Előre iszunk a bálna zsírjára? ♦ Negyedszázados tervek a tengeralatti földgáz-lelőhelyekre – egyelőre csak gondok vannak

Két nagy földgáz-mezőt fedeztek fel az elmúlt években a Földközi-tenger medre alatt, Izrael partvonalai előtt. Mind a kettő a tengerfenék alatti felfedezések legnagyobbjainak számít az elmúlt évtizedekben. Az egyiknek a Tamar (pálmafa) nevet adták, a második, az előbbinál jóval gazdagabbnak vélt mező a Leviatan nevet viseli (a héber legendákban szereplő óriás vízi lény, a modern héber a bálnát hívja így).

Az izraeli erőműveket eddig a Szuezi-csatorna térségéből csöveken Izraelbe szállított energiahordozó látta el. A Mubarrak-rendszer bukása óta a Sínai-félszigeten garázdálkodó beduinok szinte naponta robbantgatják a csöveket. Izraelnek emiatt komoly energia-gondjai vannak. Nagy távolságból kell üzemanyagot importálni, részben erősen környezetszennyező szenet, ami miatt a villamos áram ára folyamatosan emelkedik.

A reménybeli tengeralatti fúrások eddig még nem termeltek üzemanyagot, rózsaszínű álmokat annál inkább. A “Tamar” becslések szerint 250 milliárd köbméter földgázt rejt méhében, a valamivel távolabb elhelyezkedő “Leviatan” 450 milliárdot.

A “Tamar” – állítólag – már 2013-ban megkezdi rendszeres üzemelését, míg társára még legalább 2017-ig kell várni.

Ha minden számítás igaznak bizonyul, a tengerfenék alól kinyert energiahordozó bőven meghaladja Izrael előrelátható szükségleteit, így a földgáz cseppfolyósítva Izrael egyik vezető exportcikkévé is előléphet. Az ország szükségleteit 2040-ig 420 milliárd és 540 milliárd köbméter közé teszik.

Mi sem természetesebb körzetünkben annál, hogy Libanon hivatalosan is igényt jelentett be a meder alatti lelőhelyekre, mondván, hogy az az ő területe előtt helyezkedik el. A Hezbollah terrorszervezet viszont – lényegéből eredően – már támadással is fenyegetődzik.

Csak remélhetjük, hogy energetikai stratégáink nem túlságosan korán isznak a medve bőrére – akarom mondani, Leviatan-bálna zsírjára... ◙

Pészách 5772 – 2012

Az az igazság, hogy túlságosan öregek vagyunk.

Ez az ünnep, az “Átlépés”, vagy “Kihagyás” ünnepe (a héber pászách ige ezt jelenti) is már 3300 éves. Van egy nép, amelyik ennyi idő óta emlékezik egy természeten túli eseményre, esemény-sorozatra minden évben, akár derű, akár ború van fölötte, éljen észak, kelet, nyugat vagy dél ege alatt.

Az eseményt a Hágádá eleveníti fel. A Tíz Csapás és az utána következők ősi magyarázataival a Széder-estén, keletlen kenyérrel, amelynek a héber neve mácá, többes számban mácot, és amit az európai, zömmel askenázi zsidók macesznak ejtenek, és a zsoltárok, dícséretek közben négy pohár bort is felhajt minden résztvevő, végül a bájosan bumfordi, arameus nyelvű „Gödölye-dal” (chád gádjá) eléneklése után így búcsúznak a Pészách ünnepet beköszöntő Széder-esttől: „Jövő évben a megépült Jeruzsálemben” (Bösáná hábáá biJ’rusálájim hábnujá) – ami alatt az újjáépült Templom körüli fővárost kell érteni. Aminek az újjáépülése nem lesz egyszerű dolog, nem mindenki fogja szeretni.

Két nemzedéke már, hogy történelme legnagyobb pusztítása óta és e pusztulás következményeként e nép egyre nagyobb hányada önálló államában él. Az itt születetteknek és a régi izraelieknek nincs szüksége magyar, német, román, angol, francia, vagy orosz fordításra: természetes módon megérti a Széder héber imáinak, “pijut”-jainak (vallásos költeményeinek) a szövegét (az arameus szövegű verseket is kívülről fújják a gyerekek).

A Hágádá szövege évszázadok óta változatlan. Egyik megállapítása hátborzongató. Észre sem vesszük, hogy ez az egész narráció központi eleme, az emberi történelem talán legnagyobb drámája. “B’kol dor v’dor kámim álénu l’cháloténu” – minden nemzedékben felkelnek megsemmisítésünkre.

Sok cikkemben leírtam: minden, ami Izrael államával, népével, sorsával kapcsolatos, nem politika, hanem teológia. Kérdések, problémák abszolut megoldhatatlan komplexuma, lecke, amelyet évezredekkel ezelőtt adott fel a Legfelsőbb Hatalom, és amely emberi léptékkel megoldhatatlan. Ez pedig a “választott nép” – vagy, mint azt unalomig ismétlem – olvasatomban a “kísérleti csoport” mozgása a népek között térben és időben.

A népek (héberül: “gojim” – a gyakran idézett és mindenütt zsigeri gyanút keltő szó ezt jelenti) a földi terek és idők legnagyobb részében nem tudnak megbirkózni a közéjük-melléjük került héberek avagy zsidók különös erényeivel és hibáival, és nem kevés alkalommal egyszerű fizikai kiküszöbölésükben vélték és vélik megtalálni a megoldást.

Izraelben eltelt a Pészách első ünnepnapja, immár az első félünnepnap (chol hámoéd) is. A harmadik napja tartó száraz forróság elől menekülve több, mint 200 ezer kiránduló kereste fel a nemzeti parkokat. A loddi Ben-Gurion repülőtér, mint ilyenkor mindig, csúcsforgalmat bonyolít. Kifelé az izraeli kirándulók, befelé a zsidó és keresztény zarándokok igyekeznek.

Ilyenkor, az esős évszak végefelé “virágzik a sivatag”: a Negev csodás arcát mutatja. Adja a Mindenható, hogy a jövőben elkerülje Izraelt és általa minden országot és népet a háború, és a fegyverekre, rakétákra, rakéta-elhárító rakétákra, kémholdakra, csapásokra, ellencsapásokra és ellen-ellencsapásokra a Gondviselés által kijelölt varázslatos órától kezdve ne legyen többé szükség. ◙

Kellemes Pészách ünnepet

Minden olvasómnak az egész Földkerekségen – vallástól, nemzetiségtől, meggyőződéstől függetlenül –, kívánok áldást-békességet az április 6-án, pénteken este beköszöntő Pészách ("Elkerülés") ünnepe alkalmából, Izrael népe Szabadság-ünnepén.

Ünnepi beszámolók később. ◙