Drámai változások jelei a Palesztin Autonómiában • Hanijje Ramallában is?

Iszmail Haníjje, a Hamász vezetője kijelentette: visszaadja a hatalmat a Nyugat által mérsékeltnek tekintett Mahmud Abbásznak, a Palesztin Autonómia elnökének.

Felajánlotta, hogy  tartsanak általános választásokat az Autonómia teljes területén, vagyis a Nyugati Parton (Ciszjordánia) és a Gázai övezetben, aminek eredményeképpen új palesztin egységkormány jönne létre.

A legújabb közvélemény-kutatási felmérés a palesztinok között azonban az ellenkező irányba mutat. A Palesztin Autonómia lakosságának a kétharmada Mahmud Abbász (Abu Mázen) lemondását akarja, helyébe Iszmail Hanijjét választaná.

A palesztin politikai és felmérési központ (PSR) közzétette a Ciszjordániában és a Gázai övezetben szeptember 14 és 17 között tartott közvélemény-kutatás eredményeit. A mintavételben 1270 ember vett részt.

A felmérés fontosabb adatai a következők:

• Ha most tartanának palesztin elnökválasztást, a Hamász gázai vezére, az 54 éves Iszmail Hanijje legyőzné a 82 éves Mahmud Abbászt.

• A válaszadók kétharmada le is mondatná a Palesztin Autonómia elnökét, Mahmud Abbászt.

• A válaszadók 50 százaléka szerint a Palesztin Autonómia intézménye csak terheket ró a palesztin népre.

• A válaszadók kétharmada úgy véli, hogy a Templom-hegy körüli zavargásokból levont tanulságok után a palesztin ellenállás most inkább az erőszakmentes tiltakozásokra és a diplomáciai erőfeszítésekre összpontosít.

• A Fatach még mindig a legerősebb szervezet a Nyugati Parton, de ereje gyengül. Támogatottsága a Gázai-övezetben drámai mértékben csökkent: az előző felmérés 40 százalékáról mindössze 28 százalékosra.

Ezekből az a következtetés vonható le, hogy Hanijje a demokratikus elvek kihasználásával tervezi kivenni az egész Autonómia fölötti irányítást az idős Abbász kezéből, ami, ha sikerül neki, Izraelt új helyzet elé állítja. ◙

  

FORRÁS: A Debka biztonságpolitikai portál

Az 5778. év elé

Szerdán, szeptember 20-án napnyugtakor kezdetét veszi a zsidó időszámítás szerinti 5778. év.

Izraelben csak a vallási ünnepeket és a jeles évfordulókat – Függetlenségi Nap, Jeruzsálem Napja – tartják a zsidó naptár szerint. A mindennapok beosztása a Gergely-naptár szerint bonyolódik.

✲

A zsidó év ősztől őszig, a zsidó hónap újholdtól újholdig tart.

Amikor héberül említik a zsidó időszámítás évszámát, hozzáteszik: l’jecirá (ליצירה). A most következő évet így írják: תשע"ח ליצירה – TÁV-SIN-ÁJIN-CHET l'jecirá. Az 5778. év az Alkotástól. (Ez csak 778-at jelent; rövidítése az 5778-es számnak. Teljes egészében HÉ-TÁV-SIN-ÁJIN-CHETה'תשע"ח –  lenne.)

Fontos: az Alkotástól. Nem a Teremtéstől. A jecirá (יצירה) – kifejezést a héber hagyomány nem a világ teremtésére, ami héberül bri’á ,(בריאה) hanem Ádám, az Ember alkotására tartotta fenn. A teremtés utolsó aktusára, amikor a tér, az idő, az anyag teremtője Önmaga „mására” (böcálmo – בצלמו) alkotta meg minden teremténye közül az egyedüli értelmes lényt.

Hogy mikor volt és meddig tartott az a „hatodik nap”, és merre volt az Édenkert? Hiszünk benne, hogy mindez létezett, de azt is tudjuk, hogy a Biblia gyakran él allegóriával, képes beszéddel.

✲

A holdhónap 29 és fél napos: ennyi idő alatt kerüli meg a Hold a Földet. Ám, miután fél nap nincs a kalendáriumban, a csillagászati „pontatlanságot” a zsidó naptár szerkesztői úgy hidalták át, hogy a páros számú hónapok 29, a páratlan számúak 30 naposak, kivéve Chesván és Kiszlév hónapokat: ezek lehetnek 29 vagy 30 naposak.

A  zsidó naptár éve így 354, 355 vagy 356 napos, ami átlagosan tíz  nappal elmarad a Gergely-naptár 365 – szökőévben 366 – napos évétől. (A Gergely-naptár a Földnek a Nap körüli keringésén alapszik.) Az évente 10-11 napos elmaradás három év alatt már egy egész hónapot tesz ki.

Avégből, hogy a jeles napok mindig ugyanarra az évszakra essenek – például a Pészách tavaszra, a Szukot őszre – a tíz napos különbözetet szökőhónappal, egy tizenharmadik hónappal korrigálják, amit 19 évenként hét alkalommal iktatnak be. Ilyenkor két Ádár hónap van: Ádár Alef és Ádár Bét (vagy Ádár seni). 

✲

Izrael Állama és benne a zsidó lét ellen küzdő „palesztin”-arab felkelés nem csitul. Hetente, néha naponta kísérel meg, vagy hajt végre támadást ellenünk. Késsel, lőfegyverrel, utasok közé hajtó autóval. Izrael egyre nagyobb sikerrel veszi fel a harcot a belföldi terrorizmussal. A sokat kritizált biztonsági fallal, ellenőrző pontokkal, párját ritkító hatékonyságú hírszerzéssel – és nem ritkán a fegyveres ellenséggel vívott tűzharccal Jeruzsálemben, Hebronban, Dzseninben.

Az egykori dicsőséges arab-perzsa iszlám kultúrával, amely az algebrát, a csillagászat, az orvostudomány javát adta és építészeti csodákat remekelt, ma a világ boldogabbik része a turbános vagy álarcos fenyegetődzést, a dzsihádot, az önkényt, a robbanóöves terroristákat, saját asszonyaikkal való gyalázatos bánásmódot, az európai nagyvárosok bevándorló „no-go” gettóit asszociálja.

Ha innen, Izraelből, a nyugati civilizáció stabil szigetéről körülnézünk az arab világban, legnagyobb részt szétzilált, polgárháború sújtotta országokat látunk: Tunézia, Líbia, Szudán, Szíria, Libanon, Irak.

Tovább tart az arab Kelet és Afrika földönfutó millióinak erőszakos honfoglalása Európában. Csak Németországba milliós tömegek zúdultak be, ami az Európa gazdasági motorjának tekintett országot gazdasági csődbe és társadalmi káoszba döntheti. És mivel nagyrészt fiatal, egyedülálló férfiak érkeznek, feltételezhető, hogy később a család is megérkezik, tehát végső soron tízmilliós nagyságrendű afroázsiai tömegek lepik el Európát. Nem egy országban már most is az újszülött fiúknak leggyakrabban adott név a Mohamed.

Hatmillió európai zsidó helyébe hatvan millió európai muzulmán?

Mit várhatunk a jövő Európájától, amikor már most bojkottálják áruinkat, akadémikusainkat, bírósággal fenyegetik országaikba látogató politikusainkat? Mi fog történni egy újabb izraeli-arab összecsapás után, ha Európa muzulmánjai a helyi zsidóságon állnak bosszút? És mi lesz akkor, ha néhány évtized múlva a brit és francia atomfegyverek az akkor már muzulmán többségi kormányzat kompetenciája alá kerülnek?

✲

Izraelnek nem csak technikáját, hadseregét, hanem társadalmát is a legfejlettebbé kell tennie. Az élő test egészsége az azt alkotó sejtek egészségétől függ. Egy társadalom hosszútávú életképessége is az azt alkotó emberek életlehetőségének, jólétének, elégedettségének a függvénye.

Üdvös lenne, ha az izraeli gazdaság egyre nagyobb hányadát markukban tartó oligarcha-családok önzést, mások kihasználását bátorító globálkapitalizmusa helyébe a jisuvnak, az ország lakosságának összetartó, egymást kölcsönösen segítő-támogató közössége lépne. Ha egyetlen nagy kibuccá kovácsolódna, hogy a jövő megpróbáltatásait minél kisebb veszteségekkel tudjuk átvészelni.

Adjon Isten békét, biztonságot, egészséget, jólétet, időben lehulló esőket, a vezetőknek józan belátást.

Jó évre jegyeztessetek és pecsételtessetek be!

לשנה טובה תכתבו ותחתמו

Sorakozó, avagy egy kényes téma megértése • Bevonulnak az ultraortodox fiatalok? Jó ez nekünk?

Megint elővették, újra csócsálják a már ezerszer lerágott csontot. Megint a lapok főcímein díszelegnek, a tévé-híradókban  mutatkoznak a fekete kaftános jesiva-bócherek, amint a már bevonult, egyenruhás katona-fiatalok mellett oldalogva sorba állnak az automatikus felmentésükért.

Évtizedek rutinos gyakorlata.

A csütörtöki Jediot Achronot címlapján ordító betűk: Cáv gijusz (צו גיוס) – behívóparancs. Fölötte, kisebb betűkkel a friss hír: a Legfelsőbb Bíróság (héber rövidítéssel bágác – בג"ץ) megsemmisítette a felmentést. Hogy kikét és mi alól? Az olvasó már félmondatból is ért. A katonakorba ért „chárédi”, más kifejezéssel ultraortodox fiatalokét a sorkatonai  szolgálat alól. És a félmondat mellett a hír kiegészítése:  „Ez hadüzenet”. 

Nincs szükség állítmányra, tárgyra. Ki mondta, mit ért alatta? Nem fontos. Értjük. Képviselők fenyegetik felbomlással Netanjáhu kormánykoalícióját: a vallásosok ezért, a liberálisok az ellenkezőjéért. Forr a politika, a sajtó, a közvélemény.

Az újságíróból lett liberális politikus, Jáir Lapid szétkürtöli a jelszót: sivjon bánetel (שוויון בנטל) – egyenlő teherviselés. Honvédelemben, munkában, országépítésben. A másik oldal válasza: a micvák, a Tóra utasításainak egyenlő viselése minden zsidó által. Hiszen abban van megírva minden jogalapunk erre az országra. 

✻

Akik a jesiva-bócherek bevonultatását  szorgalmazzák, nem ismerik sem a Cáhált (Izraeli Hadsereg), sem a chárédi közösséget. A két életforma: a katonai és a jesiva-beli – kibékíthetetlenül különbözik, totálisan összeférhetetlen. A cikkíró, sajna, elég öreg ahhoz, hogy visszaemlékezzen "Ráful" (Rafael Eitan) tábornok, vezérkari főnök egyik nyilatkozatára, amelyet a már a 80-as években is körülvitatott témával – ultraortodoxok a Cáhálban – kapcsolatban tett. A nyilatkozat Ráfulra annyira jellemző tömörséggel így hangzott: Hász vöhálilá! Isten őrizzen!

Tudta, mit beszél. 

Szellemi motiváció + testi-lelki alkalmasság = katona.
Ha csak az egyik hiányzik – megette a fene. Milyen katona lesz abból a fiatalból, akinél mindkettő hibádzik? 

✻

A chárédi – ultraortodox – fiatalok automatikus felmentését a sorozás alól David Ben-Gurion, az országalapító miniszterelnök rendelte el, még 1948-ban, az Állam megalapításakor. Célja az egykor Kelet-Európában virágzó, a Holokauszt éveiben szinte az utolsóig megsemmisült jesivák rabbijai, tanulói maradékainak megőrzése, e kultúra folytonosságának a tovább-éltetése.

Akkor néhány ezren lehettek. Ám a körükben szokásos nagycsaládos modell évtizedek alatt százezres tömegekké tette őket. Szélsőségesen konzervatív életvitelük egyre inkább konfliktusok forrásává válik a többség szemében. Egy-egy kisebb várost szinte kisajátítanak, az eredetileg világi, vagy csupán módjával hagyományőrző többséget kisebbséggé változatatják, minden szombati közkekedést erőszakkal szüntetnek meg, a legszigorúbban kóser élelmiszer-üzleteken kívül mást nem tűrnek. 

Fentiekben nincs szó a nemzeti-vallásos jesivákról és jesiva-középiskolákról, ahol nyelveket, matematikát-fizikát-kémiát, történelmet, földrajzot és számítástechnikát is tanulnak – nem is szólva a Bár-Ilán Egyetemről. És ők nem csak bevonulnak, de sok példaadó, kitüntetett tiszt is kikerül közülük. Ma jobbára ők az az idealista emberanyag, ami valamikor a kibucok ifjúsága volt - és manapság, sajnos, utóbbiakra egyre kevésbé jellemző. ◙