Izrael választ ✲ Összefoglaló szavazóknak ✲ Ki kapja az államelnöktől a megbízatást?

Kedden reggel 7 órakor megnyíltak a választási helységek, összesen 10,720 Izrael-szerte, és este 22 óráig maradnak nyitva. 

Két nagy tömörülés és számos kisebb párt, összesen 40 lista közül választhat 6,339,279 választójoggal bíró állampolgár.

Előzetes felmérések szerint 20 százalék nem tervez szavazni.

✶

A jobbközép Likud párt élén megszakításokkal 1993 óta álló Binjámin „Bibi” Netanjáhu profi politikus. A kormányfői tisztséget tíz éve viseli. Betöltött pénzügy- külügy- és más miniszteri állásokat, volt ENSZ-nagykövet is. Hosszú éveken át élt az Egyesült Államokban, anyanyelvi szintű angoltudása és diplomáciai érzéke is innen eredeztethető.  Profiljában ott a kommandóharcos múlt is; az Izraeli Hadsereg tartalékos századosa.

A vetélytárs, a magyarul Kék-fehérnek fordítható Káchol láván párt a semmiből tört elő az ötödik évtizede létező Likud kihívójaként. Alapító vezetője, Binjámin „Beni” Ganz, aki Netanjáhu druszája, és neki is van saját beceneve, a Beni. Ő egészen más élettérből jött a politikába. A magyarországi felmenőkkel rendelkező katonaember a Cáhál, az Izraeli Hadsereg vezérkari főnöke volt 2011 és 2015 között. Alig három hónapja, 2018. decemberében alapított politikai pártot, a magyarra nehezen fordítható Chószen leJiszráél néven (a Chószen ellenállóképességet, állóképességet jelent).

Röviddel ezután Mose „Bugi” Jáálon (ismét egy volt vezérkari főnök, ismét egy becenév) Telem (a.m. Barázda) néven pártot alapított, amely beolvadt a Chószen pártba.

Ezt egy újabb egyesülés követte idén februárban, amikor Jáir Lapid, a Jés Átid (Van jövő) párt alapító vezetője egyezséget kötött Ganz-cal közös lista, az említett Káchol láván létesítéséről. Tipikus polgári középpárt; magát cionistának és liberálisnak hirdeti.

A lista már megalapítása után elérte, majd meghaladta a népszerűségi felméréseken a Likud pártot, és ez a helyzet a választások előestéjén is.

A „futottak még” pártok sorában akadnak évszázados múltúak, amilyen például a szociáldemokrata Ávodá (Munkapárt), élén Avraham „Avi” Gábájjal. Ez a párt az országot megalapító és felépítő Mápáj párt utódja, amelyet David Ben Gurion alapított és vezetett nemzedéknyi időn át. Mai szavazói talán, ha tíz képviselőt küldhetnek a Kneszetbe.

Az internacionalista-szocialista baloldalt képviseli a Merec párt, Tamar Zandberg asszonnyal az élén, valószínűleg tíznél kevesebb mandátumuk lesz.

Történelmi múltra tekinthet vissza az ultraortodox Jáhádut há-Torá, a Tórahű Zsidóság pártja is, amely az Águdát Jiszráél mozgalomból sarjadt ki. Jelenlegi vezetője Jákov Litzmann rabbi. A pártnak a legutóbbi felmérések nyolc mandátumot jósolnak.

Az arab szavazókat megszólító Tá´ál–Chádás két párt fúziója: az előbbit Achmed Tibi, az utóbbit, amely a szebb napokat látott Izraeli Kommunista Párt töredéke, mára gyakorlatilag arab párt, Ájmán Ode vezeti. Hat, esetleg hét mandátumra számíthat.

A Likud pártból kilépett, szélsőjobbosként ismert Mose Feiglin Zehut (Azonosság) néven gründolt politikai pártot 2015-ben. Fura eklektikája a jobboldali nacionalizmusnak és a személyi szabadság, már-már szabadosság hirdetésének. 

A horgolt kipát viselő Feiglin korlátozás nélkül telepítene zsidókat Júdeába és Somronba, amivel az egekbe szökő lakásárakat gondolja mérsékelni. Megfelelő támogatás mellett nekifogna a jeruzsálemi Harmadik Templom építésének. Nemzeti-vallásos felfogásának szögesen ellentmond, hogy követeli a kannabisz árusításának a legalizálását, és állítólag megbeszéléseket folytatott az LMBT-közösség képviselőivel is. Túl széles közönséget igyekszik meghódítani, aminek lehet, hogy nyolc-tíz mandátum is lehet az eredménye, de az is, hogy csak a fele. Egy angolnyelvű magazin egyenesen Spiritual gangsternek nevezi...

Öt vagy hat képviselőre szavazhatják be a választók a Hájemin hechádás (Új Jobb) pártot, amelyet Naftali Bennett és Ájelet Sákéd alapított tavaly decemberben nemzeti vallásos és kevésbé vallásos, de jobboldali világnézetű szavazók támogatására számítva.

A Kulánu (Mi mind), Mose Káchlon pártja is 5 vagy 6 képviselői helyre számíthat.

Az Ichud hájámin (Jobb Egyesülés) az izraeli politika palettájának a jobbszélén helyezkedik el. Korlátozatlan zsidó település a Területeken, egyetlen zsidó állam a Földközi tenger és a Jordán folyó között, ortodox vallási életvitel. Zömmel telepes szavazói 5 vagy 6 képviselőjüket delegálhatják a Kneszetbe.

Az afro-ázsiai hátterű ortodox zsidók pártja, a SASZ ugyanennyit. Támogatásától sokakat visszatarthat vezetője, Árje Der´i büntetett előélete.

Tucatnyi további párt várhatóan nem éri el a 3.25 százalékos bejutási küszöböt.

✶

Az utolsó órák felmérési eredményeinek ismeretében felmerül a kérdések kérdése: a szavazás végeredményének a közlése után Reuven „Rubi” Rivlin államelnök kinek a kezébe adja a kormányalakítási megbízatást? (A kormány megalakítására a törvény szerint 42 nap áll rendelkezésre.)

Nos, az államelnök két lehetőséget mérlegelhet:

– Annak a pártnak a jelöltje, amelyik a legtöbb szavazatot kapta;

– Annak a pártnak a jelöltje, amelyiknek a legjobb lehetősége van kormányképes koalíciót összeállítani, ami a 120 tagú Kneszetben legalább 61 képviselőt jelent.

A két személy minden valószínűség szerint nem ugyanaz lesz.

A legtöbb mandátumot fentiek szerint a Káchol láván vezetője, Beni Ganz fogja kapni. Kormányképes koalíció alakítására azonban – hacsak nem történik drámai meglepetés – a Likud, azaz Binjámin Netanjáhu képes, éspedig a jobboldali kis pártok és a két ultraortodox párt támogatásával.

Netanjáhunak ebben a számára győztes szituációban sem lenne könnyű dolga. Az „éppen-hogy” koalíció, a maga 61… 64 képviselőjével harmatgyönge: bármelyik kis párt megzsarolhatja a kilépéssel, és akkor oda a többség.

Ha pedig mégis Ganz alakíthatna koalíciós kormányt, azt csakis az arab párttal tehetné, amely elvből anticionista, lényegében az állam ellen politizál.

A megoldás: a Likud és a Káchol láván, esetleg a Jés Átid párt agresszív vallásellenességét magáról ledobó, független Chószen leJiszráél nemzeti egységkormánya, stabil, 70-75 mandátummal, amely az állam előtt álló, könnyűnek egyáltalán nem ígérkező kihívásokat kezelni tudná. ◙

Utolsó körök: Netanjáhu jobbról előz ✲ Likud nem ver BOTtal ✲ Húsz százalék nem megy szavazni ✲ Kik a vesztesek?

Két nap múlva, kedden már javában folynak a Kneszet-választások. A pártvezérek és kampányfőnökök az utolsó köröket futják a nagyközönség kegyeiért folyó versenyben, tudva, hogy jó harmaduk még nem döntött, hogy melyik nevet fogja kihúzni, amikor az elfüggönyözött szavazófülkében állva szembetalálja magát a negyvenegy szavazócédula-köteggel.

Minapi hír: a választási joggal rendelkező állampolgárok húsz százaléka (!) nem kíván szavazni.

Az elmúlt hetekben sokat látott-hallott az újságolvasó – tévénéző – internet-böngésző nép. Vádaskodások innen-oda és viszont, kezdve Netanjáhu gyanús ügyletei nyilvánosságra hozatalával a sajtó, majd az államügyész által, folytatva a Káchol láván párt alkalmatlanságának hirdetésével – ezt a Likud propaganda-gépezete sulykolja – no meg a BOTrány (elnézést a szerkesztő szójátékáért): az ellenzék a múlt héten azzal gyanúsította meg a kormánypárt kampánycsapatát, hogy internetes robotokkal (innen a BOT szakkifejezés) küldeti e-mail postacímek százezreire a propaganda-anyagot. Később kiderült, hogy a küldés mögött szorgalmas, de élő személyek állnak.

A baloldal se rest: megfogyva, sőt megtörve áll a legújabb megmérettetés elé. A David Ben Gurion nevével fémjelzett országalapító szociáldemokrata Mápáj párt évtizedekig kikezdhetetlenül állt a koalíciós kormányok élén. Ideológiai utódpártja, a Munkapárt (Háávodá) Ávi Gábbáj vezetésével most kilenc vagy tíz ülésben reménykedik a 120 tagú Kneszetben és a Káchol-láván farvizén remél szóhoz jutni, annak győzelme esetén. A tőle balra álló Merec párt közel ennyit küldhet.

A Kneszet-választások a külföld figyelmét sem kerülik el.

Ha létezik főnyeremény a külpolitikában, úgy Donald Trump elnöksége az Netanjáhu – és nem is kis mértékben Izrael számára. Az önerejéből korszakunk legnagyobb hatalma vezetői székébe került milliárdos hivatala első évében bejelentette szándékát: az USA izraeli nagykövetségét Tel Avivból az ország fővárosába, Jeruzsálembe költözteti. Az átköltözés 2018. május 14-én kezdetét vette.

Trump elnök kitüntetett figyelemben részesíti Netanjáhu miniszterelnököt, és ennek számos jelét adta. Legutóbb például március 21-én, éppen Purim napján jelentette be, hogy a Golán fennsíkot történelmi megfontolások alapján Izrael részének tekinti. Az arab államok és több harmadik világbeli ország tiltakozott. Oroszország elégedetlenségét fejezte ki. 

Trumpnak az a javaslata, hogy egy közel-keleti rendezés keretében a "Területek" palesztin menekültjeinek Jordánia adjon állampolgárságot, végleg kiverte náluk a biztosítékot. Trump amúgy Júdea és Somron 85-90 százalékát a jövőbeni palesztin államnak szánja.

Ennek a tervnek ellentmond Netanjáhu vasárnapi kijelentése, amelyet egy interjú során tett: újabb kormányra kerülése esetén nem csak a Jeruzsálem-környéki zsidó település-tömbök, hanem valamennyi, zsidók által lakott település az izraeli igazságszolgáltatás alá fog tartozni. Hogy ez konkrét annektálást jelent-e – nem világos. Ezzel viszont „jobbról előzi” a politikai palettán a Likudtól jobbra elhelyezkedő kisebb pártokat, azok szavazótáborának jórészét a Likudhoz csatornázva.

Oroszországba eddig tucatnyi alkalommal látogatott el Netanjáhu: legfőképpen a szíriai biztonsági problémákról tárgyalt Putyinnal és más vezetőkkel, amit az iráni katonai jelenlét okoz a szomszéd, Izraellel ellenséges országban. 

A legutóbbi látogatásra múlt héten került sor. Az orosz vezetés kegyeletes aktussal fejezte ki megértését Izrael felé, amikor Vladimir Putyin orosz elnök április 3-án bejelentette, hogy az orosz hadsereg Szíriában operáló különleges egységei rátaláltak Zachary Baumel, 37 évvel ezelőtt elesett izraeli őrmester földi maradványaira, amelyet katonai tiszteletadással juttattak vissza Izraelbe.

Netanjáhut lehet szeretni és nem szeretni, de rendkívül megalapozott nemzetközi elismertségének, anyanyelvi angol tudásának köszönhetően még jó ideig megkerülhetetlennek látszik Izrael kormányfőjeként.

Ezen az sem változtat sokat, hogy Emmanuel Macron francia elnök szinte tüntetően fogadta Jáir Lapid ellenzéki képviselőt, a „Kachol láván” második emberét. Az is igaz viszont, hogy Macron számos alkalommal fogadta Netanjáhut is, akit becenevén Bibinek szólított. No, de ilyen a diplomácia…

Végül: kinek áll a zászló?

Hónapok óta a Ganz és Lapid-vezette Káchol-láván vezet a Likud előtt, ám a finisben úgy tűnik, hogy kormányképes koalíciót csak a Likud képes alakítani a jobboldali és a vallásos pártok támogatásával, a 120 tagú Kneszetbe összesen 63 vagy 64 képviselőt delegálva.

Legalább tízféle felmérés jelenik meg a lapokban, a televíziós csatornákon és az interneten. 

Aki mindre kíváncsi, itt találhatók a naponta frissített adatok, jól áttekinthető diagramokkal, angolul.

Folyt köv. Izgatottan várjuk. ◙

Április négyről szólt...

Szólt hát. Énekeltük énekórán, kötelező úttörőkórus-foglalkozáson, szólt a rádióban, az ötvenes évek végétől láttuk-hallottuk a televízióban is.

Indulj az útra, és vissza ne nézz…

No meg: éljen május elseje. Még a gimis németórán is fújtuk: Erster Mai, Erster Mai, Alle Menschen werden frei. Felvonultunk előbb szüleink munkahelyével, később felvonultunk mi magunk is.

És a november hetedikék! Orosz órán persze, hogy szigymóje nájábrjá. Ünnepeltünk mi minden nyelven, a proletár internacionalizmus jegyében. Ki lelkesen, ki kevésbé.

Május kilencedikén minden évben osztálykirándulás volt a budai hegyekbe. A béke első napján.

Nálunk, otthon (ez a fogalom számomra életem végéig apám házát jelenti) április 2-a volt az ünnep. Ezen a napon szabadult fel a lichtenwörti asszony-láger, ahová 1944 novemberében édesanyámat is hajtották a bécsi „halálmenetben”. A 2500-ból 800-an jöttek vissza.

Az életben maradt magyarországi zsidóknak 1945 tavasza valóban felszabadulás volt. Hogy Magyarország többi lakosának az volt-e, vita tárgya: 1990 előtt baráti asztaltársaságoké, később nyílt teret kapott a téma.

A gellérthegyi Felszabadulási emlékmű mellől hamar eltűnt a „davajgitáros” szovjet katona szobra. A főalak, a pálmaágat tartó asszony maradt. (Városi legenda szerint Kisfaludy Strobl eredetileg a háborúban repülőszerencsétlenség áldozatává lett Horthy István kormányzóhelyettes emlékének szánta az alkotást.)

Vácon, ahol a hetvenes évek elején katonai szolgálatomat töltöttem, bizalmas beszélgetésekben nem egy bajtársam ápertén kijelentette: kár, hogy a második világháborút nem a németek nyerték meg. 

Hogy ebből a törzsökös magyarságnak mi haszna származott volna, nem tudható: a „mi lett volna, ha” a történelmi vizsgálatok tabuja. A német fajelmélet mindenesetre a magyarokat nem tekintette árjáknak. (Az indoeurópai fehér rassz „árja” kinevezése maga is sült marhaság: szabad iráni a jelentése.)

Nem szóltam hozzá, de megszívleltem a címül választott dal kezdősorát: Indulj az útra és vissza ne nézz. Leszerelésem után az első adandó alkalommal úttalan utakon, érvényes útlevél nélkül  elindultam Izrael felé.

Vissza-visszanézek, ez igaz. Ottmaradt édesanyám, ottmaradtak barátaim, ottmaradt szeretett szülővárosom, Budapest. Ottmaradt az a szomszéd, aki apámat a munkaszolgálatból való visszatérésekor meleg levessel vendégelte meg: jobb neki sem volt. Ott maradt a hívő katolikus szomszédasszony, aki anyám visszatértekor sírva köszöntötte őt: Klárikám, minden nap imádkoztam érted! 

Tizenegy évvel később, ’56 november elején ugyanő csengetett be hozzánk: Klárikám, a Mari írja ám össze a ház zsidó lakóit, hogy átadhassa a névsort annak, aki megint kéri! A Mari házbizalmi volt – és maradt az újabb orosz bevonulás után is.

Újabb felszabadulás? Apám ebből már nem kért. Összepakolta mindazt, amire út közben szükségünk lehet, ám az orosz tankok már az utcánkat lőtték. Maradtunk.

Visszanézek életem első 24 évére. Mit tagadjam: nekem szép volt. Izraeli létem 45 éve alatt vagy tízszer látogattam vissza Magyarországra, amely szülőföldem volt és marad, ahol szüleimnek és egykori jó- és rosszakaróinknak már csak sírjai domborulnak, és egykori baráti köröm is fogyóban.

De minden május kilencedikén meghatódva nézem a szovjet hadsereg Izraelbe alijázott zsidó veteránjait, akik évről évre kevesebben vannak, de még felvonulnak. Erre az egy napra ismét magukra öltik egyenruhájukat, rendfokozataikkal és kitüntetéseikkel.

Felszabadítóink voltak. Nekünk mindenképpen. ◙