Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. január 26., csütörtök

Még hidegebb béke Egyiptommal? A Muzulmán Testvériség nem mondja fel a békeszerződést, de nem is tárgyal Izraellel

A Muzulmán Testvériség, amelynek két politikai pártja a napokban az Egyiptomban tartott parlamenti választások nyertese lett, szerdán bejelentette: nem tervezi felmondani az Izraellel 1979-ben megkötött békeszerződést, de nem is hajlandó tárgyalásokat folytatni a zsidó állammal.

A bejelentést Mohammed Morsi a Testvériség nevében tette az Al Dzsazíra televíziós hírcsatornának adott interjú keretében. „Ha a felek felelősséget vállalnak egy szerződésért, azt nem lehet törölni vagy megváltoztatni. Ez a Camp David-ben aláírt szerződésre is vonatkozik” – indokolta az iszlám vallásjogra alapozó döntést.

Az évtizedekig hol szigorúbb, hol liberálisabb korlátozás súlya alatt működő fundamentalista muzulmán szervezet hol megerősíti, hol tagadja az Izraellel fennálló kapcsolatok megszakításáról szóló híreket. A lakosság zömének a támogatását élvező  Testvériség  nyeregben érzi magát, de a jelek szerint még nem alakított ki szilárd politikai vonalat. A szervezet mindenesetre biztosította az Egyesült Államok külügyminisztériumát, hogy az országa által létesített diplomáciai kapcsolatokat és szerződéseket kormányzatra kerülése esetén tiszteletben fogja tartani.

Jigál Palmor, az izraeli külügyminisztérium szóvivője kedden közölte az izraeli rádióban, hogy Izrael „senki előtt nem zárja be az ajtót”, amihez hozzátette: "mi szívesen folytatunk párbeszédet mindenkivel, aki kész arra, hogy tárgyaljon velünk”

Mahmúd Ghazlan, a Testvériség szóvivője viszont az Asharq Al-Awsat  című pán-arab, négy kontinens 12 városában egyszerre nyomtatott napilapban a puszta párbeszéd lehetőségét is kategorikusan elutasította Izraellel, mondván: „a Testvériség álláspontja ebben a kérdésben világos és következetes, vitának helye nincs”. ◙

2012. január 24., kedd

Izraelből szeretettel Teheránba

Senabandegóne ázíz… avagy Izrael hírszolgálata ablakot vág az iráni sötétségbe


Ezekkel a számunkra különös hangzású szavakkal köszönti hallgatóit minden, perzsa nyelven sugárzó rádióállomás bemondója. Jelentése: kedves hallgatóink.

Több, mint harminc éve már, hogy Irán népével jórészt csak a rádió útján lehet kapcsolatot tartani. Menáse Ámir évtizedek óta a Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió perzsa adásának a vezetője. Maga is Irán szülötte, nyelvének, kultúrájának ismerője, szerelmese. A nyugati világ egyik legrangosabb Irán-szakértőjeként tartják számon őt.

Az izraeli televízió második műsora rövid riportműsort készített vele és az adás más munkatársaival. A riporter kérdéseire a kívülállót meglepő válaszokat hallhattunk.

– Hallgatják Iránban a Kol Jiszráél perzsa nyelvű adásait?
– Naponta és tömegesen! A visszajelzésekből ítélhetően körülbelül annyi hallgató hallgat minket naponta, közel annyi, amennyi Izrael lakossága,  mintegy hatmillió lélek. (Iránnak több, mint 65 millió lakosa van, ebből mindössze 25 ezer a zsidó!) A más nyugati adások visszajelzéseiből ítélve – már ahol ezek eredményei elérhetőek számunkra – az izraeli rádió magasan a leghallgatottabb külföldi rádióadás.
– Hogyan és honnan kapnak visszajelzéseket?
– Bármilyen meglepő, az adás által megadott telefonszámokra tömeges hívások érkeznek. Iránból ugyanis hívhatók külföldi számok.
– Van olyan hallgató, aki saját nevén mutatkozik be?
– Nyomatékosan felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy ezt saját biztonságuk érdekében ne tegyék.
– Mit mondanak a telefonba?
– Többségük nagy rokonszenvet nyilvánít Izrael iránt. A bő harminc éve uralkodó "iszlám forradalom" önkénye a jelek szerint nem volt képes a tömeges agymosásra. Az iráni nép zöme nem úgy tekint ránk, ahogy a hivatalos propaganda nevez minket. Nem "kis sátánt" látnak bennünk, hanem egy követni való, sikeres, közeli országot.
– Internet, e-mail, közösségi oldalak?
– A Kol Jiszráél, az izraeli rádió perzsa nyelvű adásának van honlapja, és több más médián is elérhetők vagyunk. De erről ennyit… 
– Miért éppen Izraelre tekintenek így? Vannak nálunk jóval nagyobb, gazdagabb, biztonságosabb országok.
– A Nyugat messze van. Amerika számukra mintha más bolygó lenne. Elérhetetlen. Mi azonban itt élünk a Közel-Keleten, ugyanott, ahol ők.
– Hogyan látja az iráni lakosság velünk rokonszenvező hányada a zsidó-arab ellentéteket?
– Sok perzsában él egy tradicionális fenntartás az arabokkal szemben. Az Irak-Irán háború és annak számos iráni áldozata ezt csak kidomborította. De akárhogyan is érezzenek az izraeli-arab konfliktusban, a kapott telefonok szerint a hallgatók értékelik állomásunk objektív, gyors, első kézből származó értesüléseit. És a hírekből következtetéseket vonnak le, összehasonlításokat tesznek. Hogyan is lenne elképzelhető például Iránban az, hogy egy államelnököt börtönbe csukjanak, egy minisztert vagy egy titkosszolgálati főnököt felelősségre vonjanak, netán repítsenek az állásából… Vagy, hogy tábornokoknak háborúban elkövetett tévedéseit az újságok, a rádió, a televízió nyilvánossága előtt bírálja maga a nép, a hallgatók, a nézők?
– Önök szerint sikerül az ajatollák rendszerének elhallgattatnia a diákokat és a társadalom más elégedetlen rétegeit?
– A Forradalmi Őrség viszonylag csekélyszámú, a hatalmas többség által gyűlölt rohamcsapat. Ők nagyon félnek az Iszlám Forradalom esetleges bukásától, bár ma erről még senki nem beszél nyíltan. De félnek, ezért mindenre elszántak. Hogy megnyugszik-e a diákság? Amikor például egyetemi vizsgák folynak, aligha tüntethetnek. A jövőben elképzelhető egy valódi „perzsa tavasz”.
– A Kol Jiszráél adása egy fontos, de specifikus területre enged betekintést. Van-e esélye az iráni polgárnak rálátnia a világra, a tőle elzárt külföldre?
– A rádión, Izrael, Amerika Hangja, a BBC és más perzsa nyelvű adáson kívül a műholdas televíziós és rádiós adások jelentik a legnagyobb fenyegetést Ahmadinedzsádéknak. A szatellitás rendszereket erősen fejlesztik Iránban, hogy számos nyelven sugárzott rádió- és televíziós adásokkal terjesszék a világban az Iszlám Forradalom propagandáját. A dolog azonban fordítva sült el. A technika "nem megfelelő kezekbe" került, a lakosság széles rétegei láthatják a televízió képernyőjén, a műholdas adások révén, hogyan élnek emberek józanul vezetett országokban. 
Az ajatollák észrevették, hogy hibáztak: ma már tilos parabola-antennák felszerelése a háztetőkre. Az elmúlt években önkéntes iszlám aktivisták antennák ezreit kobozták el. Ugyanígy jártak el a külföldi video-szalagokkal is. Egy egyszerű technikai részlettel azonban nem számoltak: azzal, hogy a műholdak vételéhez nem feltétlenül szükséges, hogy a parabola-antenna a háztetőn legyen. Akkor is kifogástalan vétel érhető el, ha az antenna a lakás belterében van, mondjuk az erkélyen, gondosan álcázva... 
– Adja Isten, hogy béke legyen, bőség legyen itt, ott, és mindenütt a Földkerekségen…
– Úgy legyen, ámen.◙

FORRÁS: Az izraeli TV2 egy régebben készült interjúja, amely a mai napig nem vesztett aktualitásából

2012. január 23., hétfő

Izraeli Hadsereg – hogyan tovább?

Az ősök földjére a XIX. század végén, XX. század elején visszatérő zsidók letarolt, elsivatagosodott, vad földet találtak. Védelmet senkitől sem remélhettek az itt élő beduin és más arab törzsek késeitől és puskáitól  – akik egyébként egymást is szorgalmasan irtogatták.

A legkorábban érkezett pionírok előbb őr-szervezetet hoztak létre – “Hásomér” volt a neve, magyarul “Az Őr” – az első kibucok és falusi telepek népét és a megtermelt javakat védték a rabló nomádoktól.

Később, már a brit mandátum évei alatt (1920 – 1948) a néhány százezresre nőtt zsidó “jisuv” (közösség) szervezettebb fegyveres erőt hozott létre,  “Hágáná” (Védelem) névvel. Amikor a második világháborúban, a negyvenes évek elején fennállt a veszély, hogy a németek Libia és Egyiptom felől betörhetnek Palesztinába is – amire a helyi arabok vágyakozással tekintettek – a britek kiképzőkkel, fegyverekkel és technikával segítették a Hágánát, tudván, hogy az akkor már félmilliós zsidó lakosságban biztos szövetségesre számíthat a náci Németország elleni küzdelmében.

Az El-Alamein-i győzelem után a brit segítőkészség alábbhagyott. A “jisuv” védereje megint csak saját merészségére és találékonyságára számíthatott.

Az Állam kikiáltása, 1948 májusa után kezdődött Függetlenségi Háborúban a Hágáná és más fegyveres szervezetek az Állam hivatalos hadseregévé alakultak, amelynek a neve a mai napig “C’vá Hágáná L’Jiszráél”, rövidített és mindennapi változatában Cáhál, vagyis Izrael Védelmi Hadserege. (Angolul IDF, Israel Defence Forces.)

A “jisuv”, a néhány százezres zsidó lakosság sokmilliós arab tömegekkel volt kénytelen szembenézni és szembeszállni, és ez a mai napig nem változott. Izraelnek ma 5,7 millió fő a zsidó lakossága, szemben a százmilliós nagyságrendű arabsággal és a milliárdos muzulmán világgal.

Minden épkézláb emberre szükség volt és van. A kibucok, mosávok és a városok lányai is fegyveres kiképzést kaptak. A lányok máig két éves szolgálatra vonulnak be (ma már főként irodai vagy technikai feladatot kapnak, de nem kizárólag: csak néhány hete avattak fel öt pilótalányt), ami alól csak a vallásos házból származók, illetve a gyermeket nevelő fiatalasszonyok kapnak felmentést.

A fiúk számára a legtermészetesebb volt a hároméves szolgálat, és még mindig az.

Az ultravallásos vagy ultraortodox (haredi) lakosság, a jesivákban tanuló fiatalság kivételt képez. A kivételek pedig mindig és mindenütt problémák forrásai. David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke (és államalapító egyénisége) javasolta és keresztülvitte a jesiva-bócherek (talmud-iskolában tanuló ifjak) felmentését a katonai szolgálat alól. Tette ezt azért, mert a hitleri népirtás semmit nem hagyott az egykor virágzó lengyelországi, ukrajnai, belorussziai, litvániai tanházakból; a maradéknak pedig az ateista-kommunista uralom tiltotta a vallási oktatást.

Az államalapító miniszterelnök egyfajta rezervátumban gondolta megóvni a talmud-tudósok maradékát. Ez 1948-49-ben néhány száz főt tett ki. Ám, miután az ultraortodoxok nagy családokat nevelnek, és a kevésbé, vagy egyáltalán nem vallásos zsidók megelégednek sokkal kisebb gyermekszámmal is, a bevonulás elől felmentést kérő és automatikusan megkapó fiatalok aránya a lakosságban egyre magasabb, egyre szembeszökőbb lett.

A statisztikai adatok szerint 1974-ben a sorozandó korú fiúk 2,4 százaléka kapott ezen az alapon felmentést, 1999-ben már 9,2 százaléka. Az idén, 2012-ben már 15 százalékra számítanak. A Kneszet külügyi és hadügyi bizottsága élén álló Saul Mofáz képviselő – egyáltalán nem mellékesen volt vezérkari főnök – feltette a kérdést: megengedhetjük-e, hogy a nép hadseregéből idővel a kisebbség hadserege legyen?

Mofáz expozéjában sürgette az úgynevezett Tal-törvény megváltoztatását, amely törvény mintegy “bebetonozza” a katonai szolgálat alól történő kibúvót olyanoknak is, akik valójában nem is töltik teljes idejüket a jesivákban (a felmentés elvben csak őrájuk vonatkozik), és idejük nagyobb részét különféle üzleti tevékenységekkel töltik, miközben a többség (egyelőre többség) életük tanulmányokra legfogékonyabb három évét a hadseregben töltik.

A teljes tájékoztatás végett meg kell említeni a jellemzően horgolt kipát és európai öltözéket viselő nemzeti-vallásos ifjúságot is (szemben a harédiek fekete kipáival-kalapjaival és kaftánjaival), akik vallási tanulmányaikat a “jesivot heszdér” elrendezés keretében kombinálják a katonai szolgálattal. Az utóbbi években kísérletek történtek az ultravallásos ifjúság bevonásával is a katonai szolgálatba, de ennek eredményei nem túl bíztatóak.

Az ultraortodoxok mégis, mintha egyre nagyobb teret hódítanának a “horgolt kipások” és a világiak körében is. Érvükkel nehéz vitába szállni: évszázadok, ha nem évezredek óta ők tartják ébren a zsidóság őshagyományát. És ezt Saul Mofáz tartalékos tábornok, vagy Binjámin Netanjáhu egykori kommandós éppen úgy tudja, mint az ősz-szakállú rabbik... ◙