Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. november 5., kedd

Netanjáhu: a palesztin vezetés „műválságot” készít elő

Binjamin Netanjáhu vasárnap reggel a Likud párt gyűlésén elutasította a palesztin vezetés állítását, mely szerint az általa bejelentett 1500 új lakás építése a Nyugati Part zsidó településein az előzetes megállapodások megszegése lenne.

A miniszterelnök szavai szerint a palesztin vezetés „műválságot” idéz elő, mivel már a megbeszélések kezdete előtt nagyon jól tudták, hogy Izrael nem vállalt magára semmilyen építkezési korlátozást Júdeában és Somronban (Ciszjordánia, Nyugati Part).

A Palesztin Hatóság „pusztító döntésnek” nevezte a zsidó lakosságnak szánt települések bővítését az 1967-es Hatnapos Háború kitöréséig érvényben volt 1949-es fegyverszüneti határtól keletre eső területeken, amelyet a Ramallah-i kormányzat teljes egészében magának követel, mint a jövőbeni palesztin állam területét. A Palesztin Hatóság közleménye szerint a települések bővítési politikája „lerombolja a békefolyamatot”.

A napokban Izraelbe érkezik John Kerry, az Egyesült Államok külügyminisztere, aki kritikus közvetítő szerepet játszik az izraeli-palesztin tárgyalásokon.

Lezuhant egy pilóta nélküli izraeli robotrepülőgép a Gázai övezetben

MODERN HADVISELÉS: A "PACSIRTA" RÖPTETÉSE

Vasárnap a Gázai-övezet területén lezuhant egy drón (automata, pilóta nélküli kisrepülőgép). Az esemény előtt a fedélzeti műszerek műszaki hibát jeleztek az irányító központba.

A Légierő kivizsgálást indított a hiba megállapítására. A „Skylark” (pacsirta) típusú mini robotrepülő-tipust Izrael a Gázai-övezetben folytatott ellenséges harci tevékenység felderítésére használja. A Gázai-övezetet kormányzó Hamasz szerint a lezuhant gép a birtokukban van, erről azonban semmilyen konkrét bizonyítékot nem tettek közzé.

A „Skylark” drónt ellátták önmegsemmisítő berendezéssel, hogy adott esetben a fedélzetén rögzített adatok, valamint a gép technikai részletei ne juthassanak ellenséges kezekbe.

Az izraeli jelentés nem tér ki arra, hogy ez a mechanizmus jelen esetben működésbe lépett, vagy sem.

2013. november 2., szombat

Tunézia: az arab tavasz jeges fuvallata • Az észak-afrikai ország tenisz-szövetsége megtiltotta játékosának, hogy izraeli versenyzővel álljon ki

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (International Tennis Federation, ITF) kitiltotta Tunéziát a jövő évi Davis Kupa játékaiból, miután válogatott játékosának, Malek Dzsazirinek az üzbegisztáni Taskentben rendezett Challenger-tornán megtiltották, hogy pályára lépjen Izrael versenyzője, Amir Weintraub ellen. 

Mint ismeretes, az úgynevezett „Arab tavasz” 2011. elején éppen ebben az országban győzött először, de a hatalomba kövesedett korrupt diktátorok helyét a jelek szerint ugyanaz a szélsőséges, fanatikus, gyűlölködő szellem uralja, mint elődeit.

Az ITF közölte, hogy vezetősége egyhangúan döntött Tunézia kizárása mellett, bár a tunéziai küldött nem vett részt a szavazásban. "Előítéleteknek nincs helye a sport és a társadalom egyetlen területén sem" – indokolta a lépést Francesco Ricci Bitti, az ITF elnöke.