"Nagyon remélem, hogy a bíróság túlteszi
magát a sajtóban folyó zajongáson, és képes lesz a tényekre szorítkozni. Mi
pedig akkor is a katona mögött állunk, ha tévedett" – mondta Lieberman,
kifogásolva, hogy számos közéleti megmondóember és a sajtómunkások egy része
már akkor elítélte Elor Azarját, amikor még el sem kezdődött a jogi
procedúra.
"Meg kell érteni: 18-20 éves gyerekemberek
állnak állandó nyomás alatt, ellenséges közegben, folytonos
fenyegetettségben. E helyről kérem a nagyközönséget és a katonai vezetést: ne
ítélkezzenek előre. A bíróságnak külső nyomás nélkül kell objektív ítéletet
hoznia. És azt is tudni kell, hogy minden egyenruhás fegyveres a nép
küldöttje" – hangsúlyozta Lieberman.
Beszéde más részében arra kérte Binjamin
Netanjáhu miniszterelnököt, hogy tegye magáévá a területcsere gondolatát,
vagyis a Jeruzsálem körzetében létesített, zsidók által lakott "Területek" cseréjét az Izraelhez
tartozó, de nagyrészt arab lakosságú úgynevezett "arab háromszöggel". (Ami
ellen az érintett terület arab lakossága hevesen tiltakozik.)
Lieberman kifejezte még erős kételyeit a
Palesztin Autonómiával elérhető békés rendezés lehetőségével kapcsolatban. ◙