Sikeres próbarepülés az F35-ös "lopakodó" vadászgéppel ♦ Az első két gép decemberben érkezik Izraelbe

Öt héttel az Izraeli Légierő első F35 tipusú "lopakodó" – radar által nem bemérhető – vadászgépének ünnepélyes átadása után sikeres próbarepülést hajtottak végre a Földkerekség jelenleg legmodernebb, legnagyobb teljesítményű gépével.

A próbarepülésre az Egyesült Államok déli részén került sor. 

Az első két gép a tervek szerint decemberben érkezik az országba. A Légierő évenként hat-hat gépet vesz át: a gyártó, a texasi Lockheed Martin légiipari vállalat a következő években összesen 19 darab  F35-öst szállít.

A harci gépekben a legutolsó szónak számító tipus annyira új, hogy félig-meddig még kísérleti stádiumban van: az Izraelnek szállítandó második példány még gyártás alatt áll!

Az első gépek Izraelbe érkezéséig a kijelölt pilóták szimulációs célprogramokon gyakorolják a vezetést. 

Az Izraelnek szállítandó F35 gépeket ideérkezésük után különleges, izraeli számítástechnikai eszközökkel (fedélzeti komputerekkel) és a programokat végrehajtó elektronikával látják el, amelyeket az itteni speciális igények figyelembe vételével fejlesztettek ki.

Az F35i (az "i" Izraelt jelzi), "Adir" (óriás) tipusnevű gép elvileg légvédelmi rakétákkal védett területen is bevethető lesz. ◙

FORRÁS: ynet, a Jediot Ahronot napilap internetes hírportálja

Negyvenhárom

ELSŐ UTAM JERUZSÁLEMBE

Nem kerek szám. Önmagában nem jelent semmit, érdekessége sincs. Primszám, ami azt jelenti, hogy csak eggyel és önmagával osztható.

Mégis, miért adtam írásom címének?

Azért, mert most 43 éve, hogy az országba érkeztem. Úttalan utakon, hogy kicsit dramatizáljam ezt az abszolút érdektelen számjegyet.

Akkor, 1973-ban nem vezetett egyenes út szülőföldemről, Magyarországról őseim földjére, Izraelbe.

A zsidóság értelmem nyílása óta tudatom egyik alapja. A héber alef-bész-t – apám kiejtésével – előbb ismertem, mint a latin betűs magyar ábécét, bár azt is az első általános kezdése előtt tanultam meg.

A gyerekkoromban kialakuló és súlyosbodó Izrael-bolondériám – a Kol Jiszráél magyar adásának kényszeres hallgatása, izraeli könyvek beszerzése, hasonszőrű baráti kör, majd az Izraelben élő, meglehetősen távoli rokonok megtalálása és egyikükkel-másikukkal héber nyelvű levelezés – mind közelebb hozta az útnak indulás napját.

Néhány hónappal leszerelésem után a néhai Jugoszláviába váltottam ki útlevelet (ha jól emlékszem, piros színű volt, ellentétben a nyugati országokba szóló kék színűvel) – és július 18-án, édesanyámtól nehéz, de reményteli búcsút véve – mielőbbi viszontlátásra Erecben, kilenc év lett belőle –, nekiindultam 24 éves életem veszélyektől nem mentes kalandjának.

Az akkori jugoszláv-olasz határt négy nap múlva léptem át, teljességgel törvénytelenül. Triesztben a hitközségbe vezetett utam. Olaszul egy szót sem beszéltem – ma sem – és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a helyi zsidó közösség korifeusai se héberül, se angolul nem értenek. Végül, meglepetésemre, a németnél állapodtunk meg.  

Elláttak tanáccsal és útiköltséggel Rómáig. Egy teljes éjszakát vonatoztam, egy kupéban Kanadából hazai szabadságra érkező olaszokkal. 

Az izraeli követséget egy térkép segítségével gyorsan megtaláltam. A bejárati vasajtó fölött zártláncú tévé-kamera szemezett velem. Hónapokkal voltunk a müncheni olimpia palesztin terrorakciója után.

Az ajtó elé állva héberül közöltem jöttöm célját. Odabent bemutatkoztam. A héberemet meglepetésemre olyan jónak találták, hogy az iránt érdeklődtek, hogy mikor hagytam el Izraelt. 

"Kétezer évvel ezelőtt" – hangzott harcos cionista válaszom. Ebből villámgyorsan következtethettek, hogy lelkes, ifjú őrülttel állnak szemben, de azt már Chájim Weizman, Izrael Állam első elnöke megmondta: ahhoz, hogy valaki cionista legyen, nem föltétlenül szükséges, hogy bolond legyen, de nagy segítség, hogyha az.

Odebent elbüszkélkedtem izraeli rokonságommal, nevekkel-címekkel-tokkal-vonóval (hegedülni is tanultam).

Egy röpke telefonhívás után közölték, hogy apám unokatestvére, aki Magyarországon Lajos volt, ám Izraelben Pinchász, készséggel igazolta, hogy én vagyok én.

Percek múlva kezemben volt a repülőjegy. És két nap múlva, szerda este 19:40-kor az El Al gépe felemelkedett. Első repülőutam alig egy órán át tartott. Azóta vagy húsz alkalommal repültem, de valahányszor elrugaszkodik a gép a földtől, erre az elsőre gondolok.

1973. július 25-én, izraeli idő szerint 21:57-kor leszálltunk Loddon. (Előttem van akkori naplóm, abból pontosítom emlékezésemet.)

A velem repült orosz olék közül egyedüliként érintettem meg Izrael beton-földjét, és mondtam el a sehechjánu (שהחיינו) áldást.

A reptér csarnokában a magyarul beszélő Eliézer kiválasztott a sorból. Néhány kérdés Magyarországról, ismeretségeimről, a mellette fekvő Jediot Aharonot újság vastagbetűs főcímeit kapásból "blattoltam". Másnap éjjel olé-igazolvánnyal (töudát olé) és némi készpénzzel ellátva (izraeli font, lirot jiszráéliot – olvasóim közül emlékszik rá valaki?) elindult velem a mikrobusz Givátájimba, rokonaim feltételezett lakhhelye felé.

Nem ott laktak. Éjjel háromnegyed háromkor egy  Cádi –  צ – rendszámú, vagyis katonai járművet stoppoltam.  Fiatal katona állt meg. Némi angollal megtámogatott héberrel elmeséltem, hogy néhány órája érkeztem az országba Magyarországról. A katona azonnal magyarra váltott...

A közeli "Joná" szállodát javasolta. Pénzt is felajánlott, amit köszönettel elhárítottam.

A szállodából kora reggel elindultam Tel Aviv felé. Az Új Kelet szerkesztőségének címét már indulásom előtt fejembe véstem. Fél óra múlva szívdobogva léptem be az "Új Kelet" feliratú ajtón.

Bemutatkoztam. "Sámson!!! Egész este vártunk a repülőtéren! Hol késtetek?"

Dán Ofry volt, akkor éppen az éjjeli szerkesztő, másod-unokatestvérem. Azonnal őbelé botlottam. Még azt se furcsálltam, hogy héber nevem (Simson) magyaros változatával szólít.

Hazaérkeztem. ◙

Isten hozta a Földkerekség legbiztonságosabb országába!

Nem fogják elhinni, melyik országról van szó. 

Igen, Izraelről!

Európa átélt kalandozásokat, tatárjárást, délnyugati sarkában arab, keleti felében török hódoltságot, a negyvenes években német náci megszállást, majd ismét a keleti fele szovjet uralmat.

Mindegyik megszállás, a hosszabbak csak úgy, mint a rövidebbek, katonai eszközökkel történtek.

És mindegyik véget ért. A megszállások egyszer csak véget érnek. 

A mostani migráció a harmadik világnak becézett túlszaporodott háborús nyomorövezetekből – más. Nincs hadsereg, csak beözönlő tömegek a ritkuló népességű, szaporodásra képtelen Európába. 

Más kultúra, más vallás, más szokások, más értékek.

Minden jel arra utal, hogy a "vendégek" kinézik a gazdát a házából. Még két nemzedék, és ki is verhetik belőle. Nem ők hasonulnak, inkább a gazdától várják el, hogy azok hasonuljanak őhozzájuk. 

Ehhez pedig már meg is találták a legcélravezetőbb eszközt: a terrort.

Amit hazulról hoztak.

Mint tudjuk, korántsem csak a friss migránsokról van szó, inkább a bevándorlók második-harmadik nemzedékéről.

Böngésszünk a legfrissebb hírekben:

– 2016. július 22, péntek este: az iráni származású, Németországban született 18 éves fiú Münchenben, az Olympia bevásárlóközőpontban lövöldözött. Kilenc embert megölt, majd öngyilkos lett. A helyszín szomszédos az átkos emlékű müncheni olimpiai stadionnal, ahol 1972. szeptemberében a palesztin Fekete Szeptember terroristái foglyul ejtettek és legyilkoltak 11 izraeli sportolót. 

– 2016. július 18, hétfő este: egy 17 éves afgán menedékkérő Bajorországban egy vasúti fülkében "Allahu akbar" kiáltással fejszével támadt az utasokra. Három utas súlyosan megsebesült. A támadó a következő állomáson leszállt, menekülni próbált. A közeledő rendőröket megtámadta: ekkor lelőtték.

–2016. július 14, csütörtök este: a francia nemzeti ünnepen egy Franciaországban született tunéziai származású 31 éves arab-francia kamionnal gázolt a tengerparti sétányon ünneplő tömegbe. A gázoló egy pisztollyal többször belelőtt az előle menekülőkbe, végül a rendőrök őt lőtték le. A terrorakciónak 84 halottja van, szombat este 12 személy állapota még életveszélyes.

– 2016. június 28, kedd este: az isztambuli Atatürk repülőtéren három, az Iszlám Állammal kapcsolatban álló öngyilkos merénylő tüzelt az utasokra, majd felrobbantották magukat. A terrorakciónak 45 halálos áldozata van.

Kevesebb, mint egy hónap alatt négy hajmeresztő, rémes terrortámadás Európában.

♦

Izrael hosszú évtizedek óta kénytelen szembesülni a vele egy országban élő másik néppel, annak kis részben aktív terrorista, nagyrészt azt elnéző-pártoló hányadával. A kulturális hagyományok annyira különbözőek, hogy a szakadék áthághatatlan.

Mégis: Izrael lassan, de biztosan megtanulta kezelni a problémát, amelyet megoldani nem lehet, de kezelni lehet és kell.

A Földkerekségen egyetlen, terrornak kitett nyugati kulturájú ország létezik, amely erre képes és hajlandó. Ez Izrael. Polgárai létbiztonságát kiharcolja és a teljes biztonságot is ki fogja harcolni. Kések ellen, lövöldözők ellen, autós gázolók ellen, rakéták ellen. 

Lassan, de biztosan  áramlik a nyugati alija. Lassan, de biztosan felfogják a vezetők napnyugaton, hogy nincs megalkuvás, csak fegyveres ellenállás.

És a teljes gazdasági-társadalmi átalakulás, amely gyermekvállalásra ösztönöz akár – uram bocsá' – bizonyos humánus, de emberileg elfogadható kényszerítéssel is. És katonai fellépés, ha kell. 

Ennek a megszállásnak nem látszik a vége.

Európa elpusztul, ha most nem lép. 

Egy iszlamizált volt-Európa olyan ellenség lesz, mint amilyen a nemzetiszocialista Németország volt – legfőképpen Izraelnek és az adott országokban élő zsidóknak, de a meghódolásra nem hajlandó népeknek, államoknak is.

Nagy kérdés Európa viselkedése a közeljövőben. Annál is nagyobb kérdőjel Oroszország és az Amerika nagyhatalmi szerepét belátható időn belül elfoglaló Kína viselkedése.

Isten legyen velünk – és minden néppel Föld-bolygó édesanyánkon! ◙