Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2014. augusztus 21., csütörtök

Hadüzenet vagy blöff? A Ben Gurion reptér rendes üzemben működik ♦ Rekord: 168 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre egyetlen nap alatt ♦ Fox News: Mohammed Def halott


Abu Obejda, a Hamasz "katonai szárnya" szóvivője kedden azt üzente a nemzetközi légitársaságoknak, hogy csütörtökön reggel 6 órától kerüljék el a loddi Ben Gurion repülőteret.

A szóvivő tanácsokkal is szerencséltette Izrael polgárait, melyek szerint érdemes elkerülni a nyilvános helyeket, mint a labdarúgó mérkőzéseket, továbbá a Gázai-övezettel szomszédos régió lakosai jobb, ha az óvóhelyeken maradnak.

Ehhez képest a loddi Ben Gurion légikikötő csütörtökön zavartalanul, menetrend szerint működik, csak a védelmi rendszert irányítják fokozott figyelemmel.

Szerdán rekordot állított fel a Hamasz: összesen 168 rakétát lőttek ki a Gázai-övezetből Izrael irányába. A szokatlan intenzitáson túl az irány és a távolság is aggasztó volt: Asdod, Askelon, Beér Séva és a Gázával szomszédos régiók a terror megszokott célpontjai, ám szerdán Tel Aviv nagyvárosi övezete, sőt, Jeruzsálem felé is lőttek nagy hatótávolságú rakétákat.

A Vaskupola rendszer ellenrakétái valamennyi, lakott övezet felé tartó rakétát megsemmisítették.

A Hamasz nyilvánvaló idegességének az oka valószínűleg Mohammed Déf, a terrorszervezet „katonai szárnya”, az Izaddin el-Kasszam főnökének a halála.

A palesztinok tagadják a halálhírt, amit Izrael sem erősített meg, és Netanjáhu miniszterelnök szerda esti sajtóértekezletén kitért az újságírók által neki szegezett kérdés elől, de az amerikai „Fox News” társaság közölte: az Izraeli Légierő célzott rakétatámadása során a hírhedt terrorvezér halálát lelte.

Mohammed Déf (49) a robbanóöves terror és a Kasszam-rakétás harcmodor egyik ötletgazdája (volt). Az Izraeli Légierő eddig öt ízben próbálta meg likvidálni, ám mindannyiszor túlélte; 2006-ban olyan súlyos sérülésekkel, amelyek matrac-sírba kényszerítették. Ördögi elméje és szája azonban továbbra is ontotta az ötleteket és az utasításokat. ◙

2014. augusztus 20., szerda

A Hamasz hadüzenete a Ben Gurion légikikötőt fenyegeti

A gázai terrorszervezet televíziós adóján kilátásba helyezte, hogy csütörtök reggel 6 órától támadni fogja a loddi Ben Gurion nemzetközi repülőteret, illetve az onnan felszálló és az oda leszálló repülőgépeket.

Abu Obejda, a Hamasz úgynevezett "katonai szárnya" szóvivője azt üzente a nemzetközi légitársaságoknak, hogy csütörtökön reggel 6 órától ne közeledjenek a loddi Ben Gurion légikikötőhöz.

A hadüzenettel felérő fenyegetés azt tanácsolja Izrael polgárainak, hogy ne látogassanak nyilvános helyeket, a Gázai-övezettel szomszédos régió lakosainak pedig, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

A szóvivő állítása szerint Mohammed Déf, a Hamasz "katonai szárnya" vezére nem sérült meg a Légierő keddi támadásában, amelynek során a terrorvezér házát találat érte és több családtagja, köztük csecsemő fia, Ali, életét vesztette.

A Kairóban közvetett tárgyalásokon részt vevő palesztin küldöttséget utasította, hogy azonnal hagyják ott a megbeszéléseket, amelyeket, szavai szerint, "együtt temettek el Ali Déf-fel".

Nem hivatalos közlés szerint ugyanakkor az Izraeli Légierő célzott csapásában igenis meghalt maga Mohammed Déf is, az egyik legvéresebb kezű terrorista. 

Binjamin Netanjáhu miniszterelnök szerdán, a telavivi "Kirjá"-ban, a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtóértekezleten nem foglalkozott Déf személyével, de kijelentette, hogy minden terrorvezér törvényes célpont és egyikük sem érezheti magát biztonságban. A "Cuk éjtán" hadművelet nem fejeződött be, és addig folytatódik, ameddig célját, a biztonság és a nyugalom biztosítását Izrael népének el nem éri. ◙

Rakéták tucatjai Tel Aviv, Jeruzsálem, Asdod, Askelon és a Ben Gurion repülőtér felé ♦ Bosszú egy Hamasz-vezér felszámolásáért?

"Most nyílnak ki a pokol kapui" – közölte a Hamasz szóvivője kedden este.

A terrorszervezet azt is közölte, hogy tisztában van a következményekkel, amelyeket a Gázai-övezetnek el kell majd viselnie.

A Hamasz egy Al Dalou nevű palesztin család halálával indokolja a heves rakétazáport, akiknek háromemeletes házára állítólag öt rakétát lőtt ki az Izraeli Légierő.

Helyi híresztelés szerint azonban Izraelnek egy nagyon magasrangú Hamasz-vezért sikerült likvidálnia – esetleg magát Muhammad Déf-et, a terrormozgalom egyik legvéresebb kezű aktivistáját, akit az Izraeli Légierő számos alkalommal vett célba, ám eddig minden alkalommal megmenekült, legutóbb 2006. júliusában, teljes rokkantságot okozó sérülésekkel.

Szerda reggeli jelentések szerint Déf felesége és lánya egy izraeli légitámadás során kedden életét vesztette. Időközben a Hamasz is elismerte, hogy a célpont maga Déf volt.

A rakétatámadás este nyolc óra óta folyamatos, a késő esti órákig mintegy 50 rakétát lőttek ki. A Légierő támadásai ugyancsak folyamatban vannak. ◙

FORRÁS: A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió BÉT adójának a folyamatos hírei