Előrehozott választások nyáron

Binjámin Netanjáhu miniszterelnök a fokozódó belpolitikai nyugtalanságra való tekintettel felkérte tanácsadóit, hogy vizsgálják meg egy, a nyári hónapokra előrehozott parlamenti választás lehetőségét. A kormányfő egy vasárnap reggeli rádióriport során elmondta: nem tart az előrehozott választásoktól, és már a következő héten meghozza az azzal kapcsolatos döntést. “A jelenlegi kormányzat jelentős eredményeket ért el, éppen az összetartása révén. Ha a kormány feloszlik és új tényezők követeléseikkel változtatást próbálnának kierőszakolni a költségvetésben, annak semmiképpen sem fogunk engedni” – jelentette ki.

A Likud párt vezető emberei a szeptember eleji opciót tartják a legvalószínűbbnek: ezt a koalíciós partnerekkel lefolytatott megbeszélésekre alapozzák. Ez azt jelentené, hogy a Likud párt belső választása, amelyet Izraelben angolosan primaries-nek [prájmeríz] neveznek, már június hónapban esedékes lenne.

Juvál Steinitz pénzügyminiszter a Jediot Ahronot napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a Likudnak bármilyen időpont megfelel, és ő, személy szerint, bizonyos a Likud újabb győzelmében.

Seli Jechimovics, a Munkapárt elnökasszonya Binjámin Netanjáhu kijelentéseit értékelve azt mondta: “Saját tapasztalataiból tudhatná, hogy az arrogancia a bukás biztos garanciája”, majd a mielőbbi Kneszet-választásokat sürgette.

A Kadima-párt is az előrehozott választások híve. Saul Mofáz pártelnök a soron következő megmérettetést a Likud és a Kadima közötti versenynek nevezte, ahol ő, Saul Mofáz lesz Binjámin Netanjáhu kihívója.

A másik vezető napilap, a Jiszráél Hájom felmérése szerint ha ezekben a napokban lennének a választások, a jobbközép Likud 31, a szociáldemokrata Ávodá (“Munkapárt”) 17, a jobbszéli Jiszráél Béténu (“Izrael az otthonunk”) 14, a közép-polgári Kádimá (“Előre”) 13, Jáir Lapid vadonatúj liberális Jés Atid (“Van jövő”) 12, a SASZ, a keleti törzsek ortodox zsidó pártja 9, a Jáhádut háTorá, az askenázi (európai eredetű) ortodox zsidó párt 5 mandátumot szerezne – vagyis a jobboldali koalíció győzelme garantált. (Nem említjük a 2...4 mandátumos kis pártokat.)

Ami a leendő kormányfő személyét illeti, a felmérés 29.1 százalékot jósol Binjámin Netanjáhunak, és mindössze 4,6 százalékot Saul Mofáznak. A többiek – a felmérés eredményei szerint – ennyire sem számíthatnak. ◙

Beléptünk a 65.-be

Még mindig minden zászlódíszben áll. Az utcákat, a házakat, a vasúti szerelvényeket és az autóbuszokat, az autókat, sőt, újabban a visszapillantó tükrök hátoldalát is zászlók díszítik. Pedig csütörtökön este, az Izrael Díjak (a Kossuth díj itteni megfelelője) átadásával hivatalosan is véget ért a Függetlenségnap, és vele a Purimmal, Pészách-hal kezdődött tavaszi ünnep-szezon.

A péntek-szombati hétvége ezt még két nappal megtoldja, hogy a jövő héten, májusban megkezdődjenek a munkás hétköznapok. Igaz, maradt még előttünk egy rövid ünnep, a Hetek (Sávuot) ünnepe – május 27-én, vasárnap, ami egy újabb hosszú hétvégét ajándékoz nekünk –, de az már egy hónapos távolságban van az eddigiektől. Utána kezdődik az izraeli nyár. De addig még tavasz lesz, a párás, forró harmincasok csak az után következnek, és egészen az őszi ünnepek végéig velünk maradnak.

Az izraeli optimista, némileg fatalista fajta, legalábbis ez a külső szemmel alkotott vélemény róla. Sem a vészmadárkodó újságcikkek, sem a biztonsági szakértők borongós kommentárjai nem lendítik ki mindennapjaiból, a terveiből: nyaralás, a gyerek(ek) tanulmányai, bevonulása, aztán jó órában leszerelése, utazás külföldre – mint eddig, ál tid’ág, hákol jihje böszéder, ne aggódj, rendben lesz minden.

Mégis: ki nem szeretne egy kicsit előrelátni, bele a bontakozó jövőbe, legalább az előttünk álló év történéseibe?

A 65. év kicsit varázslatos, kicsit baljós. Sok országban a férfiak ebben az életkorban vonulnak nyugdíjba (Izraelben megemelték 2 évvel, 67-re, kevesek örömére. A zúgolódókat vígasztalják: megy az fel még 70-re is). Izrael, mint állam viszont kortalan: három nagy és öt “kisebb” háború ellenére (a Szuezi csatorna partjain vívott “kifullasztó” háborút, két palesztin intifádát és két libanoni háborút számítva) az ország fejlődése dinamikus. A növekvő szocio-ekonómiai egyenlőtlenségek a társadalom szövetét még nem kezdték ki.

65 – mennyi az annyi?

65 = 5 × 13.

Az 5-ös számot a zsidó hagyomány áldottnak tekinti: egy kézen és egy lábon ennyi ujjat adott a Teremtő, de a Tóra is öt könyvre tagolódik, ezért is hívják Chumásnak, Ötkönyvnek a Mózes által hagyományozott legfontosabb szent iratot.

A 13 számot annál kevésbé tekintik áldottnak: primszám, csak 1-gyel és önmagával osztható, mintegy megbontja az előtte álló 12 harmóniáját, ami egyébként Izrael törzseinek a száma. És ez a nem túlságosan jó ómennel rendelkező szám a 65-ben még az “erős” 5-tel is szorozva...

No, de van mentség. Reméljük, a legbabonásabbak is megnyugszanak tőle.

Izrael újkori éveit néhányan a Zsoltárok számához rendelik. Az adott esztendő volt, vagy várható eseményeit a megfelelő zsoltárból kiolvasott jelzésekből próbálják levezetni.

A most következő évhez a 65.-iket, a szám héber megfelelőjével a ס"ה (számech-hé) zsoltárt nyitjuk ki. (A pontos magyar fordítás szinte lehetetlen.)

 …

L’chá dumijá t’hilá, Elohim b’Cion… Tiéd az elnémulásos dicséret (vagy dicsőség), Isten Cionban… A fogadalmakat neked teljesítik, az imákat meghallgatod, minden hús (-vér lény, tehát minden élő) feléd tart … hatalmat öltöttél, lecsillapítottad a tenger zúgását, hullámaik robaját, nemzetek háborgását… jeleidtől félnek a messzeség határain lakók (josvéj kcavot) …

A 65. zsoltár szót ejt a jeruzsálemi Templomról (amely a Zsoltáros, vagyis Dávid király idejében még nem létezett, vagyis látomásról lehet szó, vagy későbbi szerzőről, bár ki tudja: talán az előttünk álló Harmadik Szentélyt vizionálja), és bő esőről, dús termésről.

Az európai jobb- és baloldal által folytonosan ócsárolt Cion az első szavak egyike. Vajon milyen háborgást lehet kiérteni a szavakból: háborút, cunamit?

A több ezer éves költemény talán irányjelző a mai olvasónak, történelmi GPS, csak érteni kell tudni belőle... ◙ 

Izrael 64

A legújabb kori Izrael hatvannegyedik születésnapja van ma, 2012. április 25, szerda estétől csütörtök estéig. A zsidó naptár szerint, mint minden jeles napé Izraelben. Amúgy május 14-én lenne, a Gergely-naptár szerint.

Az állam kikiáltására ugyanis 1948. május 14-én, egy pénteki napon került sor Tel Avivban, ahol  David Ben Gurion, szocialista-cionista munkásvezér olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot.

A környező arab államok hadseregei, és az országban élő arabok irreguláris erői azonnal háborút indítottak ellene. Az európai kultúrájú, modern technikát, tudományt és szemléletet idehozó zsidók idegen test voltak a körzet évezredes sivatagi “kultúrájában” tespedő lakóinak. Ma is idegen test, amelytől szabadulnának, ha tudnának. Népirtással, ahogy az náluk szokás. Elég, ha követjük a Szíriából érkező híreket: a kormány-hadsereg naponta százakat irt ki saját népéből, de Mubarak vagy Kadafi kormánya sem látott kivetni valót benne, hogy a kormányzat ellen tiltakozó tömegbe lövessen. Ez nem szúr szemet az Izraelt bíráló közvéleménynek. Hírportálom néhány kommentelője is a “zsidóktól” (!) kér számon megölt arabokat, a “palesztin” emberszabásúak által legyilkolt izraeli csecsemőkre egy szavuk nincs.

A 64. születésnap rossz ómennel kezdődik. A Herzl-hegyi díszfelvonulás főpróbáján bekövetkezett halálos baleset véres árnyékot vet az ünnepre.

Izrael fennállása óta küzd létéért. Katonai eszközökkel. A diplomácia csak békés időkben hatékony. A feszültség egy bizonyos pontján az úgynevezett kultúrnemzetek is felrúgnak minden egyezményt.

Az “arab tavasz” nem hozott virágzást a sivatagba, csak a nyomorgó népek újabb radikalizálódását eredményezte. Déli szomszédunk, Egyiptom alighanem a fundamentalista “Muzulmán Testvériség” uralma alá kerül, amint a kormányzó katonai junta kiengedi markából a hatalmat. Az Allah-adta nép legfontosabb követelése az Izraellel 1979-ben megkötött béke-egyezmény felmondása.

A tőlünk jóval távolabbi Irán fegyverkezése sem kerül le a lapok címoldaláról. A fő probléma – annak, aki csak egy kicsit is belegondol a szituáció lényegébe – nem az urán-finomítás százalékaránya, hanem a rakétatechnika, illetve az Iszlám Köztársaság kezében lévő ballisztikus rakéták. Ezekkel lehet célba juttatni bármilyen lövedéket. A köztudottan Irán által pénzelt észak-koreai rakéta-kilövés minapi fiaskója jó hír: talán a Gondviselés közbeavatkozása...

A legnagyobb baj azonban – e sorok írója szerint – házon belül keresendő.

Izrael gazdaságának egyre nagyobb hányada egyre kevesebb ember kezében összpontosul. Sok közgazdasági szakcikk foglalkozik a kevesek gazdagodásával és tömegek elszegényedésével. A cikkek egybehangzóan 19 családot emlegetnek – a legismertebbek itt a Dankner, az Ofer, az Arison családok – akik bankokat, óriásvállalatokat tartanak kézben és vásárolnak meg újabbakat. A "hon vösilton", a héber kifejezés a tőke és a politikai hatalom összefonódására, már régen polgárjogot nyert a mindennapi izraeli közbeszédben.

A szegénység – ahogyan arról a sajtó nap, mint nap beszámol – immáron nem a munkanélküliek „privilégiuma”. Az alkalmazottak egyre nagyobb tömegei is elmerülnek az adósságok hínárjában. Ezen a gondon pedig nem segít a hi-tech haditechnika. Programra lenne szükség, de azt kivételesen nem számítástechnikusoknak kellene megírni, hanem előre látó, felelős politikusoknak.

Az órákon belül kezdődő díszszemlén a fáklyagyújtók (minden évben tizenkettőt választanak, Izrael tizenkét törzsére emlékezve) ezekkel a szavakkal végzi mondatait: „… ul’tif’eret Medinát Jiszráél”, körülbelüli fordítással "Izrael Állama dicsőségére”. Nagyon nagy baj, hogy egyre több fiatal ezt úgy emlegeti, hogy „ul’tif’eret medinát hátájkonim” (Izraelben átvették az amerikai-japán Tycoon kifejezést a milliárdosokra) – vagyis a Milliárdosok Állama dicsőségére.

Kevesebb politika, kevesebb párt, több vezetői lelkiismeret jobb lenne az Állam 65. évétől kezdve. ◙