltek néhány engedély nélkül felhúzott épületet.

► Immár négy ajándékozási ügyben folyik Binjámin Netanjáhu miniszterelnök kihallgatása. A harmadik ügyben állítólag az Izrael számára tengeralattjárókat építő németországi cég érintett.

► Donald Trump, az Egyesült  Államok elnökének az irodafőnöke kijelentette: az amerikai nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe történő áthelyezése még csak tervbe lett véve, konkrét intézkedésről egyelőre nincs szó. Sajtóértesülések szerint azonban már építészek érkeztek Jeruzsálembe, hogy a leendő helyszínt kijelöljék.

► Amerikai kormányhivatalnokok értesülése szerint Barak H. Obama pénteken reggel, elnökségének utolsó óráiban 221 millió dollárnyi segélyt utalt át a Palesztin Autonómiának. A Kongresszus két tagja az átutalás befagyasztását kérte.

Amig az erőmből telik

„Fiam, te mindig olyasmihez nyúlsz, amihez nem kellene” – jegyezte meg édesapám, Isten nyugosztalja.

Az első eseteket még megúsztam egy-egy apai fülessel. Emlékezetes eset volt öreg Philips rádiónk belsejébe tett kirándulásom egy szál csavarhúzóval.

Ötéves voltam: a konnektort nem húztam ki a fali csatlakozóból. A pirosan izzó „rádiólámpákban” akartam gyönyörködni, nem a készülék hátába vágott szellőző rácsozaton át, hanem szemtől szembe. Azt már tapasztalatból tudtam, hogy ha „kihúzom az áramot”, a lámpák izzószálai elhalványulnak, majd kialszanak.

Később, többé-kevésbé felnőtt koromban emberi kapcsolataim bánták, hogy olyan dolgokat érintek, amitől más menekül. A közel-keleti helyzet megítélése 1967-ben, a csehszlovákiai „testvéri” beavatkozásé 1968-ban, a iskoláimban, munkahelyeimen (a hatvanas-hetvenes években, Magyarországon) – mindenhez hozzányúltam avatatlan kézzel.

Sir Winston Churchill híres mondását csak később olvastam: „There is no more dangerous thing than a little knowledge”, vagyis, semmi sem veszélyesebb, mint egy kis tudás. De ha egyszer ennyire hitelesített engem a Jó Isten, nem többre: azért én nem kérdezhetek?

“Amíg az erőmből telik”

Ez a címe Halmos Sándor debreceni hitközségi előljáró könyvének. Weisz Miksa egykori orosházi, majd debreceni főrabbiról írta.

Mint ahogy Halmos Sándor e sorok írójának névrokona, ugyanúgy a szóban forgó dr. Weisz Miksa is csupán névrokona a Rabbiképző egykori tudós Szentírás-tanárának, a Kaufmann-hagyomány rendezőjének.

Ez a dr. Weisz Miksa a legsötétebb időkben, 1940-ben vette át rabbi-képesítését. Orosházára hívták meg rabbinak, majd, miután visszatért a deportálásból, debreceni főrabbi lett.

A forradalom utáni évben Helsinki hitközsége hívta meg főrabbijának. Nemsokára egész Finnország kb. 1500 főnyi zsidóságának a főrabbija lett.

Az említett könyvben a szerző – bizonyára dr. Weisz visszaemlékezései alapján – leírja, hogy egy, a főrabbi házában tartott partira magas vendégek voltak hivatalosak. Bizonyos mennyiségű finom vodka elfogyasztása után a finn hadsereg egyik magasrangú tisztje bevallotta vendéglátójának: ő bizony régebben nem szerette a zsidókat.

Dr. Weisz barátságosan érdeklődött ennek okairól. A válasz – a könyv szerint – így hangzott: „Nem csak az Ószövetség, hanem még az Újszövetség is tele van zsidókkal. Nem állhattam a zsidók tolakodását!”

„Ó, hát ezen könnyen segíthetünk!” – hangzott a válasz (emlékezetből idézek) – „Ha a püspöke elengedi őket, én szívesen visszaveszem valamennyit a zsidóságba!”

Idézet bezárva.

Az anekdota magjául szolgáló gondolat agyon ütött.  Nem úgy, ahogy a 220 volt üthetne agyon. Sokkal nagyobb feszültség van itt, mint gyerekkorom Philips rádiójában. Úgy ütött engem agyon az idea, mint ahogy másokat szíven ütnek bizonyos gondolat-kapcsolódások felfedezése.

Ha egy megfelelő intézményes köztámogatottsággal rendelkező fő-fő rabbi, egy afféle zsidó pápa, egy újjászervezett Szinhedrion feje új kánont alkothatna és visszavehetné mindazokat a zsidókat, családjaikat, könyveiket, utódjaikat és utódjaik utódait, akiket a régiek ilyen vagy olyan okokból kiakolbólítottak Ábrahám, Izsák és Jákob aklából – akkor Izrael nyája ma nem 13 – 14 milliót, hanem százmilliókat számlálna.

Hiszen az isteni ígéret – a megmásíthatatlan! – így szól Jákobnak: „Annyi utódod lesz, mint a föld pora” (Mózes I. könyve, 28:14)

Nyilvánvaló, hogy a Szentírás-értelmezési különbségek és az emberi hiúság nem teszik lehetővé, hogy mindenki azonos hagyományt valljon a magáénak. A nemzedékek sokezeréves megmérettetése azonban már sejtet egyértelmű igazságokat.

Lehetetlen-e, hogy a régi szakadások mentén egybeforrjon mindaz, amit a Magasságos Isten Izraelként jelölt ki? 

Talán megint olyasmihez nyúltam, aminek a kezeléséhez tudásom nem tesz alkalmassá. Mégis hálás leszek, ha válaszolnak. Válaszukat megköszönöm és megőrzöm.

Amíg az erőmből telik. ◙