Hat éven át hallgatott mindenki, aki tudott valamit a részletekről. A napokban a The New Yorker tényfeltáró riportja “kitálalt” az izraeli titkosszolgálat és a Légierő egyik legmerészebb vállalkozásáról.
Az időzítés bizonyára nem véletlen, és a címzett is elérti majd az alig burkolt célzást.
♦
A török határtól nem messze, a szíriai-izraeli határtól távol eső, sivatagi Al-Kibar közelében épülő, félig kész atomreaktor 2007. szeptemberében végrehajtott lebombázásáról van szó, amit egy kémregénybe illő titkosszolgálati bravúr előzött meg és tett lehetővé.
Az amerikai lap közlése szerint az izraeli titkosszolgálat 2007. márciusában kezdett “szaglászni” Ibrahim Otman bécsi lakása környékén. Otman a szíriai atomenergia-bizottság főnöke, látszólag ártalmatlan, elméleti tudományos feladattal megbízott férfiú, aki az egykori császárváros kellemes környezetében végezte feladatát. Egy olyan helyen, ahol kelet és nyugat kémjei megfordulnak.
A Moszád emberei hosszas előkészítés és megfigyelés után behatoltak Otman lakásába, ahol kapásból a személyi számítógépet fogták vallatóra.
Az izraeliek a megfelelő fájlok letöltése után angolosan távoztak, úgy, hogy sem a lakásban, sem a komputerben nem hagytak nyomot, amely tapintatlan látogatásukról árulkodhatott volna.
Biztonságos szállásukra érve a nyelvet és a szakmát alaposan értő szakemberek vizsgálatnak vetették alá a zsákmányt. A trófea értéke minden várakozást felülmúlt: a Moszád egy észak-koreai segítséggel épülő plutónium-reaktor részletes leírására bukkant.
Nem telt bele 24 óra, és az információ Izrael akkori kormányfője, Ehud Olmert jeruzsálemi dolgozóasztalán volt. A kormány, a tábornokok, a polgári és a katonai elhárítás tisztjei kerek fél évig tanakodtak a teendőkről. Apró, de annál zavaróbb közjáték: 2007. áprilisában az akkori honvédelmi miniszter, az észak-afrikai származású Amir Perec gyenge angol tudása miatt számára előkészített cetlikről olvasta fel mondanivalóját amerikai kollégájának, Robert Gates-nek.
Máig sem tudható, a CIA-múlttal is rendelkező Gates mint értett és mit nem Amir Perec makogásából és az orra elé tett cédulákból, az USA hadügyminisztériuma minden esetre közölte: nem támogat semmiféle katonai fellépést az épülő plutónium-reaktor ellen.
Izrael közben arra az elhatározásra jutott, hogy az ország és népe biztonsága megköveteli a nyilvánvaló háborús célokra épülő objektum megsemmisítését. A kérdés csak az volt, hogy egy nagyerejű szőnyegbombázással töröljék-e le az épülő reaktort, vagy kisebb, de jól célzott műveletet hajtsanak végre.
A katonák maguk között az első lehetőségnek a “kövér Sakédi” nevet adták, a másiknak a “sovány Sakédi” nevet. (Eliézer Sakédi volt azokban a napokban az Izraeli Légierő parancsnoka.)
Végül a “sovány” megoldás mellett döntöttek, éspedig azért, hogy az akció ne váltson ki dühödt szíriai reakciót, netán háborút. (A döntéshozók pszichológusokkal is konzultáltak, akik úgy vélték, hogy egy körülhatárolt támadás nem fog túlságosan harcias dühkitörést okozni Basar el-Aszad elnöknél.)
A már véglegesen elhatározott akció előtt, júniusban még egy felderítő kommandót is küldtek a helyszíntől egy-másfél kilométeres távolságba, hogy a talajból mintát vegyenek. A minta elemzése egyértelműen bizonyította: a közelben rádioaktív sugárzás mérhető. A kommandósok nagy felbontású fénykép-felvételeket is készítettek.
2007. szeptember 6-ára virradó éjfél után az “Arizona” akció elindult. A Légierő F15-ös és F16-os gépei felszálltak izraeli támaszpontjukról és 0 óra 40 perckor 17 tonnányi bomba zúdult a reaktor már álló épületeire.
Valamennyi találat pontos volt. Az Al-Kibar plutónium-reaktor nem sokkal megszületése előtt porrá lett.
Másnap a szíriai hírügynökség világgá repítette a hírt: “A cionista ellenség repülőgépei behatoltak Szíria légterébe, de légelhárításunk működésbe lépett. Az ellenséges gépek gyáván elmenekültek”.
Asszad nem kezdett háborút. Megelégedett saját népe primitív félrevezetésével. Az Izraeli Légierő tisztjei mosolyogva hallgatták a nagyzoló hazugságot.
Olmert miniszterelnök mindössze három szóval reagált: “Én nyugodt vagyok”... ◙
FORRÁS: The New Yorker; izraeli héber nyelvű sajtó
