Ég a gyertya, ég... Hanuka 5782-2021: a nyolcadik, az idei utolsó gyertyagyújtás.

2016. június 22., szerda

Hatalmas a levegőben ♦ Szerda délután bemutatkozott az első izraeli F35

F35i – a kis i-nek nagy jelentősége van

Hatalmas. Ádir – אדיר. Ez az izraeli fantázianeve az F35-ös vadászgépnek, amely, némi túlzással, éppen, hogy kigurult az amerikai óriásvállalat futószalagjáról. A legmodernebb, legutolsó technikával tervezett és legyártott harcigépről van szó.

A "lopakodó" – radar által nem, vagy nagyon nehezen bemérhető – vadászgép első példányát izraeli idő szerint szerda délután vette át az Izraeli Légierő a Lockheed-Martin Aeronautics vállalat központjában. Az átadási ünnepségen jelen volt Avigdor Lieberman honvédelmi miniszter, Tal Kalman dandártábornok, a Légierő parancsnoka, továbbá mintegy 400 meghívott amerikai és izraeli vendég, köztük néhányan egyenesen a washingtoni Pentagonból érkeztek a texasi Fort Worth-be.

Az Izraeli Légierő, közismert angol rövidítésével IAF, Israel Air Force, héberül Hél háávir – חיל האויר – eddig 33 ilyen szupergépet rendelt meg, amelyet belátható időn belül 50-re, a következő évtizedben 75-re tervez bővíteni. 

Az 50 gépből két repülőszázad telik ki, amely a Légierőt az eljövendő évtizedekben békében és háborúban a körzet légterének uralkodó erejévé teszi.

Az első két gép a tervek szerint ez év végéig érkezik meg a negevi Nevatim légitámaszpontra, és ezt követően máris hadrendbe állítják. A gépeket amerikai pilóták repítik idáig: az első F35-ös izraeli pilóták kiképzése még folyamatban van. 

Az immár valódi 21. századi repüléstechnikához nem csak a legkiválóbb fizikumúakat kellett kiválogatni, de kitűnő mérnöki tudás – matematika, fizika akadémiai színvonalú ismerete – is szükségeltetik az eddig soha nem alkalmazott technikák elsajátításához.

Miután a gép sorozatgyártása még az elején tart, úgy tervezik, hogy a jövő évtől kezdve évenként átlagosan hat "Ádir" landol majd a Légierő bázisain, és így 2021-ig bezárólag két F35-ös repülőszázad együtt fog állni.

Az Izrael számára legyártott gépek az F35 jelzés után egy I betűt is kapnak, miután az ország és a környezet speciális igényeinek megfelelő "pluszokat" is hozzáteszik. Ezek általában a fedélzeti számítógéppel, és általában a számítástechnikával kapcsolatosak. Többségükben Izraelben állítják elő és itt teszik hozzá a gép műszereihez. Ezáltal nem az "egyik első", de a képességben és minőségben a legelső harci gép áll hadrendbe rövid időn belül.

Műszaki adatok:
Legnagyobb sebesség: 1930 km/h
Hatótávolság: 2200 km
Szárny fesztávolság: 11m
Hosszúság: 16m
Hasznos teher: 16 tonna (üzemanyag, bombák, rakéták)
Egy gép ára 2014-ben 90 millió dollár volt  
Egy repülőóra költsége: 35 ezer dollár

2016. június 21., kedd

Itt a nyár – hivatalosan is ♦ Június 21: nyári napforduló

NYÁR JERUZSÁLEMBEN

Június 21-én van a Föld északi félgömbjén a nyári napforduló. Ez a csillagászati nyár első napja. (A déli félgömbön – Ausztrália, Dél-Afrika, Dél-Amerika – ez a téli napforduló, és a tél kezdete).

A zsidó naptárban a Sziván, a Tamuz és az Áv a nyári hónapok, de Izraelben még az "őszi ünnepek" Tisri hónapja is bőven a nyáriak közé számítható.

A nyár héberül: kájic (קייץ). Elviselése az izraeli klíma fő nehézsége, bár manapság a lakásokban, a munkahelyeken, a járművekben mindenütt ott a klíma-berendezés, héberül mázgán (מזגן). 

Aki mégis a szabadban dolgozik vagy csak jár-kel, netán a tengerparton hűsöl - mindenképpen vigyen magával vizet. És otthon, munkában állandóan inni kell, lehetőleg vizet vagy gyümölcslevet. ◙

2016. június 19., vasárnap

Angyalok pedig léteznek

Számomra mindenképpen. Előszőr is azért, mert hiszek a Szentírás igaz és hiteles voltában. Másodszor azért, mert minden, de minden ősi kultúra megemlékezik róluk, vagyis az emberi  történet kezdeti szakaszában valamiféle magasabb rendű lények figyelemmel kísérték a Föld bolygó különböző tájain kialakuló értelmes életet.

Megértésükhöz az első állomás: gyorsan felejtsük el a templomokban és művészeti alkotásokon látható libaszárnyas szépfiúkat!
*
Ahogyan a Bibliában megjelennek…
A Bibliában az angyalok Isten küldöttei. A héber angyal, mál'ách – מַלְאָךְ – szó, akár görög αγγελος (angelos) és latin megfelelője, az angelus általános felfogás szerint követ, hírnök, hírvivő jelentésű.
A jó angyalok Isten akaratát adják hírül az embereknek és segítenek rajtuk. Erejükre és hatalmukra nézve magasabb rendűek az embernél.
A Biblia szerint az angyal Isten teremtménye, mál'ách Elohim – מלאך אלהים – semmiféle megkülönböztetett tiszteletet nem követel magának.
Az angyal – מלאך – szó összesen 213 alkalommal fordul elő a héber Bibliában: angyalok jelennek meg Ábrahám előtt, hogy fia, Izsák születését megjövendöljék, vagy Lótnál, hogy kimentsék őt Szodomából.
A szó a héberben hímnemű, és a zsidó hagyomány szerint az angyalok hímneműek.
A Biblia szerint az angyalok teremtett, de a jövőt tekintve örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelemmel, akarattal, öntudattal rendelkeznek. Szellem-testük van, de képesek (látszólagos?) fizikai testben is megjelenni a földi szférában, így részt venni földi eseményekben.
Vannak jó és gonosz angyalok; életterüket tekintve a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók.
A Szentírás három főangyal (arkangyal) nevét nyilatkoztatja ki: Michaél (Mihály), Gabriél (Gábriel) és Rafael (Ráfáél) – utóbbi csak Tóbiás könyvében szerepel, amely nem szerepel a zsidó illetve protestáns kánonban.
Az angyalok karához sorolják Lucifert (Hélél ben Sáchárt), aki elbukott, és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett. A Biblia utal arra, hogy az angyalok egyharmadát rántotta magával a lázadásba.
A nevük jelentése:
Michaél: „Ki olyan, mint Isten?”
Gabriél: „Isten hőse”
Ráfáél: "Isten orvosa/gyógyítója/varázslója" (?)
Emberfeletti lények:
kérub, héberül: k'ruv –  כְּרוּב
szeráf, héberül: száráf – שָׂרָף a száráf – שָׂרַף, vagyis ég igéből. A szréfá – שְׂרֵפָה  – égést jelent.
"szent lények", héberül chájot hákódes – חיות הקודש
"ofanim", szó szerint "kerekek", a "szent lények" járművei (?) Ezékiel könyvében, 3. fejezet, 12.  vers:
וְהָאוֹפַנִּים וְחַיּוֹת הַקֹּדֶשׁ בְּרַעַשׁ גָּדוֹל מִתְנַשְּׂאִים לְעֻמַּת שְׂרָפִים. לְעֻמָּתָם מְשַׁבְּחִים וְאוֹמְרִים
Vöháofánim vöhájot hákódes böráás gádol mitnászim löumát szráfim.

Magyarul: És a kerekek és a szent lények nagy zajjal fölemelkednek a szeráfok felé.
A Biblia szerint az angyalok szolgáló szellemi lények, akiket Isten arra teremtett, hogy az ő akaratának engedelmeskedjenek. Az Örökkévaló angyalainak feladata: Isten dicsérete és imádata, parancsolatainak végrehajtása, isteni üzenetek továbbítása, emberek szolgálata, különösen a gyermekek képviselete, védelme. Közreműködnek Isten terveinek és ígéreteinek megvalósításában (például a megváltás hirdetése, az ellenséges erők elleni harc Isten népének oldalán, Isten ítéletének végrehajtása).
A héberül angyalt jelentő mál'ách – מלאך– szó szoros kapcsolatban lehet a munkát jelentő m'láchá –  מְלָאכָה – szóval: vagyis Isten "munkásai", akaratának megvalósítói.
Gonosz angyalok, Sátán:
Hélél ben Sáchár: Ragyogó / Fénylő / Dicsérő, Hajnal fia ; Ezt a héber nevet (Ézs 14:12) fordították le a Szeptuaginta készítői Heószforosznak, azaz Hajnalcsillagnak, ennek latin fordítása pedig a Lucifer név (mindkettő Fényhordozót jelent).
Lucifer lázadása és bukása után új nevet kapott: Sátán, görögül Diabolosz.
(Talán innen van a hasonló jelentésű arab Iblisz név is.)
Sátán (héberül szátán): Vádló, Rágalmazó, Ellenálló, Ellenség, Tévelygő (a szó gyökéből, a szatah szóból)
*
Gondolkozzunk el a Tóra szavain, de nem mint teológusok, hanem mint a 21. század (na jó, mint az 58. század, a zsidó időszámítás szerint az Ádám, a Homo Sapiens alkotása utáni 5776-ban vagyunk) emberei.

Klónozás 1.
Nézzük meg a Tóra egyik legkörülvitatottabb igéjét, a Genezis (Börésit) első fejezetének a 26. versét:
וַיֹּאמֶר אֱלֹהִים, נַעֲשֶׂה אָדָם בְּצַלְמֵנוּ כִּדְמוּתֵנוּ
Vájomer Elohim: náásze ádám böcálménu kidmuténu
Vagyis: Alkossunk embert képmásunkra, hasonlóságunkra.
Így, többesszámban!

Eszerint a korábban teremtett angyalok már részt vehettek az ember – ádám, אדם – megalkotásában (klónozásában?), éspedig a maguk, vagyis az angyalok képmására, akiket Isten úgy teremtett, ahogy az angyalok formálták az embert. A zsidóság egyik alaptétele ugyanis, hogy Isten abszolút és totális szellemi lény, akinek nincs semmiféle alakja!

Klónozás 2:
Ugyancsak a Genezisben, a Tóra első könyvében, a 9. fejezet 3. és 4. verse:
כָּל־רֶמֶשׂ אֲשֶׁר הוּא־חַי, לָכֶם יִהְיֶה לְאָכְלָה; כְּיֶרֶק עֵשֶׂב, נָתַתִּי לָכֶם אֶת־כֹּל׃
אַךְ־בָּשָׂר בְּנַפְשׁוֹ דָמוֹ לֹא תֹאכֵלוּ׃
Kol remesz éser hu háj, láhem jihje löohlám.
Áh bászár bönáfso dámo lo tohélu.

Vagyis: Minden, ami él és mozog, legyen a ti eledeletek. 
Nektek adom mindet, mint a zöld növényt. De húst az őt éltető vérrel együtt ne egyétek!

Ezek szerint az elsőként teremtett, de a Noé nemzedékében az Özönvízzel megsemmisített, eredetileg növényevő  emberfajt húsevővé (vegyesevővé) klónozta át a korábbi alkotást korrigáló Magasabb értelem. Talán ismét az angyalok léptek be. Mert, ugye, a vegyesevő emlősnek teljesen más az emésztőrendszere, azok enzimei, az egész lény hormonjai, és ezernyi mása, mint a növényevőé…

Most pedig olvassuk el szépen Ezékiel látomását, könyvének első fejezetét:
És történt a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyíltak az egek, és láttam isteni látásokat.
A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jójákin király fogságba vitelének).
Ez volt igazán JHVH beszéde Ezékiel paphoz, a káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és rajta volt JHVH keze.
Látom ám, forgószél jön északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség volt, annak a közepéből pedig mintha izzó érc látszott volna ki, mármint a villámlás közepéből.
És belőle négy lelkes lény (a magyar fordítások indokolatlanul “állat”-nak fordítjáka héber Chájot kifejezést) formája látszott, és emberi formájuk volt!
És mindeniknek négy arca volt, és négy szárnya mindegyiküknek.
És lábaik egyenes lábak voltak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráztak is, mint a simított érc.
És emberi kezek voltak szárnyaik alatt a négy oldalukon. Mind a négyüknek arcai és szárnyai.
Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, hanem mindegyik az ő arca irányában tudott haladni.
És arcuk formája emberi arc, és oroszlánkép mind a négynek jobb felől, és bikaforma mind a négynek bal felől, és sasforma mind a négynek hátul.
És ezek az ő arcaik. És szárnyaik felül kiterjesztve, mindegyiknél két szárny összeért, kettő pedig fedezte a testüket.
És mindegyik arca irányába ment, ahogyan a lélek ment, oda mentek, meg nem fordulva jártukban.
És a lelkes lények közt olyasmi látszott, mint egy égő parázs, amely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes lények közt; és a tűznek fényessége volt, és a tűzből villámlás jött.
És a lelkes lények ide-oda mozogtak, mint a villám cikázása.
És mikor ránéztem a lelkes lényekre, hát, egy kerék volt a földön a lények mellett: mind a négy arcuk felől.
A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanolyan formája volt, és úgy látszottak egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.
Jártukban négy oldaluk felé mentek és nem fordulnak meg jártukban.
És talpaik magasak voltak és félelmesek, és ezek a talpak körös-körül szemekkel voltak ellátva, mind a négynél.
És mikor jártak a lelkes lények, a kerekek is jártak mellettük, és mikor fölemelkedtek a lények a talajról, fölemelkedtek velük a kerekek is.
Ahová a lélek ment, a kerekek fölemelkedtek és mellettük haladtak, mert a lelkes lények lelke volt a kerekekben.
Ha azok mentek, ezek is mentek, és ha azok álltak, ezek is álltak, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek  a kerekek is mellettük, mert a lelkes lények lelke volt a kerekekben.
És valamiféle mennyezet volt a lények feje fölött, olyan, mint egy csodálatos jégkristály, kifeszítve a fejük felett.
És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek voltak, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő volt, amelyek befedték innen, és mindegyiknek kettő volt, amelyek befedték amonnan a testüket.
És hallottam szárnyaik zúgását, mint sok vizek zúgását, úgy mint a Mindenható hangját, mikor jártak, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.
És kiáltás volt a mennyezet felett, amely a fejük felett volt, és ők megállva leeresztették a szárnyaikat.
És a mennyezeten felül, amely a fejük felett volt, valami zafírkő látszott, egy királyi trón formája, és a királyi trón forma felett egy ember formája látszott.
És láttam izzó ércként ragyogni, amelyet mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé olyannak láttam, mintha tűz volna és fényesség vette körül.
Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan volt a fényesség körös-körül. Ilyen volt JHVH dicsőségének a formája, és láttam, és arcomra estem, és hallottam egy szólónak a szavát.

A NASA, az Egyesült Államok űrkutatási hivatala egy tudós mérnöke, J. F. Blumrich alaposan áttanulmányozta Ezékiel könyvét. A rakétákat és űrhajókat tervező tudós érdekes következtetésre jutott. Éspedig arra, hogy a héber próféta nem látomást, valamiféle éber álmot látott, hanem valóságos űrhajókat. 2600 évvel ezelőtt!

A leírtakból az amerikai szakértő arra jutott, hogy Ezékiel, a mi Jechezkélünk egy, a mi mostani technikánknál csak valamivel fejlettebb űrhajót látott és annak a legénységével találkozott.
*
"UFÓ" a Templomhegy fölött

Annyian beszélnek UFÓ-król... Harci pilóták a Föld minden sarkában lefényképezték, videóra vették az "angyali" járműveket… Lehetséges volna, hogy az "utolsó időkben", napjainkban ismét beavatkoznak az emberi nem kritikus sorsfordulóiba? ◙

FORRÁS: Héber Biblia, magyar, angol, héber Wikipédia; Magyar Zsidó Lexikon; "saját kútfő"