A Függetlenségnapot – Jom
háácmáut [יום העצמאות] – megelőző nap az
emlékezésé és a tiszteletadásé. Azok előtt, akik életükkel fizették meg a
lehetőséget, hogy létünkre törő ellenségek között és mellett mi Izrael ős-újországában
élhessünk, és utánunk utódaink is.
Ennek a napnak Jom házikáron [יום הזיכרון]
a neve.
Ezen a napon a napilapok egy ötszámjegyű számmal jelennek
meg címlapjukon. A szám az eddigi háborúkban és a terror elleni
küzdelemben hősi halált haltak száma: 1948 és 2019 között.
A szám minden évben nagyobb, mint az azt megelőző évben. A küzdelem tart, és
ennek ára van. Véres ára.
A mai lapokon nyomtatott szám: 23,741.
Ezen a napon magam is emlékezem másod-unokatestvéremre. Gabi 1949. február
21-én született Budapesten, egy hónappal e sorok írója előtt, Bányai Gábor
néven. Szüleivel és nővérével 1957-ben jöttek Izraelbe, és Givát Chájim
kibucban telepedtek meg. Itt a Bányai nevet Bánái-ra [בנאי]
héberesítették, ami építőt jelent.
Gabi – ezt a héber nevet továbbra is viselte – példás tanulmányi előmenetele
után bevonult a hadseregbe, és tiszti kurzusra jelentkezett. Személyi
kvalitásai hamar megmutatkoztak: a vezetésre termett, amúgy igen jóképű,
sportos fiú hamar hadnagyi, majd főhadnagyi rendfokozatot kapott.
És jött a "kifullasztó háború": Egyiptom mindennapos támadásokat
intézett a Szuezi Csatorna keleti oldalán állomásozó izraeli erők ellen.
Ide az 1967-es Hatnapos Háború következményeként jutott el az Izraeli Hadsereg,
miután Egyiptom akkori ura, a sokat dohányzó Gamal Abdel Nasszer ezredes
olyanokat szólt, hogy "amíg egy cigarettát elszívok, Tel Aviv romokban
hever" – és nem csinált titkot belőle, hogy célja Izrael és teljes zsidó
lakosságának a fizikai likvidálása.
Nos, egy heves tűzváltás során Gabi egyik katonája megsebesült. Gabi főhadnagy
a pergőtűzből mentette ki beosztottját – miközben ő maga halálos lövést kapott 1970. február 21-én. A 21. születésnapján.
A kedd este 8-kor egy percig, majd szerda délelőtt 11-kor két
percen át felsivító sziréna őérte is szól. ◙