Izrael a legrégebbi idők
óta száraz, sivatagok-ölelte ország. A Közel-Kelet nagy folyói – délen a Nílus,
keletre az Eufrátesz, távolabbra a Tigris – messzire elkerülik.
A Föld minden népe által
ismert folyó, a Jordán nagyobbfajta patak, időnként az is kiszárad. Akad még
néhány folyócska: a Gááton, az Alexander, a Járkon, de a földnek és lakóinak az
igazi áldást a téli esők jelentik. Amelyekből az utóbbi napokban bőven van
részünk.
Az esőre a héber nyelv két szót is ismer. A
„gesem” – גשם –
a gyakrabban használt, a „mátár” – מטר – ritkábban használt irodalmi kifejezés: az újhéber nyelvújítók mégis
ebből alkották az esernyő héber megfelelőjét: „mitrijá” – מטריה.
Amikor pedig bőven és szinte megállás nélkül
esik, az úttestek valóságos folyókká válnak: a csatornázás az izraeli városépítésnek nem erőssége. Ilyenkor az emberek azt mondják: „mabul” – מבול – ami nem más, mint a
bibliai Özönvíz héber megnevezése.
Errefelé novembertől áprilisig tart az esős
évszak. Hó, héberül: seleg – שלג – csak a 800 méteresnél magasabb
helyeken esik. Talán az idén is látni fogjuk Jeruzsálemben, Názáretben, Cfáton.
A víz még ilyen mennyiségben is áldás. A
vízmedence héberül bréchá – בְּרֵכָה – ami szinte ugyanaz, mint az áldást jelentő bráchá
– בְּרָכָה.
Az egy magánhangzónyi különbség írásban a pontozásban jelenik meg, a RÉS
– ר –
betű alatt. A bráchá – áldás – szó eredete viszont a berech – בֶּרֶךְ – vagyis térd: a
jeruzsálemi Szentélyben Jom Kippur napján a főima alatt térdre és arcra borulva
imádták az Örökkévalót.
A téli hónapokban esőt kérünk a
Felettünkvalótól: „Ten mátár ál pnéj háádámá” – תן מטר על פני האדמה. Az esős évszak elmúltával csak
harmatot: a fent említett „mátár” szót a „tál” – טל – szó váltja fel. Mert imáinkban is
gyakorlatiasak vagyunk: májustól októberig az eső rendkívüli természeti
jelenség számba megy.
Reméljük, hogy addig még sok eső esik a
szomjas földre, és telik a Kineret is, Izrael egyetlen édesvízű tava. ◙
EGYÉNI ÉS CSOPORTOS HÉBER NYELVTANÍTÁST
VÁLLALOK.
