Joram Kaniuk 1930 – 2013 ♦ Harcolt, írt, meghasonlott

Tel Avivban, az akkor alig húsz éves “első héber városban” született 1930. május 2-án, értelmiségi családban. Apja “kis Tel Aviv” legendás polgármestere, Meir Dizengoff titkára volt. A nagy ideálok, az emberformáló kihívások korszakában nőtt fel. Tizenévesen a Pálmách elitcsapatában küzdött az állam függetlenségéért.

A Jeruzsálem környékén folyó harcokban egy arabnak öltözött angol súlyosan megsebesítette a lábán. New Yorkban kezelték. Felépülése után egy hajón vállalt szolgálatot, amely Vészkorszak-túlélőket szállított az országba Európából.

Tehetségét elsőként a képzőművészetben kamatoztatta: a jeruzsálemi Becálél akadémián festészetet tanult, amit 1951-ben Párizsban folytatott. Nyughatatlan természete újból hajóra szólította: huszonévesen ismét New Yorkban volt. 

Tíz évet töltött itt, majd Mexikóban az aranyat, Guatemalában a gyémánt-rögöket, Las Vegasban a szerencsét kereste. Kalandos éveiben megismerkedett a dzsessz-zenével, a filmművészettel, személyes barátja lett Marlon Brando, Charlie Parker, Billy Holiday, de legközelebb Lee Becker koreográfushoz került, aki felesége lett.

Amerikai éveit későbbi életírásában sorsa formálójának nevezte. “Élmények kavalkádja volt: megszerettem az amerikai dzsessz-zenét, egyszerre csak író és költő lett belőlem, mialatt olyan emberekkel is szembekerültem, akik bántottak, és akiket én is bántottam” – számolt be fél évszázaddal később a Mááriv napilap hasábjain.

További élete sem volt mentes a konfliktusoktól: immár kiteljesedett életműve ismeretében talán azt is megkockáztathatjuk, hogy kereste azokat.

Öt viharos év után elvált Lee Beckertől, és elvette Miranda Bakert, akivel 1958-ban visszatért Izraelbe. A keresztény amerikai asszonytól két “szabra” (Izraelben született) lánya lett: Ájá író és politikai aktivista, Naomi gyógyító: a kínai Tai-csi harcművészettel végez terápiát.

Miranda, mint említettük, nem zsidó. Sem ő, sem férje nem szorgalmazta a betérést a zsidó vallásba. Házuk a művészet, a kultúra háza, ám Istennek, vallásnak nincs benne helye; a hagyománynak is csak a művészet emberléptékű interpretációjában.

Ezért a halacha, a zsidó szokásjog szerint a pár gyermekei és az unoka – nem zsidók. Izraeliek, de nem zsidók. És 2011-ben, miután a nyolcvanéves, ünnepelt, elismert írónál diagnosztizálták a rákbetegséget, Kaniuk nem mindennapi lépésre szánta el magát: a Tel Avivi járásbírósághoz fordult, a belügyminisztérium engedélyét kérve, hogy személyi igazolványában a “zsidó” helyett a “felekezet nélküli” bejegyzés kerüljön. A bíróság elfogadta kérését.  

Több százan tervezik követni a példáját, főként a tel-avivi bohémia köreiből.

“Semmiféle más vallásra nem kívánok áttérni: egyszerűen azt akarom, hogy a személyimben hasonló bejegyzés álljon, mint az unokáméban. Nem akarok egy zsidó Irán része lenni” – indokolta a számos közeli barát által is vitatott demonstrációt.

Halála előtt sem tagadta meg önmagát. Úgy rendelkezett, hogy semmiféle temetést ne rendezzenek: földi maradványait a tudománynak ajánlotta fel, amit pedig nem tudnak hasznosítani, égessék el. “Nem akarok magamból egyetlen csontot sem hátrahagyni: egyik ember távozik, a másik születik. Ez az élet láncolata” – rendelkezett.

A csontvelő-rák június 8-án ragadta el.

Szellemi összegzése a zsidó állam, az ifjúkori – szerinte megvalósulatlan – álom súlyos bírálata.

“Csapdába kerültünk. Államot alapítottunk egy valláson, ahelyett, hogy nemzetet alapítottunk volna, amely pedig majdnem megszületett. ... A vallás hozzánk tapadt, mint a pióca. Mintha ez volna az egyetlen út a fennmaradásra. És most itt tartunk. Visszafordultunk a múltba. Nem sikerült nemzetté lennünk.”

Joram Kaniuk, az újhéber irodalom egyik legnagyobb alakja meghasonlott ősei hagyományaival, meghasonlott a nép túlnyomó, hívő többségével, meghasonlott az állammal, amelyért oly sokat tett – de leginkább önnön bátor, harcos múltjával.

*

Joram Kaniuk 17 regényt, egy emlékiratot, hét novellás kötetet, két hosszabb tanulmányt és öt, az ifjúságnak írt könyvet alkotott. Műveit 25 nyelvre fordították le.

Legismertebb műve a “Himmo, Jeruzsálem királya”, amelyet 1968-ban adtak ki. A “Nagy Slomcion néni története” 1978-ban látott napvilágot. Háborús élményeit összegzi a “Tásách” (az 1948-as év héber jelölése) című szubjektív visszatekintésben. “Az utolsó zsidó” címet viselő regény, amely hét évvel ezelőtt jelent meg, szenvedélyes vitákat váltott ki, akárcsak Kaniuk egész életműve, kijelentései, megjegyzései.

Nagy meglepetést azonban már nem tudott okozni. ◙

Szenes Andrea Izraelbe készül

Szenes Andrea budapesti újságíró, rendező, producer a közeljövőben Izraelbe látogat.

A vendég a három évvel ezelőtt elhunyt Szenes Iván, az egyik legtermékenyebb magyar sláger- és zenés játék-szerző lánya, és Szenes Anikó távoli rokona.

A „Szenes Andrea Show”, a „Hívd Andreát”, az „Akiktől tanulni lehet”, a „Magyarország agyhatalom” és a többi előadás- és interjú-sorozata az évek során valóságos „celeb”-bé, hírességgé tette. 

Apja nyomdokába lépve több dalszöveget is írt. A néhai édesapa baráti köre: Aradszky László, Koós János, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula – hogy csak a régi izraeliek számára legismertebbeket említsük – számára is közeli barátok.

A nagyközönség „Andreája” egyébként nagy műveltségű, doktorátussal rendelkező pszichológus is egyben. Műsorai színvonalát tehetségén túl imponáló szakmai tudása is jellemzi.

Az interneten saját honlappal mutatkozik be.

Az izraeli közönség várakozással tekint Szenes Andrea Tel-Avivban tartandó bemutatkozó fellépése elé. A részletekről időben tájékoztatjuk olvasóinkat. ◙

Stanley Fischer búcsúzik – és aggódik

Stanley Fischer professzor, az izraeli jegybank kormányzója, aki 2005 óta tölti be ezt a feladatot, június 30-án távozik tisztségéből. Fischer, akit a szakma a közgazdaság egyik “nagyágyújának” tekint, kiemelkedő sikerrel vezette át az izraeli gazdaságot a 2008-as világgazdasági válság útvesztőin. Izrael nemzetgazdasága, a háborús környezet és annak negatív hatásai ellenére mindeddig viszonylag csekély károkkal vészelte át a számos országot csődbe taszító válságot, amely még korántsem ért véget.

Stanley Fischert minden idők és minden államok egyik legkiválóbb állami bank-kormányzójának nevezték.

Az ősszel hetvenedik évébe lépő professzor nem kívánja tovább betölteni a posztot. Binjámin Netanjáhu, aki Fischert annak idején meghívta, utódot keres. Sajtóértesülések szerint ezúttal is amerikai professzort fog választani, aki megfelelő rálátással bír a jelentősebb államok jegybankjainak a történetére, működésére, illetve a nemzetközi pénzmozgás és a világgazdasági trendek természetére.

A távozó jegybank-kormányzó meglehetősen szkeptikus képpel búcsúzik. “Izraelben akkor is megmarad a szegénység, ha mindenki kétszer ennyit fog keresni” – mondta. Fischer határozottan támogatja Jáir Lapid pénzügyminiszter meghirdetett pénzügyi célkitűzéseit, amelyek az állami kiadások kíméletlen lefaragását, és az adók emelését szorgalmazzák. Lapidnak az ultraortodoxokkal kapcsolatos terveit is elfogadhatónak ítéli. “Izraelben létezik egy kisebbség, amelynek mindössze 40 százaléka dolgozik. Ez automatikusan és nemzedékeken át szegénységet generál” – véli.

Az állandó árdrágulásokat, legfőképpen az égbeszökő lakásárakat is kockázatosnak tartja Izrael gazdaságára nézve. “Szinte valamennyi csődbement államot ez jellemezte. Nem cél a lakáspiac szétverése, de megfelelő egyensúlyt kell teremteni” – nyilatkozott Stanley Fischer professzor izraeli újságíróknak. ◙