Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. június 11., kedd

Üzemzavar a Bushehr-i atomreaktorban

Irán moszkvai nagykövete hétfőn jelentette: üzemzavar keletkezett a Bushehr-i nukleáris reaktorban. A hiba a generátorban jelentkezett. Az üzemzavar okát a jelentés nem részletezte, de a hírügynökségi közzététel tényéből következhet, hogy nem egyszerű hibáról van szó.

A reaktor Irán déli részén, a Perzsa-öböl partján épült, orosz segítséggel. Az áramtermelő reaktor orosz és iráni jelentések szerint 2012 augusztusa óta teljes kapacitással működik, ám ugyanezen év októberében súlyos üzemzavar miatt ideiglenesen le kellett állítani.

Busheir igen forró és párás területen fekszik, ahol ráadásul gyakoriak a földrengések. A létesítményt még a sah uralma idejében német szakemberek kezdték építeni, olyan technikával, amely ellensúlyozza a fenti környezeti kockázatokat, de már ekkor is felléptek üzemzavarok. 

A német cégek az iráni iszlám forradalom után kiszálltak a projektből, amelyet hosszú szünet után orosz cégek és szakemberek folytattak és fejeztek be. Szerintük a reaktor a Richter skála szerinti 8-as földrengést is kibírja. 

Egy, az AP hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó diplomata szerint idén áprilisban, majd májusban két földrengés a reaktor egyik központi falában hosszanti repedést okozott. ◙

2013. június 10., hétfő

Aleppo, Szíria: tizenöt éves fiút végeztek ki iszlamista milicisták

Egy Londonban működő szíriai emberjogi csoport tanúkra hivatkozva jelentette: Aleppo észak-szíriai városban egy 15 éves fiút iszlamista fegyveresek elfogtak, megkínoztak, és szülei jelenlétében főbe lőtték.

A kivégzés indoka: a fiú, aki az utcán kávét főzött és adott el járókelőknek, egy vita hevében kijelentette, hogy akkor sem fog kölcsönbe adni, ha maga Mohammed próféta jönne le a mennyekből.

A londoni forrás által Mohammad Qataa-nak nevezett fiút a „Nusra Front” aktivistái szombaton fogták el, majd vasárnap reggel visszahozták a bodé elé, ahol vevőit kiszolgálta. A fiú testén már ekkor kínzás nyomait látták. 

Az emberjogi csoport szerint az El Kaidához tartozó két fegyveres röviden ismertette a "káromlás vétkéért" hozott halálos ítéletet, majd az anya rimánkodása ellenére, mindkét szülője szeme láttára három golyót lőttek a fiú fejébe, és autójukkal elhajtottak a helyszínről. 

A tanúk szerint a fegyveresek nem a helyi arabot beszélték. A békeidőkben kétmilliós Aleppo város nagy részét iszlamista fegyveresek tartják megszállva. ◙

Északon "a helyzet fokozódik"

Vladimir Putin bejelentette: orosz csapatokat telepítenek a Golán fennsíkra, a szíriai-izraeli határra.

A lépést nem csak Izrael, de az Egyesült Nemzetek is ellenzi, mivel felülírja az 1973-as Jom Kippuri háborút lezáró fegyverszüneti egyezményt.

Izrael nem számít arra, hogy az oroszok támadólag lépnének fel vele szemben, de csapatainak jelenléte kihangsúlyozza az egyre markánsabban kibontakozó orosz-iráni-iraki tengelyt, amelynek integráns része a libanoni Hezbollah terrorszervezet is.

Mint ismeretes, az orosz haditengerészet jelentős erőket állomásoztat a szíriai Tartusz kikötőjében, a libanoni határtól északra.

Barack Obama elnök ugyanakkor május elején kijelentette: kizártnak tartja az Egyesült Államok katonai jelenlétét Szíriában. 

A fenti szituációt összegezve Binjamin Netanjáhu a napokban ismét annak a véleményének adott hangot, hogy a válság eszkalálódása esetén Izrael kizárólag saját erejére támaszkodhat.  A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Ausztria a múlt héten bejelentette: kivonja katonáit az ENSZ goláni békefenntartó kötelékéből. ◙