Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. március 3., hétfő

A nyári főszezontól az El Al megduplázza budapesti kapacitását

A nyári főszezontól megduplázza budapesti kapacitását az El Al légitársaság. Már márciustól növelik a járatszámot, júliustól naponta két járatot üzemeltetnek Budapestről a diszkont modellben működő részleggel, az UP-pal – mondta hétfőn Váradi János, a légitársaság budapesti vezetője .


Budapest mellett Prágába, Kijevbe, Lárnakára és Berlinbe üzemeltet járatokat Tel Avivból az UP. A gépek központi repülőterekre repülnek. 

A vezető számításai szerint a jegyárak átlagosan 20-25 százalékkal csökkenhetnek, de ez még a töltöttségi mutatón is múlik. 

Ezzel kapcsolatban közölte: az elmúlt időszakban járataik 85 százalékos töltöttséggel üzemeltek, ezt szeretnék fenntartani. Az előfoglalások száma januárban a duplája volt a 2013 januárinak – tette hozzá.

A teljes cikk itt olvasható. ◙

Netanjahu megkezdte ötnapos látogatását az Egyesült Államokban • Obama a Talmudból fog idézni: "Ha nem most - mikor?"



Binjamin Netanjáhu miniszterelnök vasárnap megkezdte ötnaposra tervezett Egyesült Államok-beli látogatását.
 
Obama elnök a Fehér Házban rendezendő találkozó előtt elmondta: ha Netanjáhu miniszterelnök szerint nem a palesztinokkal megkötendő békeszerződés a helyes út, akkor fel kell mutatnia egy alternatív megoldást.

Az USA elnöke szerint Izrael egyre inkább elszigetelődik, a nemzetközi színtéren.

Jeffrey Goldberg, a Bloomberg hírügynökség újságírója interjújában Obama elnök azt mondta, hogy Netanjáhuhoz a következő kérdést fogja intézni: "Ha nem most, mikor? Ha nem te, akkor aki lesz az, aki megoldja a konfliktust?" (A "Ha nem én magamért, ki tesz értem, ha nem most, mikor?" kérdés a Talmudban, az „Atyák szakaszaiban” szerepel.)

Netanjáhu a palesztin problémán túl az iráni nukleáris fegyverkezés, továbbá az Izrael ellen kibontakozó bojkott-kezdeményezések problémáját is felveti a találkozón.

Az elnökkel folytatott megbeszélés után Netanjáhu részt vesz az AIPAC, az Izrael érdekeit képviselő lobby-szervezet ülésén is.

Washingtonból a miniszterelnök Los Angelesbe repül, ahol a Szilicium-völgyben folytat megbeszéléseket vezető hi-tech üzletemberekkel, izraeli befeketetések ügyében.

2014. március 2., vasárnap

"Milliós tüntetés": félmilliót vártak, 300 ezren jöttek • Jeruzsálemben az élet visszatér a rendes kerékvágásba


Vasárnap este 22 óra: helyreáll a közlekedés

Az "imára és segélykiáltásra" összegyült chárédi (ultraortodox) tömeg azt követelte a kormánytól, hogy ne hívja be katonai szolgálatra a jesiváikban tanuló, sorköteles fiatalokat. 

A felszólalók a szolgálat minden áron történő megtagadására buzdították az érintetteket, még akkor is, ha büntető szankciók várnak rájuk.

Mind a tüntetés szervezői, mind a rendfenntartó erők a jelek szerint tanultak a tavaly októberben elhunyt Ovadja Joszéf szefárd szellemi vezető temetésén történt tumultuózus jelentekből, amelyen 850 ezer ember vett részt.
 
A rendőrség félmilliós tömeggel számolt, ezzel szemben 300 ezer főre becsülik a megjelentek számát; chárédi források ennek kétszereséről beszélnek. A délután kezdődött demonstráció különleges események nélkül zajlott le. A szokatlan meleg miatt mintegy 50 embert kellett rosszullét miatt kezelésben részesíteni. 

Az 1. számú Tel Aviv – Jeruzsálem műutat és a főváros számos főútvonalát a késő esti órákban megnyitották a forgalom előtt. A központi autóbuszállomás (tahana merkazit) is újra nyitotta kapuit, és a demonstráció miatt szünetelő autóbuszjáratok és a városi villamos (rákevet kálá) üzeme is helyreállt. ◙