Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. március 8., péntek

Obama mindenképpen a körzetbe készül

Barack H. Obama, az Egyesült Államok elnöke március 20 körül mindenképpen Izraelbe látogat, akkor is, ha Izraelnek ekkor még nem lesz új kormánya – közölték az elnök irodájából.

Egy korábbi közlés szerint fenti esetben Obama lemondta volna a látogatást.

Az új Netanjáhu-Lapid-Bennett kormány a jövő hét közepén nagy valószínűséggel bemutatkozik. ◙

Rendőrroham a Templomhegyen

PALESZTIN GYÚJTÓBOMBA ÉG AZ AL AKSZA MECSET ELŐTT

Pénteken teljes készültségben álltak Izrael belbiztonsági erői, várva a pénteki ima után a mecsetekből kiözönlő tömeget, amely a központilag szervezett felbujtás hatására újabb zavargásokat kezdeményezett Jeruzsálem óvárosában, a Templomhegyen.

A köveket és Molotov-koktélokat dobáló tömeget a rendőröknek csak déli fél kettőre sikerült lecsendesíteni.

Több támadó és rendőr, továbbá egy újságíró könnyebb sérüléseket szenvedett.

A megtervezett rendzavarás valószínű indoka az lehet, hogy egy palesztin fiatalember, Muhammad Aszfúr csütörtökön belehalt a két héttel ezelőtt elszenvedett sebesülésébe, amit akkor szerzett, amikor részt vett a katonák elleni támadásban.

Másik valószínű ok a figyelemfelhívás a palesztin-izraeli konfliktusra Obama elnök küszöbön álló látogatása előtt. 

2013. március 7., csütörtök

Koalíciós megbeszélések: túl a holtponton


Csütörtökön  áttörés született a több, mint egy hónap óta folyó koalíciós tárgyalásokon.

A zárt ajtók mögött folytatott találkozókon Benjamin Netanjáhu miniszterelnök és Jair Lapid, a Jés Atid vezetője  eljutottak a következő kormány összetételét illető megegyezésekhez. A kormányzó Likud-Béjténu, illetve a Jés Atid pártok megerősítették: vezetőik megegyezésre jutottak, aminek eredményeképpen már a jövő hét elején ratifikálhatják a koalíciós megállapodásokat.

Hírek szerint Jair Lapid a közoktatási tárcát pártja második emberének, Sáj Piron képviselőnek tartja fenn, és az összevont egészségügyi-népjóléti minisztériumi tárcát is a Jés Atid kapja.

Netanjáhu a jelek szerint tiszteletben tartja Jair Lapid követelését a kisebb, takarékosabb és áttekinthetőbb központi közigazgatásra. A leendő kormányban az eddigi 30 helyett csak 23 miniszter lesz, egyúttal a tárca nélküli miniszteri intézményt is megtakarítják.

Jair Lapid (Jés Atid, azaz “Van jövő”) és politikai szövetségese, Naftali Bennett (Hábájit hájehudi, azaz “Zsidó otthon”) korábban megegyezést kötött, mely szerint az egyik fél nem csatlakozik a koalícióhoz a másik nélkül, még akkor sem, ha fontos elvi kérdésekben nem értenek egyet.

A koalíciós alkudozás egyik kényes témája a legfontosabb miniszteri tárcák birtoklása volt. A két fő koalíciós partner, tekintettel a választásokon elért mandátumaik számára – 19, illetve 12 – három-három vezető miniszteri tárcát igényel.

Lapid egyebek között a Külügyminisztériumot, míg Bennett a Pénzügyminisztériumot kérte.

Szombat esti közlés szerint az új kabinet kedden bemutatkozik.