Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2018. június 22., péntek

Elektrooptika égő sárkányok ellen, avagy hintőpor a gennyes kelésre • A hadsereg új módszerrel próbálkozik



A „Kán 11” televízió csütörtök esti híradója közölte: péntektől a hadsereg új módszerrel kísérli meg hárítani a Gázai övezet területéről immár hónapok óta érkező égő sárkányokat és az újabban felbocsátott robbanóanyaggal megrakott hélium-léggömböket.

A módszer elektrooptikai érzékelőn alapszik, amelyet az utóbb bemutatott „Firefly” mini-drón repít a magasba, és amely 7 kilométeres távolságból észleli az ellenséges sárkányt és azt megsemmisíti, úgy, hogy az még a Gázai-övezet területén érjen földet.

Az eszközt az Elbit hi-tech vállalat fejlesztette ki.

A televíziós ismertető figyelmeztet: ne örüljünk korán, a filléres költségű és tömegével felbocsátott szabotázs-eszközök elleni drága és bonyolult eszköznek még csak a prototípusa került bevetésre, és a végleges bizonyításra még várni kell.

A mai napon (pénteken) több, mint húsz tűzesetet jelentettek az úgynevezett „Ótef Áza” régióból, vagyis a Gázai övezet közvetlen környékéről.

Ami pedig a hadüzenet nélküli háborúra adott valódi, katonai válaszadást illeti, az bizony késik, ha ugyan nem múlik.

Mert erre a pofátlanul merész kihívásra a bármely szellemes technikai megoldások kiagyalása és a kísérletezgetés, valamint a politikusok üres nyilatkozat-sorozata nem egyéb, mint hintőpor egy gennyező kelésre, amely attól meg nem gyógyul. Sőt… ◙

2018. június 18., hétfő

A legsúlyosabb kémkedési ügy Vaanunu óta ✲ Hazaárulás Afrikában ✲ Gonen Szegev volt miniszter és Kneszet-képviselő Iránnak kémkedett ✲ A harci pilóta és gyermekorvos kábítószer-kereskedelem miatt is ült ✲ Iránban is megfordult ✲ Katonai titkokat adott át az ellenségnek



A Sin-Bét, Izrael belbiztonsági szolgálata hétfő délután közölte: Gonén Szegev volt minisztert és Kneszet-képviselőt májusban, az országba érkezését követően őrizetbe vették, miután egy afrikai állam kiadta őt Izraelnek.


Gonén 2012-ben, nigériai tartózkodása idején kapcsolatba lépett Irán hírszerzőivel. Két ízben is megfordult Iránban, ahol Izrael katonai biztonsági berendezéseiről, energiahálózatáról és biztonsági kulcsemberek személyi adatairól adott át információt.

Különleges távközlési eszközöket kapott, hogy bárhonnan kapcsolatba léphessen megbízóival.

Az 1956-ban, az országban született Gonén fiatalon imponáló karriert futott be. Harci pilóta lett, századosi rendfokozatban. Leszerelése után a Beer Séva-i Ben Gurion Egyetemen tanult és gyermekorvosi diplomát szerzett.

Később a politikai felé fordult: 1992-ben a “héja”-elveket valló Cómet-párt Kneszet-képviselője lett, mégis elfogadta Rabin miniszterelnök ajánlatát, és kormányában energia- és infrastruktura-miniszteri állást töltött be.

Miután kábítószer-kereskedelmi ügybe keveredett, 2005-ben öt éves börtönbüntetéssel sújtották, ebből két évet ült le, majd az afrikai Nigériába költözött, ahol orvosként praktizált.

Izrael biztonsági szervei további részletek közlését egyelőre nem engedélyezik. ◙

2018. június 16., szombat

Gáza: tűzparancs a tűzsárkányok eregetőire • Súlyos károk a Gázai-övezet szomszédságában


FIREFLY – EZZEL A SEBTÉBEN KIFEJLESZTETT MINI-DRÓNNAL CSAPNAK LE A PIROMÁN TERRORISTÁKRA
Körzetünkben is ritka forróság csapott le Izraelre. A nappali hőmérsékletek a tengerparti síkságban is meghaladták a 40 fokot.

A Gázai-övezetből mind pénteken, mind szombaton folytatták az égő sárkányok eregetését Izrael felé. A Szombat kimenetele előtti órákban 15 tűzeset oltására vonultak ki a tűzoltók. A gyújtogatók Szdérot város, Kiszufim kibuc és Nir-Ám falu közelében okozták a legsúlyosabb károkat. Egy katonai bázis is veszélybe került, de a lángokat tűzoltó repülőgépekkel sikerült idejében megfékezni, a katonákat nem kellett kivonni a bázisról.

A Cáhál, az Izraeli Hadsereg mostantól szigorítja a tűznyitási parancsot a sárkány-eregetők és robbanó léggömbök felbocsátói irányába.

Eddig jórészt csak az észlelt sárkány-készítők felé eresztettek meg egy-egy sorozatot elijesztésképpen, illetve a gyújtogatások után intézett támadást a Légierő a Hamaszt és az Iszlám Dzsihádot szolgáló létesítmények ellen.

Ma, szombaton már egy sárkányeregető motorkerékpárját is kilőtték. Utasa sorsáról nincs értesülés. Egy robbanó léggömböt éppen felbocsátó "brigádot" egy izraeli drón támadott: palesztin részről két sérültet jelentettek. Állapotukat nem részletezték.

A Hamasz által csütörtökön, az Idr el Fitr muzulmán ünnep „tiszteletére” beígért 5000 égő sárkánynak pénteken és szombaton csak a töredékét lőtték ki, bár ezek is súlyos károkat okoztak.

Hogy ez a figyelmeztetés megszívlelésének köszönhető, vagy annak, hogy a hőségben a gázaiak inkább a Mondiál focimérkőzéseit nézték otthon – nem tudni.