Még mindig minden zászlódíszben áll. Az utcákat, a házakat, a vasúti szerelvényeket és az autóbuszokat, az autókat, sőt, újabban a visszapillantó tükrök hátoldalát is zászlók díszítik. Pedig csütörtökön este, az Izrael Díjak (a Kossuth díj itteni megfelelője) átadásával hivatalosan is véget ért a Függetlenségnap, és vele a Purimmal, Pészách-hal kezdődött tavaszi ünnep-szezon.
A péntek-szombati hétvége ezt még két nappal megtoldja, hogy a jövő héten, májusban megkezdődjenek a munkás hétköznapok. Igaz, maradt még előttünk egy rövid ünnep, a Hetek (Sávuot) ünnepe – május 27-én, vasárnap, ami egy újabb hosszú hétvégét ajándékoz nekünk –, de az már egy hónapos távolságban van az eddigiektől. Utána kezdődik az izraeli nyár. De addig még tavasz lesz, a párás, forró harmincasok csak az után következnek, és egészen az őszi ünnepek végéig velünk maradnak.
Az izraeli optimista, némileg fatalista fajta, legalábbis ez a külső szemmel alkotott vélemény róla. Sem a vészmadárkodó újságcikkek, sem a biztonsági szakértők borongós kommentárjai nem lendítik ki mindennapjaiból, a terveiből: nyaralás, a gyerek(ek) tanulmányai, bevonulása, aztán jó órában leszerelése, utazás külföldre – mint eddig, ál tid’ág, hákol jihje böszéder, ne aggódj, rendben lesz minden.
Mégis: ki nem szeretne egy kicsit előrelátni, bele a bontakozó jövőbe, legalább az előttünk álló év történéseibe?
A 65. év kicsit varázslatos, kicsit baljós. Sok országban a férfiak ebben az életkorban vonulnak nyugdíjba (Izraelben megemelték 2 évvel, 67-re, kevesek örömére. A zúgolódókat vígasztalják: megy az fel még 70-re is). Izrael, mint állam viszont kortalan: három nagy és öt “kisebb” háború ellenére (a Szuezi csatorna partjain vívott “kifullasztó” háborút, két palesztin intifádát és két libanoni háborút számítva) az ország fejlődése dinamikus. A növekvő szocio-ekonómiai egyenlőtlenségek a társadalom szövetét még nem kezdték ki.
65 – mennyi az annyi?
65 = 5 × 13.
Az 5-ös számot a zsidó hagyomány áldottnak tekinti: egy kézen és egy lábon ennyi ujjat adott a Teremtő, de a Tóra is öt könyvre tagolódik, ezért is hívják Chumásnak, Ötkönyvnek a Mózes által hagyományozott legfontosabb szent iratot.
A 13 számot annál kevésbé tekintik áldottnak: primszám, csak 1-gyel és önmagával osztható, mintegy megbontja az előtte álló 12 harmóniáját, ami egyébként Izrael törzseinek a száma. És ez a nem túlságosan jó ómennel rendelkező szám a 65-ben még az “erős” 5-tel is szorozva...
No, de van mentség. Reméljük, a legbabonásabbak is megnyugszanak tőle.
Izrael újkori éveit néhányan a Zsoltárok számához rendelik. Az adott esztendő volt, vagy várható eseményeit a megfelelő zsoltárból kiolvasott jelzésekből próbálják levezetni.
A most következő évhez a 65.-iket, a szám héber megfelelőjével a ס"ה (számech-hé) zsoltárt nyitjuk ki. (A pontos magyar fordítás szinte lehetetlen.)
…
L’chá dumijá t’hilá, Elohim b’Cion… Tiéd az elnémulásos dicséret (vagy dicsőség), Isten Cionban… A fogadalmakat neked teljesítik, az imákat meghallgatod, minden hús (-vér lény, tehát minden élő) feléd tart … hatalmat öltöttél, lecsillapítottad a tenger zúgását, hullámaik robaját, nemzetek háborgását… jeleidtől félnek a messzeség határain lakók (josvéj kcavot) …
A 65. zsoltár szót ejt a jeruzsálemi Templomról (amely a Zsoltáros, vagyis Dávid király idejében még nem létezett, vagyis látomásról lehet szó, vagy későbbi szerzőről, bár ki tudja: talán az előttünk álló Harmadik Szentélyt vizionálja), és bő esőről, dús termésről.
Az európai jobb- és baloldal által folytonosan ócsárolt Cion az első szavak egyike. Vajon milyen háborgást lehet kiérteni a szavakból: háborút, cunamit?
A több ezer éves költemény talán irányjelző a mai olvasónak, történelmi GPS, csak érteni kell tudni belőle... ◙
