Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. december 17., kedd

A zsidó állam elnöke és a disznó lába

Simon Peresz államelnök november végén tett hivatalos látogatása Mexikóban kínos helyzetbe hozta a helyi zsidó vezetőket.

Amint azt Mati Tuchfeld, a „Jiszráél hájom” című napilap tudósítója riportjában megszellőztette, Izrael államelnöke kíséretével együtt ellátogatott mexikóvárosi szállodájában lévő „Au Pied de Cochon” étterembe, ahol bőven fogyasztottak a menűk által kínált ételkülönlegességekből.

Hogy ebben mi  volt kínos a helyi zsidó vezetőknek, és Izraelben is igen sokaknak?

Az előkelő étterem francia nevének a fordítása: „A disznó lába”. Az étlap kínálata élén is egy ilyen nevű fogás áll. Az étterem logóján két, egymást bámuló malac látható.

Mint ismeretes, a zsidó vallás egyik ikonikus tilalma a sertéshús fogyasztása. A zsidó történelem mártiriumában nem is kevésszer szerepel, hogy zsidók vállalták a halált, mintsem tiltott ételt fogyasszanak.

Simon Peresz, aki anyanyelvi szinten ért franciául, tudhatta, milyen étterembe lép be kíséretével. És, bár köztudottan nem vallástartó ember, de mint a zsidó állam elnöke, aki megbízatásában egy sokezer éves népet, annak kultúráját, hitbeli hagyományait is reprezentálja – mondhatni, ízetlenül viselkedett.

4 megjegyzés:

  1. Erre a szituációra illik egy régi zsidó vicc:
    Mi a dilemma ? - Hát disznóhús ....ingyen !

    VálaszTörlés
  2. Az izraeli állam világi állam, az elnök bölcsen cselekedett.
    Ráadásul, aki már evett egy jó körömpörköltet életében, az nem fanyalog, esetleg kifejezetten irigykedik. Minden izraeli magyar ismerősöm sajnálja, hogy egyre nehezebb Izraelben disznóhúshoz jutni, fogynak a keresztény arab hentesek. Ne legyünk álszentek.

    VálaszTörlés
  3. Tewljesen igazat adok az előttem szólónak. Izrael valójában nem egy vallási állam. Tartjuk a vallász bizonyos szinten de hál annak a jó Istennek még nem vezettek minket vzissza a vallásos fekete seregek a sötétségbe. Ha ez megtörténne esetleg amit nem hiszek kitehetjük a táblát, mint Iránba van.: Izraelita Vallási Köztársaság. Remélem nem kerül rá sor. A 21, században meg kéne már különböztetni a dogmát a tradiciótól. A kasrut az kasrut de miért akarják arra is rákényszeríteni aki alapjaiban nem akar vallásos lenni? Ez már nem demokratikus még egy kicsit sem.

    VálaszTörlés
  4. A diplomaciai etikett mellett azert illik egy bizonyos zsido jellegue etikettet is tartani, de hogy a szalloda neveben malac van meg nem jelenti azt, hogy azon a bizonyos alkalomkor disznohust szolgaltak volna fel, akar koser csibe is lehetett.

    VálaszTörlés