Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2018. január 9., kedd

Márciusban indul a villamos gyorsvasút a Tel Aviv-Jeruzsálem vonalon • Az Állam eddigi legnagyobb projektje: 57 km félóra alatt hidakon, alagutakban a két nagyváros között • A gyorsvasút 160 km / óra sebességgel robog – három hónapig ingyen

NÉHÁNY HÉT MÚLVA VONATOK ROBOGNAK RAJTA: ALAGÚTBAN VÉGZŐDŐ VIADUKT A JÚDEAI HEGYEKBEN

Jiszráél Katz közlekedésügyi miniszter kedden bejelentette: a Tel Aviv – Jeruzsálem gyorsvasút március végén elindul.

A villamos meghajtású szerelvények harminc perc alatt,  160 kilométeres óránkénti sebességgel szállítják az utasokat a két város között. Az egyetlen közbenső megálló a loddi Ben Gurion repülőtér alatt lesz.

A hosszú évek óta épülő gyorsvasút március 30-án, Peszách előestéjén nyílik meg az utazó közönség előtt, ráadásul az első három hónapban a RávKáv kártyával  ingyen vehetjük igénybe. A bejáratási időszakban csak egy sínpáron közlekedik egy-egy szerelvény minden órában. Később óránként négy szerelvény indul mindkét irányban.

A gyorsvasút nagyteljesítményű motorvonatai könnyedén küzdik le a tengerparti Tel Aviv és a júdeai hegyek ölén, 800 méterrel a tengerszint fölött fekvő Jeruzsálem közötti szintkülönbséget. Az 57 kilométer hosszú pálya tervezői alagutakkal és hidakkal oldották meg a hegyes-völgyes terep nehézségeit.

A völgyeken összesen 7 kilométernyi híd ível át, a leghosszabb közülük 1250 méter hosszú és 95 méter magas. A hegyek gyomrába több alagutat fúrtak, hosszuk összesen 38 kilométer, vagyis a gyorsvasút pályájának több, mint a felén alagútban halad.

A jeruzsálemi végállomást a központi autóbuszállomással szemben, a Binjánéj Háumá alatt, 80 méteres mélységben alakították ki.

A következő évek terveiben szerepel a földalatti vasútvonal meghosszabbítása a jeruzsálemi városközpontig, később pedig az Óváros zsidó negyedéig.

Az első hetekben olyan tömegekre számítanak, mint amilyenre csak 1967 nyarán volt példa, amikor százezrek jöttek látni a június 7-én felszabadított Óvárost és a Nyugati Falat. ◙

FORRÁS: A KAN Kol Jiszráél (az Izraeli Rádió) és a Rákevet Jiszráél, (Izraeli Vasutak) honlapjai 

3 megjegyzés:

  1. Olyan jó lenne tudni,hogy a rég megigért Tel-Aviv-Arad pálya mikor is kerül már terítékre.

    VálaszTörlés
  2. Pontosabban a Beer Séva-Egyetem megálló — Arad vonal, a 31. sz. műúttal párhuzamosan.

    Katz úr ezt régóta ígéri, de nincs rá költségvetés.

    Pedig ideje lenne, fékezné az elvándorlást Árádról, és a beduin beszivárgást.

    A szökőkutas főtéren és a piacon egyre többen vannak, ami önmagában nem lenne olyan nagy baj, de egyre több az izraeli állampolgárságú beduin terrorista.

    A közelmúltban kapcsolt le a Sin-Bét fiatal beduinokat – lányokat is – Kszeiféből, Hurából, akik az ISIS-szel álltak kapcsolatban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a válaszát!
      Igen sajnos egyre több a beduinok között a felszított fiatal,büszkén mondják magukrol,hogy ők Jordánok.Nem értem miért nem jó az az államnak hogy megépítenék a vasutat ide is Aradra és emellé munkahelyeket teremtenének.

      Törlés