Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2013. április 8., hétfő

Idén is megrendezték éves találkozójukat a Kárpátaljáról alijázott izraeliek


A találkozó helyszíne a ben-semeni erdő volt, amelyet szinte teljesen megtöltött a mintegy ezer ember.

A korábban Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön élő résztvevők Izrael különböző településeiről érkeztek, de volt, aki a tengeren túlról jött a rendezvényre. A legtöbben a hetvenes években kaptak – gyakran a kérelem benyújtásától számított több év után – engedélyt a Szovjetunió elhagyására.

"Volt Ungváron egy focicsapatunk kamaszkorunkban, a hatvanas években. Itt, Izraelben a nyolcvanas évektől kezdtünk találkozni egymással egy nagy éves pikniken, majd sorra csatlakoztak hozzánk a többi kárpátaljai bevándorlók. Ma már az egész világból jönnek erre a rendezvényre" – mondta Alex Simoni, az egyik szervező.

A tavaszi rendezvényen kívül van egy kisebb találkozó is ősszel, a Sátoros ünnep idején. Ekkor a vallásosok jönnek össze, akik szombaton nem ülnek autóba, és ezért nem tudnak elmenni a Pészách utáni első szombaton megrendezett "nagy piknikre".

A kárpátaljai izraeliek szinte valamennyien beszélik a magyar nyelvet. Májusban ünnepséget rendeznek elpusztított nagy- és dédszüleik emlékére a jeruzsálemi Jád Vásém múzeumban. A szervezetbe tömörült csoport több ezres tagsága a második világháború utáni években született nemzedékből való, szüleik a koncentrációs táborokat, illetve a munkaszolgálatot túlélő fiatalok voltak.

A Kárpátalján valaha nagy számban élő zsidók első hulláma közvetlenül a II. világháború után, a második a hetvenes évek elején, míg a legutóbbi, kisebb csoport a kilencvenes évek elején jött Izraelbe.

FORRÁS: MTI; személyes ismeretségek

2013. április 7., vasárnap

A Holokauszt-emléknapon hackerek általános támadást terveznek Izraeli állami és katonai kibernetikai infrastruktúrája ellen • „Izraelt most csak a világhálóról töröljük le”

ANONYMOUS: KORÁNTSEM NÉVTELEN MUZULMÁN BEVÁNDORLÓK

A magát "Anonymous" néven nevező hacker-csoport vasárnap estére, a Holokauszt-megemlékezés napjára "OpIsrael" néven általános támadást ígér a világhálón Izrael valamennyi életfontosságú intézménye ellen. Egyikük bejelentette: "Izraelt most csak a világhálóról töröljük le".

A kibertámadás lényege, hogy az interneten elérhető web-oldalakon át vírusokkal és káros tartalmakkal próbálják elárasztani Izrael állami, gazdasági és katonai számítógépes rendszereit.

A hacker-támadások már megkezdődtek. Vezető izraeli kormány- és banktisztviselők szerint vasárnap délig valamennyit sikerült kivédeni.

Izrael Nemzeti Kibernetikai Hivatala közölte: szakértői vélekedés szerint a tucatnyi országban működő számítógépes terrorcsoportok nem képesek behatolni és károkat okozni a fontos web-oldalaknak. "Anonymous bejelentésének főként propaganda-jelentősége van, annál is inkább, mert egy ilyen összpontosított támadást nem szoktak előre bejelenteni" – összegezte álláspontját Jicchák Ben-Jiszráél, az említett Hivatal vezetője.

Az utóbbi órákban a Statisztikai Hivatal és a Pénzügyminisztérium számítógépes rendszerébe próbáltak betörni ismeretlen hackerek. A próbálkozásokat elhárították.

A kiber-támadási kísérletekre adott válaszként izraeli hackerek csoportjai letörölték számos radikális muzulmán honlap tartalmát, és helyükbe Izraelt éltető feliratokat helyeztek el.

A minisztériumok, bankok és a hadsereg számítógépes rendszereit megfelelően képzett szakemberek őrzik a nap 24 órájában a rosszindulatú behatolásoktól. 

Az "Anonymous" ("Névtelen") és más álnevek mögé búvó internetes szabotőrök egy része Szaudi Arábiában és Libanonban tevénykenykedik, zömük azonban másod- és harmadgenerációs, Európában és Amerikában megtelepedett muzulmán bevándorló. ◙

Eredménytelenül végződtek az Iránnal folytatott tárgyalások az urándúsításról


Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – voltaképpen külügyminisztere – szombaton bejelentette: eredménytelenül végződtek a Kazahsztán fővárosában, Almatyban tartott kétnapos megbeszélések. Mint mondta, Irán és az iráni nukleáris projektek problémáiról tárgyaló hat vezető állam álláspontjai továbbra is messze esnek egymástól.

Szaíd Dzsalili iráni főtárgyaló nem hozott válaszokat a „hatok” javaslataira. Az iráni kormányzat továbbra is jogot formál az urándúsításhoz, és e jog elismerését is követeli.

További tárgyalásra nem jelöltek ki időpontot. Egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú amerikai tisztviselő – ez alatt talán John Kerry külügyminiszter értendő – azt mondta: „Nem volt áttörés, de nincs megállás. Szándékunk a tárgyalások folytatása”.

FORRÁS: DebkaFile, Jediot Ahronot