Vasút-teve ütközés: a beduin 14 állatot vesztett

MÚLT ÉS JELEN TRAGIKUS ÜTKÖZÉSE

Szerdán, a déli órákban a sínek között kóborló tevékre lett figyelmes a Dimonából Beér Sévába tartó vonat vezetője. Miután a dízelvonat féktávolsága 800 méter, a vezető a szerelvényt nem tudta időben megállítani. A vonat a tevecsorda közé rohant, és 14 állatot halálra gázolt. 

Miután a vezető meggyőződött róla, hogy emberéletben nem esett kár, folytatta útját Beér Séva felé.

A vonalon közlekedő vonatok vezetői régóta panaszkodnak a sínek közelében csellengő tevékre, amelyeket a környékbeli beduinok naphosszat gazdátlanul hagynak. ◙ 

A zsidó állam elnöke és a disznó lába

Simon Peresz államelnök november végén tett hivatalos látogatása Mexikóban kínos helyzetbe hozta a helyi zsidó vezetőket.

Amint azt Mati Tuchfeld, a „Jiszráél hájom” című napilap tudósítója riportjában megszellőztette, Izrael államelnöke kíséretével együtt ellátogatott mexikóvárosi szállodájában lévő „Au Pied de Cochon” étterembe, ahol bőven fogyasztottak a menűk által kínált ételkülönlegességekből.

Hogy ebben mi  volt kínos a helyi zsidó vezetőknek, és Izraelben is igen sokaknak?

Az előkelő étterem francia nevének a fordítása: „A disznó lába”. Az étlap kínálata élén is egy ilyen nevű fogás áll. Az étterem logóján két, egymást bámuló malac látható.

Mint ismeretes, a zsidó vallás egyik ikonikus tilalma a sertéshús fogyasztása. A zsidó történelem mártiriumában nem is kevésszer szerepel, hogy zsidók vállalták a halált, mintsem tiltott ételt fogyasszanak.

Simon Peresz, aki anyanyelvi szinten ért franciául, tudhatta, milyen étterembe lép be kíséretével. És, bár köztudottan nem vallástartó ember, de mint a zsidó állam elnöke, aki megbízatásában egy sokezer éves népet, annak kultúráját, hitbeli hagyományait is reprezentálja – mondhatni, ízetlenül viselkedett. ◙

Mézesmadzag Brüsszelből

„Különleges, kivételezett partnerséget” ajánlott hétfőn az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa Izraelnek és a jövőbeni független Palesztinának, amennyiben a két fél végleges békemegállapodást köt egymással.

A felajánlott partnerség minden eddiginél nagyobb gazdasági támogatást, előnyös szerződések sorát, szoros kulturális és tudományos együttműködést ígér mindkét fél számára.

*

Izraelnek minden rákényszerített megegyezés tiszta veszteség. Több ezer kilométeres távolságban nincs arab állam, amely békében és nyugalomban, belső és külső konfliktusok nélkül tudna élni. Izrael még nem kötött olyan egyezményt, amely súlyos biztonsági kockázatot ne hordozott volna.

A hatvanas évek óta palesztin népnek nevezett szentföldi arabok – pontosabban a Ramallah-i vezetők – olyan területet nyerhetnek a sok évtizedes terror és a „harmadik világ” erőteljes befolyása révén, ami soha a történelem folyamán nem volt az övék.

A Gázai-övezetet uraló Hamasz-kormányzat viszont kinyilatkozottan nem fogad el semmilyen, Izraellel kötött egyezséget.

"Palesztina", mint független arab állam: maga az elnevezés is légből kapott. A Szentföldön élő araboknak semmi közük a bibliai filiszteusokhoz, akikről a rómaiak 2000 évvel ezelőtt elnevezték Izrael országát.

A lehetetlen szituáció tragikus magva az európai műveltséget magává tett, ide visszatelepült zsidó lakosság és az itt és a régióban élő arab társadalmak kulturális színvonala közötti szakadék, amelynek az áthidalásához talán évszázadok lennének szükségesek.

Ha végül egy nemzetközi garanciákkal megtámogatott „végleges békeegyezményt” rákényszerítenének a felekre – a másik fél ezt kimondva-kimondatlanul ugyanúgy kényszernek tartja, mint Izrael – az egy második komoly területveszteséget jelentene a zsidó államnak.

Első ízben a huszas évek elején Sir Winston Churchill adományozta Nagy-Britannia hűbéresének, a szaudi Abdallah hercegnek a Jordán folyótól keletre fekvő területeket, amelyet a Népszövetség eredetileg a megalapítandó zsidó államnak juttatott. Ebből lett Transzjordánia, később Jordánia. ◙