DR. TÓTH ESZTER EGYIK IZRAELI LÁTOGATÁSÁN
Tel Avivban elmentem a Palmach* Múzeumba. Előre
be kellett jelentkezni. A 10 órakor induló angol „csoportban” kaptam helyet.
Rajtam kívül egy nagyon amerikai család volt még. Tíz percig tartott a kedves,
fiatal katonalány angol bevezetője: ami azért nyűgözött le, mert kommunikált is
velünk.
Amikor megtudta, hogy én Magyarországról jöttem, azonnal lassított a beszédén. Majd megkérdezte, ki hallott már a Palmachról korábban. Az amerikai válasz amerikai volt: „Nem hallottunk. Ezért jöttünk…”
Amikor megtudta, hogy én Magyarországról jöttem, azonnal lassított a beszédén. Majd megkérdezte, ki hallott már a Palmachról korábban. Az amerikai válasz amerikai volt: „Nem hallottunk. Ezért jöttünk…”
Én bevallottam, hogy olvastam már a Palmachról.
Nagyon jó érzés volt, ahogyan ezután mindig figyelte, várta, hogy mosolyogva
bólintsak… Szóval, nekem jól kezdődött…
A kislány a végén adott mindenkinek egy
mobiltelefonfélét, amin semmi gombot nem kellett megnyomni, automatikusan
követte a múzeum területén, merre járunk, és mondta angolul, amit a héberül
beszélő tárlatvezető mondott. Merthogy hozzácsaptak egy nagyobb csoporthoz.
Fiatal kiskatonák, fiúk és lányok csoportjához.
Bementünk a múzeum-barlangba. Belépéskor a
katonagyerekek, amúgy közel-keletiesen hangosan beszélgetve, hangosan
nevetgélve léptek be. És ahogy felismerték, hova léptek be, azonnal néma csend
lett. Hátborsodztató csend. A teremben az elesett katonák emlékműve van…
A Palmach Múzeum volt a mostani utam első legnagyobb élménye. Nagyon nagy területet sétáltunk végig olyan utakon, mintha a sivatagi köveken járnánk. (Egyszer meg is botlottam. Vagy öt kiskatona ugrott és kapott el. Akkor már köztük mentem, valahogy az amerikaiak tüntetően elkülönültek tőlünk…)
Nem írom le a múzeum tartalmi is és formai
szempontból is csodálatos elrendezését. Nézzétek meg, (ha még nem láttátok).
Útközben kétszer ültettek le
amfiteátrum-szerűen kiképzett kövekre. Képeket vetítettek, valamit beszéltek
hozzá héberül. Már nem tartottam a fülemen az angolul csicsergő masinát. Héber
tudás nélkül is átjött az üzenet. Mellettem jobbról, balról egy-egy katonalány
ült. Olyan megrázó képeket is vetítettek a Soá idejéből, amiket még nem láttam.
Megborzongtam, összehúztam magamat. A két kislány, szinte egyszerre, közelebb
ült hozzám. Hozzám ért a karjuk. Megérezték… Majdnem elbőgtem magamat. Múlt és
jövő. A múlton is nevelkedő jövő.
Ott jutott eszembe újra, hogy talán az, hogy a
modern Izrael több, mint 70 év óta létezik a nagyságrendekkel nagyobb
lélekszámú ellenség gyűrűjében, az izraeli katonaságnak köszönhető. Persze
annak is, hogy a legmodernebb, leghatékonyabb eszközei vannak. De a döntő
tényező az ország megvédésében sokkal inkább az, ami a katonák fejében van. A
magas szintű szakmai tudás mellett, nagyon szorosan vele együtt, megvan a
zsidóság megőrzésének vágya, akarása.
A gyökerek, amelyek nélkül nem él a fa. ◙
· * Palmach (פלמ"ח) – a plugát máchác (פלוגת מחץ) kifejezés
rövidítése. Magyarul rohamcsapatnak fordítható. Az állam kikiáltása
előtt, 1941-ben alapította a Hágáná
(a.m. „Védelem”, a mai izraeli hadsereg, a Cáhál – Cvá Hágáná LeJiszráél – elődje),
mint a kibuci ifjúság válogatott elit csapatát, amelynek feladata volt a brit
mandátum alatt (1920 - 1948) különösen aktív arab terror féken tartása, alkalmanként
megtorlása.
Tisztjei között
voltak a leendő Izraeli Hadsereg kimagasló parancsnokai: Mose Dáján, Jichák Rábin,
Jigál Álon és mások.
