Izrael ősidők óta száraz,
sivatagok-ölelte ország. A Közel-Kelet nagy folyói – délre a Nílus, keletre az
Eufráresz, távolabbra a Tigris – messzire elkerülik.
A Szentföldnek a Föld
minden népe által ismert folyója, a Jordán (hájárdén –הירדן ) nagyobbfajta patak, időnként az is kiszárad. Akad még néhány folyócska: a
Gááton, az Alexander, a Járkon: a földnek és lakóinak az igazi áldást mégis a
téli esők jelentik.
Az esőre a héber nyelv
két szót is ismer: a „gesem” – גשם – a gyakrabban használt, a „mátár” –מטר – ritkább, irodalmi kifejezés: a héber nyelvújítók
mégis ebből alkották az esernyő héber megfelelőjét: „mitrijá” – מטריה.
Amikor pedig megállás nélkül zuhog, az utcák valóságos folyókká válnak: a csatornázás
az izraeli városépítésnek nem az erőssége. Ilyenkor az emberek azt mondják:
„mabul” – מבול –
ami nem más, mint a bibliai Özönvíz héber megnevezése.
Errefelé novembertől áprilisig
tart az esős évszak. Hó csak a 800 méteresnél magasabb helyeken esik –
Jeruzsálemben, Galileában, a Golánon.
A víz még ilyen
mennyiségben is áldás. A vízmedence héberül bréchá – בְּרֵכָה – ami szinte ugyanaz, mint az áldást jelentő bráchá – בְּרָכָה. Az egy magánhangzónyi különbség írásban a pontozásban jelenik
meg, a RÉS – ר –
betű alatt. A bráchá – áldás – szó eredete viszont a berech – בֶּרֶךְ – vagyis térd: a jeruzsálemi Szentélyben Jom Kippur napján a
főima alatt térdre és arcra borulva imádták az Örökkévalót.
A téli hónapokban esőt
kérünk a Felettünkvalótól: „Ten mátár ál pnéj háádámá” – תן מטר על פני האדמה. Az esős évszak elmúltával csak harmatot: a fent említett
„mátár” szót a „tál” – טל –
szó váltja fel. Mert imáinkban is gyakorlatiasak vagyunk: májustól októberig az
eső rendkívüli természeti jelenség-számba megy.
Reméljük, hogy addig még
sok eső esik a szomjas földre, és szépen telik a Kineret is, Izrael egyetlen
édesvízű tava és fő víztartaléka. ◙
EGYÉNI ÉS CSOPORTOS HÉBER
NYELVTANÍTÁS
Halmos László
052-3260834
izraelihirlevel@gmail.com
