Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2012. december 18., kedd

Lieberman-per: halasztva


Kedd estére várták az Avigdor Lieberman volt külügyminiszter (Likud – Jiszráél Béjténu) elleni vádirat benyújtását. Hétfőn közölte az Igazságügyi Minisztérium, hogy a politikus ellen csalás és bizalommal való visszaélés miatt fognak vádat emelni. Az Ügyészség kedden délután közölte, hogy a per kezdetét egy vagy két nappal elhalasztják.

Lapértesülések szerint felmerült a lehetősége, hogy Lieberman vádalkut köt a vádhatósággal, azaz teljes vallomás  fejében olyan ítélet fog születni, amelyben nincs erkölcsi megbélyegzés – a héber szakszó szerint “kalon” – ilyen jogerős ítélet után ugyanis már nem jelöltethetné magát a következő választásokon.

Lieberman eleve elutasította a vádalku lehetőségét. ◙

2012. december 14., péntek

Lemondott Lieberman külügyminiszter • Valószínűleg indul a januári választásokon


Avigdor Lieberman pénteken lemondott külügyminiszteri állásáról, miután az állami főügyész kilátásba helyezte, hogy egy miniszteri pozíciójában évekkel ezelőtt elkövetett súlyos szabálytalanság miatt pert indítanak ellene.

A politikus azzal indokolta elhatározását, hogy idejét és energiáját nevének és becsületének megvédésére kívánja fordítani.

Tette ezt annak ellenére, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök üdvözölte őt, mint kormánya külügyminiszterét és politikai szövetségesét abból az alkalomból, hogy az ellene felhozott súlyosabbik vádat, amelyben gazdasági szabálytalanságokkal, strohmann-vállalatok létrehozásával vádolták, levették a napirendről.  

"Hiszek Izrael jogrendszerében és tisztelem azt. Itt valamennyi állampolgár jogosult bíróságon megvédeni magát, amely jog Lieberman külügyminisztert is megilleti. Kívánom neki, hogy a másik, még függőben lévő ügyben is tisztázza magát" – mondta a kormányfő.

Avigdor Lieberman csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy az ellene évek óta folyó igazságügyi vizsgálatok ellenére nem mond le, miután egy jogi vélemény szerint a törvény nem kötelezi erre. "Esetleges lemondásomról ügyvédeimmel fogok konzultálni. Hetekkel a választások előtt nem akarom megzavarni a választókat" – indokolta korábbi álláspontját a milliós oroszajkú közönség előtt népszerű jobboldali politikus.

Egy másik ügyben, Izrael volt belarusz nagykövetével kapcsolatos súlyos szabálytalanságért még per vár rá. Az ügy 2008-ban tudódott ki: Zeév Ben-Árje, Izrael Minszkbe akkreditált nagykövete bizalmas információkat szolgáltatott ki Liebermannak az ellene folyó nyomozásokról. Lieberman, mint külügyminiszter, később előnyökben részesítette Ben-Árjét.

Valószínűnek tartják, hogy a lemondástól függetlenül Avigdor Lieberman indul a január 22-i Kneszet-választásokon. ◙

2012. december 13., csütörtök

Folytatódik a nyugtalanság a Nyugati Parton

Csütörtökön este Hebronban, egy ellenőrző ponton egy helyi arab  tizenéves Molotov-koktélt próbált dobni az ott őrködő katonák felé.

A katonák a mozdulatra rálőttek a fiúra, akit súlyos sebesüléssel szállítottak kórházba. Órákkal korábban hasonló támadást hiúsítottak meg a katonák ugyanezen a környéken. Mindez alig 24 órával azt követően, hogy egy tizenhét éves fiú pisztoly-utánzattal fenyegette meg a hebroni határőröket, és az egyik tiszt-nő halálos kimenetelű lövést adott le rá.

Pénteken a mecsetekből kitóduló tömeg újabb gondot jelenthet majd mind a Palesztin Autonómia Izrael által ellenőrzött régióiban, mind pedig a jeruzsálemi Óvárosban, legfőképpen a Templomhegyen. ◙