A másik Gilád • „Hazug voltál és hazug maradtál!”

Miközben az izraeli közvélemény még mindig Gilád Salit minapi szabadulásával, és az első szabadon töltött napok részleteivel foglalkozik (a Cáhál, az Izraeli Hadsereg a fiatalember gyenge fizikai állapotára való tekintettel elhalasztotta meghallgatását), a sajtóban már egy másik Giládról is szólnak.

Családneve is emlékeztet Salitéra: Gilád Saronról, Áriél Saron egykori miniszterelnök fiáról szólnak a hírek.

Pontosabban nem is róla, hanem az immáron hatodik éve kómában fekvő édesapjáról írt könyvről szólnak a hírek.

Címe rövid: SHARON. Alcíme: The Life of a Leader. (Egy vezető élete.)

A nagyvilág angolul olvasó közönségének szánt vaskos (640 oldal), keménykötésű könyv kedden, október 25-én jelenik meg angol nyelven a Harper kiadó gondozásában.

Izrael újkori történetének egyik legnagyobb hadvezére – és, sokak szerint, egyik legszerencsétlenebb kezű politikusa – 83 éves. Súlyos agyvérzése óta magatehetetlenül fekszik Izrael egyik központi kórházában. Kísérletet tettek rá, hogy kezelésre hazaszállítsák az egykor a napi hírekben gyakran említett „Sikmim” tanyájára, ám az orvosok végül ismét a kórház mellett döntöttek.

„Apánk többnyire békésen alszik, de ha ébren van, ugyanolyan gazda-pillantással néz körül a szobájában, mint tette egészséges korában. Ha arra kérjük, hogy mozdítsa meg az ujját, azonnal megteszi” – szól a fiatalabb Sáron fiú érdekes tájékoztatása, amint a könyv előzeteséből kiderül.

A könyvben, ismét az előzetes tájékoztató szerint, a katona-politikus jónéhány „oldalvágásáról” is olvashatunk majd. Az egyik történet különösen kényesen érintheti Saron örök riválisát, Binjámin Netanjáhut. A jelenlegi miniszterelnök első kormányfői mandátuma idején pénzügyminiszterséget ajánlott fel Saronnak, hivatali elődjének, majd visszakozott a tervtől. Ekkor került sor Netanjáhu hivatalának legrövidebb kihallgatására. Saron bement Netanjáhu hivatalába, és így szólt: „Hazug voltál és hazug maradtál!” – azzal sarkon fordult és válaszra nem várva magára hagyta a miniszterelnököt.

A miniszterelnöki iroda máris cáfolta a még meg sem jelent könyvben foglalt állítást.

A jelenleg 45 éves Gilád Saron Áriel Saron kisebbik fia (az elsőszülött Omri Saron). Apja végzetesnek bizonyult szélütése óta ő vezeti a családi gazdaságot.

A család nem került el néhány gazdasági jellegű botrányt. A legismertebb a "Görög sziget-ügy".

Gilád 1999-től 2001-ig együtt dolgozott egy Dudi Appel nevű üzletemberrel, aki egy Partoklosz nevű kis, sziklás görög szigetet tervezett megvásárolni, hogy azon kaszinót és néhány szállodát építsen fel. Appel személyes barátját, az akkor külügyminiszteri posztot betöltő Áriel Saront kérte fel „egy kis segítségre”, vagyis hathatós közbenjárásra a görög kormánynál. Talán baráti figyelmességből az akkor kezdő üzletember Gilád Saronnak is felajánlott egy tanácsadói állást, szerény 20 ezer dolláros havi javadalmazásért, plusz három milliócskát (ugyancsak észak-amerikai valutában), ha az ügyletet sikerül nyélbe ütni.

Nem sikerült.

Menáchem Mazuz főbíró az ügyet kellő bizonyítékok hiányában büntetőeljárás nélkül lezárta.

Nyilvánvaló szubjektivitása ellenére – hogyan is kerülhetné el a részrehajlást a fiú az apja javára – az életírás nagy érdeklődésre tarthat számot. Áriel Saron lassanként múltba tűnő drámai figuráját senki nem ábrázolhatja hűebben, mint fia és legközelebbi bizalmasa – Gilád Saron. ◙

Gilád Salit öt éves fogság után ismét otthon

Izrael ünnepel.

Mintha maga a Messiás érkezett volna meg.
“Isten hozott itthon”, “Végre végre”, “Gilád hazaérkezett” és hasonló, nagybetűs címek láthatók a keddi és a szerdai lapok címoldalain.
A lapokról, a komputerek és a televízió képernyőiről napok óta a rövidre nyírt hajú, szemüveges fiatalember képe néz szembe velünk.
Nem mindennapi sors jutott ki a nap hősének. És, természetesen, családjának is. A szülők, Aviva és Noám Salit a távközlés szinte mindennapi szereplői voltak.

Az alig húsz éves tizedes 2006. június 25-én, vasárnap egységével a Gázai-övezet határán teljesített szolgálatot.

Idézem az esemény másnapján írt cikkemet:

Tegnap, vasárnap, a hajnali órákban palesztin fegyveresek összehangolt támadást hajtottak végre a Gázai-övezet izraeli oldalán, a Szufá átkelő közelében, Keren Salom kibuc határában telepített Cáhál-támaszpontok ellen.
A minden bizonnyal hosszú ideig gyakorolt, jól előkészített támadásra egy, az eddig megszokottnál jóval mélyebben ásott alagúton érkezett a nyolc fegyveres.
Amennyire lapzártakor tudni lehet, az izraeli oldalra kiérve három csoportra oszoltak. Az egyik csoport egy csapatszállítóra lőtt ki tankromboló aknát, amelyről nem tudták, hogy üresen áll.
A másik egy további tankot támadott rakétával. Ebben a támadásban két katonánk, egy hadnagyi rangban szolgáló tankparancsnok és egy harckocsizó katona életét vesztette, egy katonát a palesztinok fogságba ejtettek és magukkal hurcoltak.
A terroristák harmadik csoportja a közeli bázis felé vette útját és az ott állomásozó katonákat vette tűz alá.
A palesztinoknak a harcok során két halottja volt.
Hat sebesült katonát helikopteren szállítottak a beér-sevai Szoroka kórházba. Lapzártáig az események lefolyásáról nem tettek közzé részletes jelentést.
A Cáhál tegnap délelőtt megkezdte bevonulását a Gázai-övezetbe: a bevonulás mélysége és várható időtartama nem ismeretes.
Az első robbanásokat órákon át tartó tűzharc követte. A helyszínre érkező erősítés megszállta a felfedezett alagút környékét, hogy a terroristák azon át ne térhessenek vissza, egyúttal Izrael figyelmeztette a közeli egyiptomi határőrséget, hogy akadályozzák meg fegyveresek átkelését egyiptomi területre.

A palesztin kommandó által elhurcolt tizedes – Gilád Salit volt. Kar- és vállsérülésekkel került a Hamasz fogságába.
A Cáhál, az izraeli hadsereg június 27-én, kedden blokád alá vette a Gázai-övezetet. A blokád egyik célja nyomás gyakorlása volt a Chámász-kormányra a túszul ejtett katona kiszolgáltatására, a másik cél annak megakadályozása volt, hogy a terroristák foglyukat Egyiptomba, és onnan esetleg még távolabbra hurcolják.

Jóval később közölték: az izraeli katonai elhárításnak tudomása volt a rejtekhelyről, ahol Salitot őrizték, mint ahogyan a Hamasz számos vezetőjét is naponta cserélt rejtekhelyén érte utol végzete a célzott felszámolások során. A kommandó-akció általi szabadítást azonban egyetlen parancsnok sem vállalhatta: ez a katona szinte bizonyos halálával végződött volna.
A kiszabadításra csak a diplomácia, és az Izrael számára megalázó alkudozások hosszú sora nyújtotta az egyetlen lehetőséget.

Tucatnyi alkalommal repítették fel a lapok szalagcímei: „Salit már holnap szabad lehet.”
Tüntetések, „Gilád Salit még él!” feliratú pólók, internetes honlapok, millióknak kiküldött e-mail üzenetek tartották napirenden a fogoly katona drámáját.
A szülők – valószínűleg tehetős emberek, izraeli-francia kettős állampolgárok – szünet nélküli nyomást gyakoroltak az egymás után következő izraeli kormányokra. A fél világot bejárták, államfőkkel értekeztek, szimpátia-tüntetések főszereplői voltak.
A fogság „jeles napjai”, mint az ötödik év, Salit 25. születésnapja, sőt, a fogság 1000. napja mind nemzeti megemlékezés volt.

Miközben magán a foglyon és fogvatartói szűk körén kívül senki sem lehetett biztos benne, hogy Gilád Sálit még egyáltalán életben van.
Öt év és négy hónap alatt a Vöröskereszt vagy más nemzetközi szervezet egyetlen egyszer sem látogathatta meg. A kevés életjelet három levél, egy magnó-kazetta és egy, a Hamasz által felvett DVD-video-lemez jelentette.
A remény végül október közepén csillant fel, amikor egy arab TV állomás világgá röpítette: megállapodás született az izraeli kormány és a Hamasz képviselői között.
A Gázát uraló terrorszervezet-kormány soha nem tárgyalt közvetlenül Izraellel, szóhasználatuk szerint a „cionista entitással”.
A foglyot is Egyiptomba szállították, onnan térhetett haza Izraelbe – 1941 nap után.

A Cáhál, az izraeli hadsereg képviselői mentek át az egyiptomi határállomásra és hozták át Salitot izraeli területre, szinte ugyanarra a földdarabra, ahonnan annak idején fogságba vitték.
Első dolga volt, hogy a számára előre biztosított mobiltelefonon felhívja szüleit.
Gyors orvosi vizsgálaton esett át, letussolt, majd a Cáhál egyenruhájába öltözött.

Gilád Salit már az első percekben közölte: tudta, hogy mindent megtesznek a szabadulásáért, de tartott tőle, hogy fogsága még évekig eltart. Közeli szabadulását egy héttel az előtt közölték vele.
A láthatóan sápadt és lefogyott fiatalember mégis kellemes meglepetést okozott az őt fogadó izraelieknek, akik őszintén megmondták neki: sokkal rosszabbra is fel voltak készülve. Ám, amikor az első, egyiptomi televízió által közvetített képkockákon meglátták, hogy a saját lábán lépked – az aggodalmak egy része elpárolgott.
„Sejtettem, hogy rosszabbra voltatok felkészülve” – ez volt Salit egyik első szava az őt fogadó katonákhoz.
Később elmondta: a családja utáni vágyakozás után a legrosszabb a napfény hiánya volt.
Eleinte rossz körülmények között tartották, amin fogvatartói az utóbbi években javítottak.
Szobájában rádió és TV készülék is volt, de kívülről ellenőrizték, mit néz. Politikai témájú műsorokat nem nézhetett, csak természeti- és kalandfilmeket. Ugyanakkor – talán a rádióból – tudomása volt az erőfeszítésekről, amelyeket kiszabadítása érdekében tesznek.
Tápláltsága az orvosok véleménye szerint a kielégítő szint alsó határán van.
Fogságba ejtését követően palesztin orvosok kezelték kar-sebesülését, de a vállába kapott repeszeket nem: ezek ma kisebb problémát okoznak.
A tizedest – akit azóta őrmesterré léptettek elő – helikopteren a Tel Nof légitámaszpontra szállították, ahol találkozott szüleivel. Salitot Binjámin Netánjáhu miniszterelnök tisztelgéssel fogadta, amit Salit hasonlóan viszonzott.
A helikopter-utat Salit nehezen viselte: láthatóan problémát okozott egy néhány lépcsőfok megtétele.
Ehud Barak honvédelmi miniszter is köszöntötte az érkezőt, Beni Ganz vezérkari főnök átölelte az igen fáradtnak látszó fiatalembert, aki vélhetően az elmúlt napokban keveset aludt.
A találkozások és a köszöntések után a korábbinál alaposabb orvosi kivizsgálás következett, majd a késő délutáni órákban Gilád Salitot és szüleit helikopteren otthonukba repítették, a libanoni határ közelében fekvő Micpe Hila községbe.
Az első „hazai” vacsora, Gilád kedvence volt: bécsiszelet csipsszel.
Az utcát, ahol Saliték laknak, egyelőre lezárták a forgalom elől, hogy a családot megvédjék a látogatók – és az újságírók – rohamától.
Kivételt csak a francia nagykövettel tettek (mint említettük, a Salit-család izraeli-francia kettős állampolgár).

Simon Peresz államelnök rövid idővel a katona Izraelbe érkezése után köszönetét fejezte ki Gerhard Konradnak, aki az Izrael és a Hamasz közti közvetítés kényes és fárasztó, gyakran reménytelennek tűnő feladatát látta el, többnyire Egyiptomban.
Peresz ugyancsak köszönetet mondott Angela Merkel asszonynak, Németország kancellárjának országa kiemelkedő szerepéért, amelyet a fogolycsere lebonyolításában játszott.
Szerda estétől üli Izrael a Tóra örömünnepét. Az örömbe némi üröm is vegyül: a régen várt fiú hazatért, de szabadulásáért két ütemben összesen 1027 palesztin terrorista kerül szabadlábra, akik ki tudja, mikor követik el a legközelebbi gyilkosságot itt vagy másutt. ◙

Salit Izraelben • Öt év és négy hónapi fogság után hazatért a Hamasz fogságából

Kedden (október 18) 11 óra után jelentik az izraeli hírközlő szervek: a 2006. júniusában egy Hamasz-kommandó által izraeli területről sebesülten elrabolt Gilád Salit tizedes egyiptomi terület érintésével visszatért Izraelbe.
A katona egészségesnek, bár soványnak és fáradtnak látszik.
A szüleivel folytatott első telefonbeszélgetés után rövid orvosi vizsgálatnak vetik alá, majd helikopteren a légierő Tel Nof bázisára szállítják helikopteren.
Itt találkozik szüleivel, majd egy alaposabb orvosi vizsgálat következik.
Ezt követően hazautazik otthonába, az észak-izraeli Micpe Hilá-ba.
A szülők előzetesen felkérték a televíziós és rádiós munkatársakat és egyéb újságírókat, hogy tartsák tiszteletben a család magánszférához való jogát, ezért csak rövid beszámolókra lehet számítani. ◙