Itt, a
Földközi tenger délkeleti medencéjében nem tábornok. Még csak tisztnek sem
való. Talán csak őrmesteri rendfokozatot kaphat a Tél.
A hó
errefelé ritka vendég, és csak a hegyes Golánon és Galileában, és a 800 méter
magasságban fekvő Jeruzsálemben. Ott is csak egy-két napig marad meg.
Csoda,
hogy a hónak van héber neve. De van: SELEG. A tél itt jobbára az esős évszakot
jelenti, novemberben vagy decemberben köszönt be és márciusig-áprilisig tart.
Esők, viharok, szelek jelzik Tél őrmester útját, de fagyok szinte soha: a
hőmérséklet a tengerparti sávban éjjel is ritkán megy le tíz fok alá (plusz tíz
fokról van szó!). A hegyekben előfordul fagypont körüli hőmérséklet.
A tél
héber neve egyébként HÓREF. Erős ch hanggal. A szó a “harif”, csípős, éles jelentésű melléknévvel rokon.
Pénteken végre beköszöntött. Viharos esők táncoltatják az utcai fákat. Ez az évadja a
lakossági reklamációknak: miért nem törődik az önkormányzat a csatornázással?
Egy-egy kiadós vihar után az úttestek folyókká válnak. Meg az Elektromos
Művek, amelynek a neve itt Hevrát Hásmál (ismét erős, ch-hanggal kezdődő
szavak): az első esőkkel megjönnek az áram-kimaradások, a pillanatnyi
áramszünetek, amit a számítógépek nem igazán díjaznak, de a felvonók is
meg-megállnak két emelet között.
De ne legyünk
ünneprontók: fő, hogy itt van. November első hetében hét ágra sütött a Nap,
délidőben még élveztük az augusztusról ittmaradt harmincasokat. Csak reméljük,
hogy Tél őrmester úr uralma hosszú lesz, és minél ritkábban szakítják meg a
“hamszinok”, az arábiai sivatagból ránktörő forró szelek. És, végre, megtelik a
Kineret, fő ivóvíz-forrásunk, amely már hosszú évek óta olyan, mint az
államkincstár: súlyos deficittel küzd. Csak belőle nem sékel, hanem víz hiányzik.
Gyere,
gyere, eső! Gesem, gesem, bó! – a Náhál, a katonai előkészítősök dalával köszöntöm az esőt, valamikor a hatvanas évekből.
◙
